Főkép

Van különbség megszállók és megszállók között, méghozzá sokszor szöveti, hatásrendszeri mélységű, mert nem mindegy, hogy az erőszakos megtelepedők és hódítók kizárólag elvesznek, vagy adnak is. A Római Birodalom mostani hazánk földjére történő, majd két évezreddel ezelőtti előrenyomulása nem kiforrott „országot” talált a Kárpát-medencében, az itt élő törzsek, népek, nemzetségek „leigázása” egyúttal egy olyan társadalmi (és kulturális) rendszer érkezését hozta, amely az akkori civilizáció (nyugati) csúcsát jelentette. A terjeszkedő birodalom keresztülhaladt „földünk” egy részén, és a limesnek nevezett határvonal mentén virágzásnak indult mindaz, ami odáig nem létezett. A magyarországi limes a hajdani Pannónia provincia dunamenti középső szakaszát képezte a Duna mentén Carnuntumtól Aquincumig.

 

A kor – s benne a római eszmény – iránt teljességgel elkötelezett Marcellus Mihályt mesélni vágyása, tanítani akarása, valamint tisztelgési késztetése egy egész könyvciklus tervére katalizálta. A Pannonia Romanum (mostani hazánk a római fennhatóság alatt) sorozata A veteránnal kezdődött és az Aquincum farkasa – Kelta szív című kötettel folytatódott, s az ezeket követő Északi vihar után 2014-ben immár negyedik állomásként látott napvilágot A Pannon című regény. A (2011 óta) latinos álnéven alkotó szerző valójában Mészáros Mihály néven született 1962-ben Budapesten. Neveltetése vallásos közegben, vallásos szellemiséggel történt – olyannyira, hogy később egy ideig tényleges lelkészi feladatokat is ellátott. A valódi helyét és tehetségét kereső intellektus nyilvánult meg abban, hogy kétkezi munkásként, illetve zenészként ugyanúgy dolgozott korábban, mint grafikusként vagy éppen könyvelőként. Írói törekvései nem vezetik erőszakkal zárt műfajok keretei közé, hiszen karrierjét misztikus témákkal (thrillerek, krimik) indította, hogy a 2010-es évek elején attitűdjét a történelem nyomvonalára helyezze.

 

A Marcus Aurelius császár pannóniai küzdelmeit az Északi vihar története után egyenes vonalon folytató A Pannon a Gold Book Kiadó gyermekeként vezet vissza bennünket Krisztus után 169-be. A Római Birodalmat katonailag ez időben két oldalról is szorongatják: míg keleten a parthus veszedelemmel kell szembenéznie a társcsászár Lucius Verus-nak, addig a nyugati határrészt fenyegető germán törzsekre Marcus Aurelius Antonius szegezi hadereje mellett személyes figyelmét. Marcus Valerius Maximianust Kr. u. 165-ben hősként ünnepelték Parthiában, ő viszont teljes szívével és eszével undorodott attól a szükségtelen mészárlástól, amely a hódítások velejárója, a győztes csaták utáni gőzkieresztés feszültséglevezetése. S bár mindezek után egy időre ugyan visszavonult a katonáskodástól, de akinek a vérét a jó értelemben vett diadal és tenni akarás forralja, nem sokáig tudja távol tartani magát a csaták földjétől.

 

Négy év telt el a szégyellnivaló parthiai vérengzés óta, Verus már nincs az élők sorában, Antonius pedig másként vívja háborúit, így Maximianus a császár hívására újra fegyvert ragad. Felkeresi a Pannonia Superior provinciabeli villájában visszavonultan éldegélő barátját, Caius Testoriot, hogy csatlakozzon hozzá, hiszen Pannónia egyre inkább rettegésben él a germánok mind vadabb fenyegetései miatt. A jó barát először nemet mond, aztán egyszer csak mégis megjelenik a Classis Flavia Pannonica folyami flotta brigetiói járőregységének parancsnokánál, Maximianusnál, aki a Danuvius menti határvonalat védi a barbár támadóktól. Nem kell sokat várni az első ütközetre, ahol a rómaiak meglepetésre alulmaradnak, Maximianus halálosan megsebesül a naristák királyának kardja, Valao által, és élete az istenek kezébe kerül.

 

A germánok az elterelő hadművelet alatt sikerrel veszik be Brigetiot, a Maximianus seregéből megmaradt kevesek pedig bujkálásra kényszerülnek. Vajon van-e esély visszavágni a Valao vezette vademberek hordája ellen, vagy a germánok a Danuvius folyamán átkelve visszahódítják a rómaiaktól egész Pannóniát, és megnyitják az utat a birodalom szívébe? Marcellus Mihály ezúttal a Ripa folyami határvonal kellős közepébe helyezi regényének cselekményét, ahol a főhősökhöz egy Ad Muresben foglyul ejtett római, Lucius Modinius Vetrus is csatlakozik – emlékirataiba pillantva újabb színeket kapunk a barátok és ellenségek által csak Pannonnak hívott hithű római katona testéből, lelkéből, mélyen érző szívéből. Maximianus és Valao hősökhöz méltó, katonai szabályokat és eszményeket szem előtt tartó párviadala az erőszakon és brutalitáson túl az emberi becsület és tisztesség mellett is kardot emel, bizonyítva, hogy a „jó” és „rossz” csatája sosem mindig csupán fekete és fehér, s hogy a lelkiismeret által elfogadható célok eléréséhez igenis létezhet indokolhatóan igénybe vett békétlen út.

 

Marcellus Mihály A Pannon lapjain folytatja az általa életre keltett, nemes szólamú stílus megkövetelte „hagyományokat”: a jó értelemben vett, emelkedett hatású megfogalmazás; a tisztelgést megidéző nyelvezet; a cikornyázást kerülő, ugyanakkor fennkölt mondatszerkezet olyan egyedi atmoszférát teremt, amely minden síkon illeszkedik a rómaiak képviselte eszményekhez. A cselekmény dinamikát előidéző mozgatórugóját a már bevált római és germán oldal szemléltetésének váltogatása adja, azok arányainak jól eltalált egymáshoz illeszkedése, ahol világosan látszik az az írói szándék, amely az egyoldalúság kerülésére törekszik, miközben indirekten emel szót a nemes emberi természet bemutatása mellett. Marcellusnál a legfőbb érték akkor is az ember, ha a megfogalmazott célok, s a hozzájuk vezető eszközök mindezt látszólag a háttérbe is szorítják.

 

A Pannon az előd-történetekhez mérten kiforrott, lüktetően izgalmas, remekül szerkesztett és „becsületesen” ábrázolt regény. Az oldalváltások során kontúros mélységekig láttat bele a rómaiak és germánok évszázadok formálta nemzeti, törzsi tulajdonságaiba, hitükbe és reményeikbe, vágyaikba és cselekedeteik hajtóanyagaiba. Különös erősség továbbá az a Maximianus-t és Valao-t felépítő, a cselekmény során pontról pontra alakuló személyiségrajz, amely az egyik síkon a hősi mítoszok magasába emeli, egy másik síkon viszont éppen kézzelfogható, esendő, sebezhető és halandó emberként ábrázolja őket. Marcellus Mihály tehát egy jottányit (vagy stílszerűen szólva egy pugio-nyit) sem engedett az eddig őt jellemző színvonalból, a Pannonia Romanum sorozata immár majd a trilógia utolsó kötetével zárja le Marcus Aurelius pannóniai jelenlétét Az utolsó háború című kötettel 2015 közepén.