FőképAz eddigi Kowalsky meg a Vega-lemezeken is tetten érhető volt a különböző, big bandekre jellemző hangszerek használata, mint például a trombita, a hegedű vagy éppen az akusztikus gitár, a koncerteken ezek mégis mindig felvételről szólaltak meg. És igen, valljuk be őszintén, hogy a fiúk mindig is remek bulikat csaptak, de azért az embert kicsit zavarta, hogy a színpadon nem volt jelen egyik hangszer sem ezek közül. Ráadásul ezek a hangszerek mindig is amolyan díszítőelemként jelentek meg Kowa zenéjében, külön szólisztikus szerepük nem volt.

És ezzel el is érkeztünk az új zenekari felállás két legfontosabb ismérvéhez. Az egyik, ami a koncerteken nagyon jól kijön és az eddigiektől totálisan eltérő hangulatot eredményez, az az, hogy végre minden egyes hangszer ott van a színpadon. Ez nemcsak az érzés miatt jobb, hanem azért is, mert a zenészeknek így lehetőségük nyílik az egyediséget és az egyszeriséget is kihangsúlyozni a zenében, amitől egy koncert jobbá válik, mint az album. Őszintén, ki ne élvezné, amikor a trombita egy kis improvizációba kezd a koncert közepén, miközben a zene egésze a megszokott stílusban marad? Vagy ki ne rajongana azért, amikor egy-egy hangszer előtérbe kerül, a többi pedig egy kis időre elhallgat, hogy, teszem azt, a percussion különleges és változatos hangzását élvezhessük a közönség soraiban állva? És ami az egészben a legjobb: az eddig kiegészítő, színesítő szerepet betöltő hangszerek és hangzásvilág ezúttal az egész Kowalsky meg a Vega szerves részévé válik, helyenként szólózva, máshol egymást támogatva, de minden egyes pillanatban egymással összhangban szólva.

Na, kérem szépen, erről szól a Kowalsky meg a Vega Az évtized lemeze című új duplaalbuma. Az első lemezre az új, már szélesebb hangzásvilágú felállásra írt 10 dal került fel, a másodikra pedig az elmúlt évtized 18 legjobb dala. Ez utóbbiakra nem is vesztegetném a szót, a rajongók már szinte az unásig hallgathatták őket, itt egyszerűen csak nagyobb töménységben kapjuk a legjobb szerzeményeket. Elég, ha olyan dalokat említek a kínálatból, mint a „Szarka farka”, a „Szentimentális bérgyilkos”, a „Forradalom Rt.”, vagy a „Ki van ez találva!”. Na jó, igazságtalan voltam, hiszen eddig csak a régi rajongókhoz szóltam, de ha valaki most ismerkedne a csapattal, akkor sem tudok mást javasolni: tökéletes kezdet a best of-albumot hallgatni, hiszen a Kowalsky meg a Vega ezzel könnyen megszeretteti magát.

De mi a helyzet az első diszkkel? Röviden és tömören: briliáns! Nemcsak hogy megkapjuk az eddig megszokott stílusjegyeket, mint például a pozitív kicsengésű, ám a mindennapi problémákat sem elhallgató, rímelő szövegeket, amik nagyszerűen simulnak össze a zenével, vagy a helyenként gyors, szinte táncra perdülős, másutt viszont lelassulós, elgondolkodtató dallamokat, de ráadásul mindezt olyan hangszerelésben tálalja a zenekar, mely teljes egészében kihasználja az új felállásban rejlő minden lehetőséget, és elég teret enged minden tagnak, hogy megcsillogtassa tudását.

A mostani album egyik fő jellemzője a változatosság, hiszen az „Ébresztő!” című albumnyitó dal valóban odasóz, rögtön felpörgeti a hallgatót a gyors ritmusával, ugyanakkor például a „Csiszolatlan gyémántok” lassú, magunkban elmerülésre késztető szerzemény. De a banda tagjai nemcsak a lemez számai között, hanem az egyes számokon belül is képesek hatalmas váltásokra. Erre a legjobb példa az „Egyszer volt, hol nem volt” című szám, ami a kezdeti, Heviára hajazó hangzásból ügyesen vált egy latinos hangulatú betétre, majd a szöveg alatt végig indiai stílusú hangzást kapunk, a refrén pedig igazi pörgős, „mesés” rockzene. Ezeket a betéteket pedig rendkívül ügyesen váltogatják a track során, így a vidám hangulat garantált.

Különleges darab a „Születésnapodra” is, amely valószínűleg sok rajongónál hamar felváltja majd az évek alatt megszokottá vált „Happy birthday!”-t, méghozzá nem is ok nélkül, hiszen ilyen módon valóban csak Kowáék tudnak megközelíteni egy ilyen jeles napot!

Talán a legegyedibb élményt a „Szentlélek Network” című szerzemény nyújtja, ami az örök értékek elkoptathatatlanságát hangsúlyozza. Ezt természetesen pozitív módon teszi: nem szidja, hanem elfogadja korunk sajátságosságait, ugyanakkor kivételes módon meghatározza az örök értékek helyét is.

Mindezen élmények mellé olyan apróságok járulnak, melyek az ínyenceknek is adnak egy kis csemegét: a trombitaszólók, Kovács Zsuzska vokálja, a percussion különleges hangzása vagy a hegedű és a harmonika fület simogató hangja.

Tovább nem is folytatom, hiszen azzal csak rontanék az élményen, egyedül a lemez külalakjára térnék még ki. A mozaikszerűen összeállított borító és a szövegeket tartalmazó kis füzetke is az elmúlt évtized fotóiból készült, s mintegy egységként érzékelteti az elmúlt tíz év változásait. És Kowa nem felejti el megköszönni a segítséget mindenkinek, akinek köze volt az albumhoz, így egy hosszú, ám szívhez szóló listát is olvashatunk.

Röviden és tömören: Az évized lemeze kitűnő album, akár az új szerzeményeket, akár a best of-válogatást tekintve, és remekül bemutatja a Kowalsky meg a Vega eddigi pályafutását is, amellett, hogy az új felállás nagyszerűségét is hangsúlyozza.

Az együttes tagjai:
Görög Dani – trombita
Juhász Rob – gitár
Tar Gergő – percussion
Kovács Zsuzska – hegedű
Giret Gijo Gábor – basszusgitár
Kowa – ének
Csányi Zoli – dobok
Gera Gábor – tangóharmonika, vokál
Vidák Robi – akusztikus gitár
Koós- Hutás Áron – trombita

A lemezen elhangzó számok listája:


CD 1

1. Ébresztő
2. Születésnapodra
3. Semmi pánik
4. Ég és Föld
5. Mindhalálon túl...
6. Szentlélek Network
7. Hol Volt, Hol nem volt...
8. Csiszolatlan gyémántok
9. Magadban, másokat
10. Nincs nélkül, nincs van

CD 2

1. Ennyi csak
2. Új templom épül
3. Így szép, így jó
4. Ki van ez találva
5. Otthon, édes otthon
6. Fekete lepke
7. Szemenszedett igazság
8. Nem minden szarka farka
9. Többet érdemelsz
10. Minden rendben
11. Nem igaz!
12. Szentimentális bérgyilkos
13. Hotel Eufória
14. Forradalom RT
15. Aszfalt és fehér csík
16. Darsan
17. Balul sül el!
18. Herceg fehér lovon

Diszkográfia:
Pimasz Grimasz (2003)
Vegasztár (2005)
Forradalom Rt. (2006)
Szemenszedett Igazság (2008)
5 Év Forradalom (2009) DVD
Ötcsillagos (2010)
Az évtized lemeze (2011)