Főkép

Hála a magyar könyvkiadás kiszámíthatatlanságának, újra és újra átélhetjük azt a teljesen természetesnek ható, ám mégis lehengerlő erejű varázslatot, amit Vian írásaiban művel. Párbeszédeinek és leírásainak elevenségét nem koptatta meg az idő, ma is közvetlennek hatnak; nyelvi leleményei pedig gyönyörűséggel töltik el az ember szívét.

Mondom mindezt annak ellenére, hogy ezúttal a gyengébbik nem csupán epizodistaként bukkan fel a történetben. Hiába szeretik többen a szereplők közül Óvadócot, eme ifjú leányzó csupán közepesen értelmes végszavakat és az időnként előforduló aktusokban a lelkes partner szerepét tudta kiharcolni magának. Ez pedig – bárhogyan is nézzük – nem túl hízelgő a nőkre nézve. Hasonlóan negatív szerepkört tölt be a történetben a Hivatal. Úgy tűnik, Vian egy életre megutálta az aktagyártó, mások életét feleslegesen szabályozni kívánó állami szervezeteket. Mindez megtestesül az Országos Egységesítési Konzorcium (röviden OEK) bemutatásában. A beszélő nevekkel rendelkező főnökök (és beosztottjaik) fontosságuk tudatában szervezik értekezleteiket, ahol teljesen érdektelen ügyekben teljesen felesleges döntéseket hoznak. Az alkalmazottak pedig végigunatkozzák a hivatali órákat.

Hogyan találkozik egymással a szerelem és a Hivatal? A kérdés jogos, a válasz egyszerű: Óvadóc találkozik Őrnaggyal, aki azonmód leánykérésre gondol. A házassághoz azonban szükséges a leányzó gyámjának beleegyezése, aki nem más, mint az OEK Alfőmérnöke. A boldogító igenek elhangzásáig (és az után is) hihetetlen életképeknek leszünk tanúi, amelyek egyaránt jellemzőek a hivatali órákra, valamint a mulatni vágyó jampik szórakozásaira is.

Mindezért Boris Vian felel, aki 1920. március 10-én Versailles közelében született, jómódú, de csakhamar elszegényedő szülei négy gyermeke közül másodikként. Tizenöt évesen korengedménnyel érettségizett latinból és görögből, majd két évvel később filozófiából és matematikából. Egyetemi éveit a zajos házibulik és a jazz iránti érdeklődése határozta meg. 1941-ben megnősült, egy évvel később mérnöki diplomát szerzett. 1942-ben kezdett el írni, először csak barátai szórakoztatására. 1959-ben elhatalmasodó szívbetegsége miatt szabadságra ment. Számos botrányt kavart Köpök a sírotokra című regényét az ő tiltakozása ellenére filmesítették meg. Nem adta a nevét a dologhoz, de elment a zártkörű bemutatóra. Az első tíz perc után rosszul lett. 1959. június 23-án kórházba vitték, ahol két órával később meghalt. Mindössze 39 éves volt.

Kapcsolódó írás:
Boris Vian: 1959–2009