Főkép

Ha belegondolok abba, hogy az utóbbi idők talán egyetlen igazán instant klasszikusa, a Nincstelenek mennyire rányomta a bélyegét a kortárs magyar irodalomra – hogy mást ne mondjak, többek között nemcsak az általam megkérdezett több mint ötven író szavazta be a legfontosabb 2010-es években született szépirodalmi művek közé, de például a Merítés-díj zsűrijénél és a szélesebb olvasóközönségnél is a dobogón végzett –, egészen elképesztő, hogy Borbély Szilárd hagyatékban (és torzóban) maradt kötete, a Kafka fia előbb jelent meg németül, mint magyarul, de mégis ez történt. Szerencsére most azonban az egész életművet a Jelenkor Kiadó vette gondozásba, így most már a hazai olvasók is kézbe vehetik ezt a rövidke, ám nem mindennapi alkotást, és már most biztosra vehető, hogy ez az alig kétszáz oldal az év egyik magyar irodalmi szenzációja, és egyben az egyik legkeresettebb kiadványa is lesz.

 

A Kafka fia pedig kimondottan nem könnyű olvasmány, nehezen lehet megfogni, meg- és átérezni, vagy akár az egyes szálakat felfejteni és értelmezni. Mert ha jobban belegondolunk, már a címe is különös. Kafka fia; mégis, vajon ki lehet ő? A nagy szerelem, Felice Bauer barátnőjének a kisfia, aki a szóbeszéd szerint a tragikusan fiatalon elhunyt zseni gyermeke volt? Biztosan nem, hiszen ő meg sem jelenik ezeken a lapokon.

 

Kafka fia sokkal inkább a szerző, Borbély Szilárd, aki szellemi és írói elődjét, alteregóját, sőt ikertestvérét találta meg Kafkában egy későkamaszkori délutánon, amikor a fürdőszobába zárkózva először fedezte fel magának a zsidó származású szerző senki máséval össze nem hasonlítható világát, és felismerte benne saját gyermekkora „összes félelmét és szorongását”. Így nem is csoda, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal és megtorpanásokkal próbálta megírni élete utolsó tíz évében ezt a kötetet, amelyet bár főbb vonalaiban befejezett, de számos hiba, pontatlanság, hiány, következetlenség, szerkesztetlenség maradt benne, ami bizonyos mértékben Térey János Boldogh-házához teszi hasonlatossá.

 

Azonban ezek az apróbb negatívumok elsősorban a könyv szerkezetének köszönhetően alig-alig tűnnek fel, ugyanis a Kafka fia pároldalas, egymástól témában és hangvételben is sokszor igen-igen különböző fejezetekből, fragmentumokból áll (ilyenek Borbély kamaszkori emlékei vagy a szöveggel való küzdelmének széljegyzetei, Franz Kafka Felicének írt valódi, vagy Kafka apjának Franzhoz írt fiktív levelei és visszaemlékezései, illetve azok a szintén pároldalas, hol realista, hol groteszk, hol szimbolista történetek, amelyek Kafka életének néhány főbb eseményein alapulnak), ám ezek a szövegek egymáshoz ezer – többnyire rejtett szálon – kapcsolódnak. Ezen szálak felfejtéséhez pedig Forgách András hosszú, alapos és átgondolt utószava sokaknak kimondottan nagy segítséget jelenthet.

 

„Soha ne erőltesd meg a szemed, és ne vedd ki a helyéről, mondtam neki, mert akkor kilazul, és bármikor kieshet.”

 

Ennek tükrében nem lehet meglepetés, hogy a Kafka fia nemcsak nehéz, de egy igazán lassan is olvasható szöveg, amely azonban cserébe szinte kimeríthetetlen tárháza többek között a közép-európaiságnak és az univerzális emberi létnek, az emberségnek és az embertelenségnek, a szeretetnek és a szeretetlenségnek, az írásvágynak és az íráskényszernek, a valóságnak és a képzeletnek, vagy a saját és ránk aggatott identitás megélésének egyaránt. És bár szinte lehetetlen meghúzni a határt, hogy hol kezdődik ezeken a lapokon Borbély Szilárd és hol Franz Kafka, hol kezdődnek Borbély szülei és hol Kafkáéi, hol a valóság és hol a fikció, de az biztosan érezhető, hogy itt minden leírt szónak komoly súlya van. Ez pedig egy olyan klasszis írókban bővelkedő irodalomban, mint a magyar, sem mindennapi dolog.

 

„Egyszer egy jámbor kereskedő a vásárból tért vissza, de tudod, egy kicsit beborozott előző nap. Elégedett volt a jó üzlettel, amelyet nem is remélt még előző nap. Tudod, a szegény ember, aki mindig csak veszít, meg veszít az üzleten, megszokja, hogy neki nem is lehet nyerni már. Csak a veszteségek mértékét szokta összeadni, hogy akkor nem lesz a gyereknek játék, nem lesz ajándék, hogy megint az asszony zsörtölődését fogja hallgatni. Ezeket adja így össze, amikor kénytelen azért a kis veszteségért, amely a csekélyke bevétel mellett a markát üti, lemondani arról, hogy egyszer valaha ő maga is nyerjen egy üzleten. Akinek üres a zsebe, annak muszáj elfogadni azt az ajánlatot, amelyet neki tesznek, mert ha nem, akkor várhat az újabb lehetőségre addig, amíg a Messiás eljön. Márpedig a Messiás akkor jön el majd, amikor már minden előnytelen üzletet megkötöttek a gazdagok a szegények rovására. Na szóval, tudod, amikor a szegény örül, akkor sem tud felhőtlenül örülni.”