Annie Ernaux: Évek

A Magvető Kiadó kivételesen jól időzítette a francia irodalom egyik nagyasszonya legnagyobb kritikai és közönségsikerét arató művének – az Éveknek – a megjelenését, ugyanis heteken keresztül téma volt, hogy Annie Ernaux az idei Nobel-díj legnagyobb esélyese a fogadóirodák szerint. Igaz, erre meg az az Abdulrazak Gurnah nyerte el a rangos kitüntetést, aki egyik listán sem szerepelt, és akiről idehaza (és gyaníthatóan szerte a világon) nem hallott senki. Szóval bár végül a díjat nem Ernaux nyerte, de a most megjelenő főműve (na meg a 2020-as Lánytörténet) is bizonyítja, hogy személyében egy nem mindennapi alkotót tisztelhetünk.

Az Évek egyértelműen egy emlékirat és önéletrajz, ám különlegessége abban rejlik, hogy nemcsak egyetlen személyé, hanem egy egész generációé, és (szinte) egy egész társadalomé is. A könyv első oldalai már alapból megteremtik a kellő alaphangulatot, hiszen a nyitány a halál pillanatában mindörökre és végérvényesen eltűnő és többnyire csak az adott egyénnek fontos emléktöredékeket sorolja (egy kirándulás mozzanatát, a gyermeke születését, egy filmrészletet, egy épület oldalnézetét stb.) kérlelhetetlen monotóniával. Ezekből a szilánkokból felépülhet egy élet? Persze, fel, de azt az olvasó nem igazán tudná megragadni, vagy átélni, átérezni.

De szerencsére lassacskán kezdenek sorjázni a már ennél sokkal jobban összeálló rövid egységek a maguk rövid bekezdéseivel a szellős oldalakon, jönnek egymás után az egyszerű, szürke mondatok, amelyekből aztán minden, de minden összeáll a világon. És ezt most értsük tényleg úgy, hogy szinte minden elképzelhető dologról szó esik itt, ami csak egy ember, egy generáció és egy társadalom életében fontos lehet.

A voltaképpeni főszereplő, a visszaemlékező és a szöveget lejegyző szerző soha nem kap nevet a lapokon, és soha sem kerülünk hozzá igazán közel. Ernaux néha úgy hivatkozik rá, mint „ő” (rendszerint akkor, amikor az emlékezéshez elővett, sokszor évtizedes fényképeket írja le számunkra hihetetlen aprólékossággal, hogy ezután felidézze milyen volt, mit gondolt, és hogyan látta a világot ez a valaha volt lány), de többnyire csak úgy, hogy „mi.” „Mi” ezeket az ételeket ettük, ezeket a ruhákat viseltük, ezeket a filmeket néztük, ezt és ezt csináltuk gyerekként és felnőttként; és az egészben az a legfurcsább, hogy az olvasó nagyon hamar megszokja ezt a nézőpontot, és tényleg kezdi úgy érezni, hogy egy egész generáció hangját hallja ki ebből a megállíthatatlanul, ám töredékesen áradó monotonitásból. Ez az illúzió csak néha, nagyritkán törik meg, elsősorban akkor, amikor a szerző a politikai nézeteiről beszél, és vetíti azt ki az egész társadalomra vonatkoztatva; mindössze ennél a pár alkalomnál éreztem úgy, hogy ez Ernaux személyes hangja, és nem a generációjáé.

Ami szintén csak meghökkentő, hogy az Évek a 250 oldalnyi terjedelme ellenére is kimondottan monumentális mű, hiszen mint említettem, itt aztán tényleg az élet minden szegmense helyet kap. Szó van itt az emberek biológiai és szexuális késztetéséről, a folyamatosan változó lelkiállapotunkról, a generációk közötti kapcsolatokról, a történelemről és a gazdaságról, az ipari változásokról, a társadalom átalakulásáról, a népszokásokról, az új találmányokról, a művészetekről, a ruházkodásról és a nyaralásról, a születésről és a halálról, az életről és az irodalomról, és még hosszan-hosszan sorolhatnám.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Annie Ernaux főműve, az Évek az egyik legjobban sikerült és legmegkerülhetetlenebb 21. századi francia nyelvű alkotás, amelynek bár számos utalása (a korabeli tv-reklámok vagy például az évtizedes popdalok szövege) a magyar olvasó számára semmit nem jelent, de amely legnagyobb részét, kulturális, történelmi és társadalmi különbségek ide vagy oda, könnyedén megértjük, átéljük és átérezzük. A gall szerző mindössze 250 oldalon képes rögzíteni a 20. század második felében élők életének minden lényeges mozzanatát, így hozva létre ezt a talán nem túl szerethető, ám annál fajsúlyosabb művet. Bízom benne, hogy az Évek sikeres lesz, és így a szerzőnek bérelt helye lehet a hazai könyvpiacon.