Főkép

A törökök már a spájzban vannak! Várható volt ez a fejlemény, és nem csak azért, mert az utóbbi években egyre nyilvánvalóbb a politikai barátkozás a két ország vezetői között, aminek eredményeként már van Török Kulturális Intézet (Yunus Emre költőről elnevezve) a fővárosban, a tavalyi Könyvfesztiválon pedig Törökország volt a díszvendég. Mindezeken felül a tévében adják a Szulejmán című sorozatot, amiből ugyan egyetlen részt sem láttam (ez persze nem jelent semmit, hiszen sok ilyen műsor van), ám pár kollégám kihagyhatatlan programnak titulálta, így amikor megjelent a kötet, gondoltam megnézem magamnak, hátha rájövök, mit esznek rajta annyira az emberek.

 

A kötet külseje igényes, és nemcsak azért, mert keménytáblás, és a szabványnál nagyobb méretű, hanem a borító is kellőképpen figyelemfelkeltő. Azt nem mondom, hogy mindenki kapásból az iszlámmal, vagy a prófétával társítja a zöld színt (pedig így van), viszont a borítóról ránk néző fiatal nő van olyan szép, hogy megdobogtassa a férfiszíveket (legalábbis szerintem). Illetve I. Szulejmán szerint is, akinek az Alexandra/Ruszlána/Hürrem névre keresztelt rabszolga a háremébe került és ott…

 

Az ismerőseim többször kérték, ugyan áruljam már el, mit olvasok, én pedig attól függően, hogy éppen hol tartottam a történetben, eltérő válaszokat adtam. Utólag, amikor már aludtam egyet-kettőt az egészre, úgy vélem, a Hürrem olyan romantikus mű, amely sikeresen kacérkodik a történelmi regénnyel, s nem utolsó sorban, mintegy fűszerezésként némi erotikát is magához csábított. A történelmi részt azért nem érzem határozottnak, mert a sztori nagyobbrészt egy zárt térben játszódik (hárem), és ennek köszönhetően a szerzőnek nem kellett különösebben megerőltető utánajárással fárasztania magát, elég volt pár esemény, pár név, valamint a szükséges mennyiségű, a hitelességet biztosító specialitás (ruhák, ételek, szokások) említése.

 

A romantikus jelző viszont mindenképpen igaz, hiszen a címszereplő visszaemlékezéseiből kiderül, mennyit kellett küzdenie, mire a szultán felfedezte szépségét és karjaiba kapta Hürrem életörömtől duzzadó ifjú testét. Ellenben ha pár lépéssel messzebbről figyeljük az eseményeket, a tizenéves, szerelemről ábrándozó leányzó alakja mögött felsejlik egy hataloméhes, alkalomadtán a színészkedésre és intrikára hajlamos, a helyi viszonyokat apránként kiismerő bestia képe, akit az első megmozdulásai után bármely „felvilágosultabb” európai közösségben habozás nélkül máglyára vetettek volna.

 

Úgy vélem, aki dolgozott már olyan irodában, ahol legalább nyolc hölgy tartózkodott tartósan egy légtérben, annak fogalma lehet, milyen viszonyok uralkodtak a török szultán háremében. A semmittevés unalmát enyhítő pletykálkodás mellett nagyüzemi mértékben folyik az ármánykodás az élelmezési lánc tetején lévő ágyasok között, akik a legkülönfélébb módon igyekeznek ellenfeleiket kigolyózni, nem kívánatos személlyé minősíttetni.

 

Akiknek bejön a hárem és úgy általában a török környezet, szeretik a romantikát, a határozott, céljai érdekében semmitől vissza nem riadó női főszereplőt, azok biztosan örülnek ennek a sorozatnak. Számukra jó hír, hogy törökül már a hatodik résznél tartanak, szóval, ha a magyar kiadó is úgy gondolja, egy ideig lesz még mit olvasniuk. És persze azoknak is érdekes lehet a kötet, akik szeretik a tévés verziót, mert olyan leírások és magyarázatok is szerepelhetnek a regényben, amelyek nagy valószínűséggel ott nincsenek.