Főkép

A regény főszereplője egy idős hölgy, aki zsidó kislányként került Lengyelországból Amerikába, és egy huszonéves nő, aki Moldáviából menekült a múltja elől a tengerentúlra. A nyolcvanon túl járó Alma élete végéhez közeledve egyszer csak úgy döntött, hogy egy idősek otthonában szeretné leélni hátralévő éveit. Ezt a döntését nehezen értik családtagjai, pláne mivel Alma nem is igazán ad magyarázatot nekik arra, hogy a kifejezetten jó családi körülményei, jómódú házuk helyett miért választja további otthonául a barátságos, de jóval szerényebb körülményeket biztosító Lark Hause nevű intézményt. Tartja a kapcsolatot fiával és annak családjával, hétvégente ellátogat a közös családi ebédekre, ahol kellemesen elbeszélgetnek. Azonban aki igazán közel áll a szívéhez, és aki rendszeresen látogatja őt az otthonban, az az unokája, Seth.

 

Alma kissé „kilóg” az otthon lakói közül érdekes és sajátságos szokásaival, stílusával és napirendjével, kívülállók számára olykor szigorúnak és magabiztosnak, rendíthetetlennek és kissé talán ridegnek, különcnek látszó személyiségével. Ráadásul ő rendszeresen kap levelet és virágot valakitől, sőt időnként saját kocsijával titokzatosan elutazik néhány napra valahová.

 

Irina a Lark Hause új alkalmazottja, akit nagyon megkedvelnek az idős lakók, és akit egy idő után Alma is alkalmaz „személyi segítő” jellegű munkakörbe maga mellé. Alma egyre jobban megszereti a lányt, megbízik benne, és lassan beavatja múltja részleteibe. Időközben Seth és Irina összebarátkoznak, és együtt igyekeznek bepillantást nyerni Alma titkaiba, megfejteni az idős nő néhány napos elutazásainak okát. A két fiatal szép lassan tudomást szerez egy bizonyos japán szeretőről, a sok évtizedig tartó, mindent kibíró szerelemről... és sok minden másról. Közben pedig Irina múltjából is előkerülnek mélyen elrejtett és féltve őrzött titkok.

 

A két főszereplőnő mély barátságáról szól a regény. Pontosabban ettől sokkal többről: egy több mint ötven éven át tartó szenvedélyes szerelemről, férfi és nő kapcsolatáról, egy igazi társnak bizonyuló férjről, előítéletekről, társadalmi hovatartozásról, különböző kultúrákról, és a különböző kultúrákhoz tartozó emberek közös pontjairól és mindenen átívelő kapcsolatáról, az évtizedek óta Amerikában élő első generációs japánok és leszármazottaik megpróbáltatásaikról az 1940-es években, a lengyel zsidóságról, csodálatos moldáviai nagyszülőkről és elvetemült anyáról és nevelőapáról, jóságos nagybácsiból lett apósról, egy amerikai idősotthon mindennapjairól és lakóiról, családról, régi lelki sebekről, erőről és kitartásról, fájdalomról és boldogságról, haragról és megbocsátásról, titkokról és nyilvánvalóságokról, betegségről és elmúlásról, régi emlékek felidézéséről.

 

Létezhet-e évtizedeken át tartó igaz szerelem, melyben mindvégig izzik a szenvedély? Lehet-e egy nőnek párhuzamosan két igazi társa, és ha igen, melyikük milyen minőségben, és ki az „igazibb” társ? Amennyiben Alma legyőzte volna az aggályait és Icsimeihez ment volna feleségül, akkor is megmaradt volna köztük ez a csodálatos, szenvedélyes szerelem, vagy kioltották volna a hétköznapok gondjai a forró szerelem lángjait? Különböző kultúrákhoz tartozó szerelmesek esetén mindig fel kell adni egyiküknek a saját nézeteit, elveit, hagyományait, vagy lehetséges mindkét félnek megtartani mindent a saját kultúrájának megfelelően?

 

Isabel Allende A japán szerető című regényében egy igazán különleges szerelmi történetet, valamint két érdekes, különleges nő finoman megrajzolt portréját írja le, sok történelmi utalással, kulturális érdekességgel, nagyon fontos és szintén érdekes mellékszereplőkkel, rengeteg érzelemmel és bölcsességgel, elgondolkodtató és tanulságos életutak ábrázolásával. Mindezt tabuk nélkül, lebilincselően, kellemes kikapcsolódást nyújtó módon tárja az olvasók elé.