Főkép

A 2021-es év egyik legnagyobb felfedezettje számomra a mostanság világhírnévre kapó norvég Vigdis Hjorth, akinek az igazán zseniális A tanárnő dala című művével indítottam a januárt, és akinek most a szintén remek Henrik Falkjával zártam a decembert. A skandináv szerző ebben a két egészen friss (az előbbi eredetileg 2018-as, az utóbbi 2019-es) kisregényében szinte egy az egyben ugyanazokat a témákat állította középpontba, és szinte ugyanabban a stílusban írta meg mindkettőt, mégsem hat az utóbbi egy pillanatra sem önismétlésnek az előző alkotás után.

 

Az új kötet A tanárnő dala után szintén egy közkedvelt és rég klasszikussá vált szerző művének feldolgozása / 21. századi átértelmezése, hiszen Hjorth ezúttal honfitársának, a drámairodalom egyik koronázatlan királyának, Henrik Ibsennek az egyik legjobban megírt (nő)alakját, Hedda Gablert tette meg új műve főhősének, miközben ez a napjainkba transzponált figura még nemet is váltott, ám problémái (és a történet szinte) változatlanok maradtak, így lett Heddából Henrik.

 

Hjorth új regényében A tanárnő dalához hasonlóan ismét csak az önismeret és az önáltatás kérdéskörét járja körül, és leplezetlenül teszi fel a kérdést, vajon mi történik akkor, ha egyszer csak rádöbbenünk, hogy az önmagunkról kialakított képünk téves (a lehető legtévesebb), és arra, hogy ezen a velejéig hamis énképen keresztül eddig egy olyan világot láttunk, amely köszönőviszonyban sincs a valósággal? Az új kisregény ezen kívül még számos lényeges és elgondolkodtató kérdést tesz fel a művészek és átlagemberek, a nyárspolgárság és a szabadság, valamint a konformizmus és az önmegvalósítás tengelyein mozogva.

 

Történetünk kezdetén a címszereplő Henrik éppen utónászútjáról érkezik haza az őt (túlságosan is) rajongva szerető várandós feleségével, hogy beköltözhessenek a kisvárosi benzinkút-tulajdonos apósáéktól kapott, és meglepetésként almazöldre festett, giccses faházikóba, hogy ezentúl élete minden napján elgyalogolhasson (saját kocsija nincs, apósa minden nap felajánlott fuvarozási ötletét minden nap visszautasítja) apósa benzinkútjára, hogy ott olyan munkát végezzen, amelynek valójában semmi értelme sincs. De ha az após ezt szeretné…

 

Ennek köszönhetően Henrik élete merő frusztráció, hiszen bár teljességgel megveti ezt az egész kispolgári idillt a kissé butuska feleséggel, az adósságait kifizető, ám bármiféle értelmes ambíciókat nélkülöző apóssal, és az egész kisvárosi kispolgári mentalitást, mely körülveszi, de az egyébként dúsgazdag, ám csődbe ment családból származó Henrik merő megalkuvás, és nem igazán képes lázadni mindez ellen egészen addig, míg fel nem bukkan korábbi szerelme, a korábban sokak által megvetett vagy kinevetett Tale, aki úgy néz ki, hogy szép lassan befutott művésszé és a helyiek irigységének tárgyává válik.

 

Henrik úgy érzi, hogy hét évvel a szakítás után itt az újabb és valószínűleg utolsó esély, hogy újra összejöjjön a korábban kábítószereket fogyasztó, valamint elmegyógyintézetben is kezelt vadóc és különc, magát szocialistának és anarchistának valló lánnyal (a szerzőre jellemző arányérzék zseniálisan működik, ugyanis Tale ennek ellenére gondolkodás nélkül elfogadja a gazdagok ajándékait, egyetemi ösztöndíjakat vagy befutott festőként megvásárolja Henrik gyerekkori villáját, hogy ott dolgozhasson), aki talán élete egyetlen igazi szerelme volt, és aki mellett maga is úgy érezhette, hogy viheti valamire, valamiben különleges lehet (esetleg mondjuk költő), és kitörhet abból a szürke értelmetlenségből, melyet maga körül lát. Hjorthnél azonban sejteni lehet, hogy ebből az egészből nem lesz happy end, ugyanis sem Henrik, sem Tale nem az, akinek hiszik magukat, és a világ sem változtatható meg olyan könnyen, mint ahogy elgondolták…

 

Vigdis Hjorth legújabb műve, a Henrik Falk véleményem szerint, ha egy hajszállal is, de elmarad A tanárnő dalától, ám ezúttal is egy olyan átgondolt, kompakt, rengeteg okos és provokatív kérdést felvetni tudó, és emellett Ibsen művészetét is felidézni képes, tömör és sodró lendületű kisregényt kapunk, amelyet vétek lenne kihagyni bárkinek, aki kicsit is érdeklődik a skandináv szépirodalom iránt.