Főkép

Már eltelt annyi idő az újévből, hogy a szilveszterkor tett fogadalmainkat szép lassan elkezdtük megszegni. Ez az élet rendje, mondhatnák, és kétségkívül az is, de azért némileg szomorú, hiszen a legtöbben azért fogadkoznak, mert igenis szükségük van változásra. Az agyunk folyamatosan tudatában van például annak, hogy fogynunk kéne, többet mozogni, fel kéne hagynunk azzal a lusta, gép előtt ülő életmódunkkal, amit folytatunk. Az élethez való hozzáállásunk alapvetően meghatározza azt a kedvet, amivel éljük azt, és ez mindennek dacára nagyban rajtunk múlik. És mégis...

 

Vágyunk ugyan rá, miközben persze elvárjuk a gyerekeinktől, hogy szeressenek mozogni, hogy egyék meg a zöldségüket, beszéljenek velünk és másokkal is szépen, ne zárjanak ki az életükből, csakhogy azt már nem vesszük észre: minket másolnak. Ahogy hazaérünk, fáradtan lerogyunk, és kezdődik a második műszak, vacsorát főzünk, ellenőrizzük a leckéket, hatszor rászólunk csemetéinkre, s ezen a ponton néha bizony elszakad a cérna. Ráripakodunk a körülöttünk lévőkre, miközben tudjuk, ezt most nem kellett volna, aztán titkon hálásak vagyunk a tabletekért, okostelefonokért, mert most legalább csend van. Ha meg kell fogadnunk valamit, akkor fogadjuk meg azt, őszintébbek leszünk magunkhoz, mert talán az elején jobban fáj majd, de a végén több értékes időt fordíthatunk azokra, akik igazán számítanak.

 

Szép Ernő, született Schön Sámuel (1884-1953) magyar költő, regényíró, újságíró, színpadi szerző, elbeszélő. Először elismert költő, majd színdarabíró volt. Darabjait, abszurd egyfelvonásosait gyakran játsszák. Verseit egyformán kedvelte a művelt közösség és a kabaré-látogatók is. Ironikus szellemességét, egyszerű, emberközeli nézőpontját, félszeg természetét egyaránt szerették. Jó barátja volt Ady Endrének és Molnár Ferencnek, nevét ma egy drámaírói díj is viseli.

 

Még tanulmányai során, 1902-ben jelent meg első verseskötete, de iskolái után a fővárosban újságírónak állt. A kor szinte összes híres lapjánál dolgozott, tagja volt a Nyugatnak, Az Est-nek, és Az Ujság-nak is. 1944 augusztusában csillagos házba internálták, onnan a svéd követség mentelmi útlevelével rövid időre szabadult, de ősszel a nyilasok munkaszolgálatra vitték. A második világháború után szegénységben élt, és a Petőfi Társaság tagjai közé választotta. 1953 októberében hunyt el gyomorrákban, sírkövén a „de gyönyörű, de boldog ünnepre voltam híva” feliratot vésték.

 

Mindenki szebb, ha mosolyog. Persze ez magánvélemény, de sokan osztoznak benne. De nem elég csak felhúzni a szánk sarkát, a szemnek is követni kell pajzán társát, huncut ráncok közül ragyogva támogatva az érzést, ami belülről olyan édesen fakad. Lehetetlen, hogy egy ilyen őszinte, kendőzetlen, talán csupán pillanatnyi tündöklés ne ékesítene bárkit is jobban, mint egy tucatnyi kozmetikum. A jókedveteket hordjátok magatokkal, az a legfontosabb.

 

Szép Ernő: A mosoly

 

Én úgy csodálom a mosolyt
Én azt leírni úgy szeretném,
Én nem tudom, de oly jól esnék,
Ha a mosolyt le tudnám írni.
Utánozhatnám csak betűkkel
Ezt a tündérjárást az orcán,
Mely mintha mély szenderből jönne,
Úgy kél és indúl a cimpák fölött
S gyöngéd és karcsú illanással
Vonagló íve kétfelé lejt
S hasonlít a hattyúk nyakához,
Amint a vízbe hajlanak,
S olyan is, mint a hegedűk
Két S betűje, olyan is.
S az ajkak mellett jobbra-balra
Megáll a két varázsvonal,
Hízelgő koszorú a szájnak
És míg lejtett édesdeden,
A két orcát földuzzasztotta,
S ott lett két kis derűlt halom,
Melyek fölött fény tünedez.
És ezalatt a két szemet
Mily változás bájolta el,
Gyöngéd s oly könnyű a tekintet
És mintha íze lenne: édes.
S úgy néz, csodálva kedvesen,
Mintha mást látna, mint a mit néz
S oly anda fény jár a szemekben,
Mintha hold sütné valahonnan
Meleg hold álmodott világból,
Nézd, nézd a száj mozdul, húzódik,
S az ajkak válnak szép szelíden
És a csontváz előmutatja
Tökéletes két fogsorát.