Főkép

Talán első blikkre nehéz elhinni bárki olyannak, akit nem foglalkoztat különösebben az építőipar és ezen belül is főleg az ácsmesterség, hogy bármi értelme is lenne elolvasni egy olyan könyvet, amelynek nyolcvan százalékát műszaki jellegű leírások teszik ki – de az a helyzet, hogy igenis érdemes. Az idehaza totálisan ismeretlen Ole Thorstensen ugyanis bő kétszáz oldalon keresztül egy tetőtér beépítésének apropóján intéz ódát a minőségi munkához, illetve az értelmesen, okosan, célokat kitűző életvitelhez, és a Hogyan csináljuk jól? elolvasása után az embernek nem is nagyon lehet kérdés, hogy élni igenis így lenne érdemes.

 

A történetünk (amennyiben beszélhetünk ebben az esetben egyáltalán történetről) valóban annyi, hogy egy középkorú oslói ácsmestert felkérnek egy padlástér átalakítására és lakhatóvá tételére. Az ajánlattétel és a bürokratikus formaságok intézése (tervrajzok pontosítása, engedélyek beszerzése stb.) után különböző szakemberekkel együtt nekivág a heteken keresztül tartó munkának, hogy arról a legaprólékosabban, a legkisebb műszaki részletekbe is belemenően beszámolva, valamint rajzokat is mellékelve jussunk el a könyv végére az elkészült helyiség átadásáig.

 

Eközben persze nemcsak a munkafolyamatokba tekinthetünk bele, de egy észak-európai mesterember hétköznapjaiba is, ami ebben az esetben sokkal, de sokkal másabb, mint egy átlagos melósé. Emberünk ugyanis nemcsak ismeri a szakmája csínját és bínját, de a tökéletesen elvégzett munkán kívül nem is képes másra. Ő egy olyan modern ember, aki tökéletesen tisztában van azzal, hogyan kell eladni magát és szimpátiát ébreszteni a megrendelőkben (és ezt értsük a lehető legpozitívabb értelemben, hisz mindkét félnek a lehető legjobbat akarja); ráadásul egy olyan is, aki munkaidőn kívül szívesen beugrik a közeli kocsmába egy pofa sörre, hogy két poén között olyan témákat feszegessen a barátaival, mint a környezetvédelem kérdése vagy a Norvégiába érkező kelet-európai munkások kizsákmányolása. És azt még külön kiemelném, hogy a fent említett témák egyike sem tűnik erőltetettnek, hihetetlennek vagy túlzottan idealizáltnak, hanem mindvégig megmaradnak a realitás talaján.

 

Úgyhogy azt kell mondanom, hogy akiket nem riaszt el egy építkezés / felújítás szakmunkáinak hosszadalmas leírása (igen, valljuk be, ez a rész nem lehet túlzottan izgalmas vagy nagyon érdekes a nagytöbbségnek), és akinek van türelme átrágni magát ezen a rövidke köteten, azok szembesülhetnek azzal, hogy milyen értelmesen, hasznosan és tartalmasan lehet leélni egy életet, ha magunk is úgy akarjuk. A Hogyan csináljuk jól? ugyanis nyugodtan tekinthető szépirodalmi alkotáson kívül könnyebben emészthető filozófiai munkának vagy életvezetési tanácsok tárházának is. Így is, úgy is működik.