FőképA címadó megállapítás Janikovszky Éva ötéves unokájától származik, és amikor elhangzott, abszolút pozitív kicsengése volt. Vannak azonban olyan helyzetek (főleg amikor felnőttek szájából hangzik el a mondat), amikor egészen mást fejez ki. Mondjuk némi keserűséget, beletörődést, esetleg csalódottságot. Pedig nem kéne így lennie, hiszen mindennek, még a legrosszabb dolognak is van pozitív vetülete – csak meg kell találni. És ha már megtaláltuk, nem szabad elengedni.
 
Így tett ez az 1926. április 23-án, Szegeden született kedves idős hölgy is, aki Kucses Évaként látta meg a napvilágot, első könyvét (Csip-csup, 1957) Kispál Éva néven írta, igazán ismert és elismert azonban Janikovszky Éva néven lett. Kevés magyar író mondhatja el magáról, hogy könyveit 34 nyelvre fordították le, hogy 1973-ban német területen az ő műve (Ha én felnőtt lennék) lett az Év Gyerekkönyve, hogy sokoldalú irodalmi munkásságáért 1977-ben József Attila-díjjal, 2003-ban pedig Kossuth-díjjal jutalmazták, hogy elnyerte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és középkeresztjét (és még egy halom díjat), hogy a Mosolyrend Lovagja. Nos, Janikovszky Éva ilyen volt.
 
2003. július 14-én bekövetkezett haláláig hitt abban, hogy mindennek van humoros oldala is, csak meg kell találni, még ha olykor nehéz is. Ezt az életfilozófiát hivatottak közvetíteni a De szép ez az élet! című gyűjtemény rövid írásai. A kötet két részből áll - az első tizennégy, míg a második tizenkét apró gyöngyszemet foglal magába. Janikovszky Éva korábbi műveihez hasonlóan ezek is szorosan kötődnek a valósághoz, hiszen olyan hétköznapi dolgokról szólnak, melyek bármelyikünkkel előfordulhatnak, melyeket bármelyikünk láthat, hallhat, átélhet, mégis van bennük valami különleges. Elsősorban az érzékenység, amivel Janikovszky Éva észreveszi a körülötte zajló eseményeket, történéseket, másodsorban az irónia, az önirónia és a humor elemeinek finom, egyáltalán nem bántó alkalmazása. És ami szerintem a legfontosabb: minden egyes írásából őszinteség és bölcs derű sugárzik, ami bármikor képes mosolyt csalni az olvasó ajkára, legyen akár gyerek vagy felnőtt, a könyveket illusztráló Réber László rajzai pedig mindazt elmondják, amit a szavak nem képesek.
 
Az évek során több „gyűjteményes” kötetet olvastam (Mosolyogni tessék!, Felnőtteknek írtam, Ájlávjú, Ráadás), de talán ez az először 2001-ben megjelent tetszett a legjobban. Lehet, hogy a témák miatt, lehet, hogy azért, mert ezek időben közelebb állnak a jelenhez, de lehet akár a különleges melankólia miatt is, ami a szavakat áthatja, nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ez az egyike a legnagyobb becsben tartott köteteimnek, hiszen 2002. április 19-én ezt még volt módom dedikáltatni Janikovszky Évával. Persze az is biztosan közrejátszik, hogy utoljára ebben a kötetben dolgoztak együtt Réber Lászlóval, aki a kötet első kiadásának évében hunyt el. Most 2012-őt írunk, és elérkeztünk a nyolcadik kiadáshoz. És ez jó, nagyon jó!
 
Tartalom
 
MERT MEGÉRDEMELTÜK!
Második gyerekkor
Micsoda memória!
Ki a nyerő?
Jobb adni, mint kapni
Nyári tippek szorongóknak
Nem nekünk hirdetnek
Ne is kérdezd!
Csak semmi idegesség!
Sétálunk a palackkal
Most mit bámulsz?
Mert megérdemeltük!
De szép ez az élet!
A bőség kosara
Kétszer ugyanabba
 
AZ ÉLET APRÓ ÖRÖMEI
Ami a sikerlistákra kívánkozik
Mit vegyek fel?
Szemét egy ügy
Legszebb nyári élményeim
Pontosság a királyok udvariassága
Ami begyűrűzhet, begyűrűzik
Múlt századiak lettünk!
Szerűségek évadja
Téves következtetés
Ki fárad kétszer?
Mit hozzak?
Az üzenet