Főkép

Bill Murray hihetetlen egy fószer. Elképesztő sztorik keringenek róla az interneten, amiket az ember simán el is hisz, amennyiben látta már őt valamelyik filmjében (például az Idétlen időkigben, a Szellemirtókban vagy az Elveszett jelentésben). Gavin Edwards-ot is ez indította el ennek a könyvnek a megírására, ám végül jóval több lett a kötet, mint a Murray-hez kapcsolódó, meghökkentő esetek gyűjteménye.

 

A könyv első részében kapunk egy alapos életrajzot a színészről, aki úgy lett világsztár, hogy ránézésre egy átlagos pofa. Murray se nem néz ki iszonyat jól, se nem tűnik olyan menőnek, mint megannyi film megannyi főgonosza. Nem az a férfi, akiért, ránézésre, bomlanak a nők. Viszont már pályája elején is átsütött az alakításain az a sajátos intellektus, ami igazán azért csak kései filmjeiben bontakozhatott ki (mint amilyen a Lost in Translation – Elveszett jelentés, egyik örök kedvencem). Például a Szellemirtókban, ami akkora sztárrá tette, még sokkal inkább a humorával aratott. Már ebből az életrajzi részből kiderül, hogy Bill Murray ifjúkorában is bármikor képes volt eszement idétlenségekre, váratlan húzásokra. Talán Vonnegut fiatalkori baromságain nevettem akkorákat, mint amikről itt olvasok, csak ugye Murray idősebb fejjel még őrültebb húzásokra vetemedett.

 

Az egyik első, vele kapcsolatos sztori, ami bejárta az internetet, az volt, hogy odament valakihez valahol (a források nem értenek egyet a helyszínben), aki a zebránál állt, a zöldre várva, hátulról befogta a szemét, ahogy régi barátok szokták, a fülébe susogta, hogy „találd ki, ki vagyok?”, az illető persze nem tudta, bár mintha már hallotta volna valahol ezt a hangot, és aztán amikor megfordult, azt látta, hogy egy világsztár szórakozik vele, aki aztán odavetette az azóta szállóigévé vált mondatát: „ezt senki nem fogja elhinni neked”, majd tovább állt.

 

Edwards pedig arra jutott, hogy mindezt nem csak önmaga szórakoztatására műveli Murray. Magam is úgy gondoltam a különféle legendákat olvasva, hogy ez az ember valamit mondani, mutatni akar, és ebből a könyvből megtudtam, hogy Murray ifjúkorában eltöltött némi időt Párizsban, ahol az egyetemen George Gurdjieff filozófiáját hallgatta, s ez nagy hatással volt rá. Nos, ez a Gurdjieff amolyan spirituális tanító féle volt, önmagában is misztikus figura, aki számos, korábban kevéssé vagy nem is ismert gondolatot honosított meg az európai ezoteriában (mint az enneagrammot), és a ma oly divatos mindfulness, vagyis tudatos jelenlét gyökerei részint az ő tanításaihoz nyúlnak vissza. De persze a könyv címében szereplő Tao szó is helytálló – Murray a nagy taoista és zen mesterek módszerét alkalmazva, teljesen váratlan, meghökkentő húzásaival kizökkenti az embereket a megszokott kerékvágásból. Ez pedig azért jó, mert lehetőséget ad, hogy másként nézzünk magunkra, az életünkre, a világra – ami hovatovább a megvilágosodáshoz is elvezethet…

 

De Murray ezt bizonyára sosem ismerné el, és épp abban áll az ő a nagy királysága, hogy nem prédikál, hanem a tetteivel tanít, megélve, a mindennapi életben megvalósítva ezt a filozófiát. Ami nem jelenti azt, hogy ő nem ugyanolyan ember, mint bárki más, mindenféle hibával, bűnnel, akármi. Ezek a sztorik mégis azt bizonyítják, hogy ő tényleg jelen van, tényleg az „itt és most”-ban él, és ez irigylésre méltó, de jobbára követhető dolog. Persze, viszonylag kevés milliomos van széles e világon, de Murray trükkjei nagyon ritkán építenek arra, hogy neki van pénze, tehát úgyis megússza…

 

A könyv középső, legnagyobb részét a „Bill tízparancsolata” című fejezetek teszik ki. Ugyan néha kissé erőltetett, ahogy ezt Edwards összeszedte, de jobbára követhető, s ami a lényeg: olvasmányos. A fenti fejtegetésemhez hasonlító okfejtés alig fordul elő, sztoriból viszont annál több jut – melyek az egyes „parancsolatokat” illusztrálják, és baromi jókat nevettem rajtuk, de persze nem mindegyiken, mert még Murraynek sem jöhet össze minden.

 

A könyv vége pedig felsorolja Murray összes filmjét, ami önmagában dögunalmas lenne, de nem az, egyrészt, mert képes úgy írni röviden az egyes filmekről, hogy nem spoilerezi el őket, másrészt mert számos további sztorit kapunk, nyilván főleg azoktól, akik együtt dolgoztak Billel az adott filmen. Emellett az egyes fejezetek/részek között mókás illusztrációkat is láthatunk, melyek Billt ábrázolják különféle híres festményeken ill. ismert popkulturális alkotásokon (még egy Kázmér és Huba képregénykocka is akad köztük).

 

Van mit tanulni Bill Murraytől, én aszondom, de nem ezért kell elolvasni ezt a könyvet, hanem mert annyira szórakoztató.