Főkép Üdítő változatosság a manapság divatos vámpírok, alakváltók, boszorkányok, varázslók és szellemek világában valami mással, valami egyedivel találkozni, amiről nem húztak még le számtalan bőrt. Először jöttek az angyalok, igaz, a bukott fajtából, most pedig itt vannak az óriások, akik az emberek szomszédságában, rejtőzködve élik mindennapjaikat. Na jó, annyira nem is jelentenek újdonságot, hiszen a világ meséiben és legendáiban meglehetősen sokszor kapnak mellékszerepet (pl. a Bibliában is több helyen felbukkannak), ám a Janet Foxley által megalkotott világ egy zárt helyen megszervezett, működő társadalmat mutat be, melynek az óriások a főszereplői.
 
„– Anyuuu! – visította Fikarc. – Kórász fejjel lefelé lóbál!”
 
A 7-10 éves korosztályt megcélzó könyv – ahogy a borítóból is egyértelműen látszik – nem egy Disney-szerű színes illusztrációkkal dúsított, előre megemésztett és visszaböfögött történet, hanem egy rendhagyó, ám rendkívül szellemes, a gyermeki és a bizarr világ elemeit ötvöző rajzokkal ellátott groteszk tanmese, melynek főhőse Szorula Fikarc, aki nem csupán méretében, de viselkedésében is kilóg a többiek közül. Persze ő is jár iskolába, mint a többi óriásgyerek, ő is tanul sárkányológiát és pöttömtant, ő is szereti az olyan csemegéket, mint a mókussaslik, a gyalogbéka-morzsa, a gyíknyalóka, a gilisztarágó, a pókháló-vattacukor, a hideg bagolypite vagy a hernyócsipsz, csak éppen sokkal kisebb az átlag óriásnál. Sőt, inkább csak akkorácska, mint egy ember.
 
Szóval Fikarc más, mint a többiek, ezért más dolgok is történnek vele. Kezdjük például azzal, hogy egy iskolai kirándulás során találkozik Pergamen lovag Őbölcsességével, aki a Tanács Tudora, a Királyi Múzeum Óriása és a Könyv Tárnoka, és közösen kieszelik, mivel kéne meglepni XIII. Félkegyelmes király Őbődületességét a harmincharmadik születésnapjára rendezett ünnepségen. Ha mindez nem történt volna meg, valószínűleg Fikarc soha nem lovagolhatott volna repülő sárkányon, nem tett volna látogatást a pöttömök világában és nem is kellett volna egy hadifortély segítségével megakadályoznia, hogy a pöttömök felfedezzék az óriások búvóhelyét. De megtörtént, így Fikarc bebizonyíthatta, hogy ő is jó valamiben. Persze azért vannak dolgok, amik nem változnak…
 
„– Anyu! – óbégatta Őbölcsessége, miközben réz Szamár Medálok potyogtak a zsebéből. – Kórász fejjel lefelé lóbál már megint!”
 
Az alap ugyan nem túl eredeti, ám a megvalósítás és a fordítás zseniális. Nagyon tetszenek a beszélő nevek, a groteszk hangulatot erősítő szöveg közbeni rajzok, pacák, maszatok és ujjlenyomatok, valamint a tény, hogy nem csupán a gyerekek, de a felnőttek is jól szórakozhatnak olvasás közben – persze mindenki más-más okból, de éppen ez benne a szép. Utána meg jókat lehet beszélgetni…
 
Részlet a könyvből