Főkép

A lényeg: végre egy jókedvű zene! Ha már eleged van a merdzsókból döngő tuc-tuc-tuc hülyeségekből, vagy a klábrotésönben hallható valamiből, ami leginkább a göröngybe akadt rotációs kapa erőlködésére emlékeztet; ha szereted ugyan, de a szíved mélyén, be nem vallottan már unod egy kicsit az őszinte kőkemény rákendrollt, meg az ilyen, olyan, amolyan metált; ha elég volt a nagydarab gengsztercsávókból, akik lökik a dumát, meg sugározzák magukból a „dú-jú-fíl-ólrájt” fílinget (pedig legfeljebb ők fílezik magukat ólrájt); ha már a könyöködön jönnek ki a plasztik sztárocskák, akik egyfolytában azt ordibálják, amit Ignác bátyám szokott a négyes-hatos villamoson a Blahánál („A kezeket akarom látni, a kezeket!”); akik a tévében még mutatnak valahogy, de színpadon akkorát buktak (nálunk is), hogy még… Na, ha már túl sokat komolykodtál, keménykedtél, menősködtél, és valami olyan dologra vágysz, ami egy kicsit jobb kedvre hangol, akkor kapd elő a Black-Outból már ismert Kowalsky, meg a Vega lemezét, és hagyd, hogy feldobjon a zene. Nem csupa nagybetűvel, csak így, szerényen: zene. (Bármilyen betűvel írták a nevét, nemecsek ernő volt az igazi sztár!)

Sokan vannak, akikre ráragasztották a „vidám, jókedvű, pozitív életérzést sugárzó” címkét. Aha. Az utóbbi pár évben nem sok ilyennel találkoztam. Soroljam? Alabama 3 (ők játsszák pld. a Sopranos - Maffiózók sorozat főcímzenéjét); Fun Lovin’ Criminals, aztán talán a Dandy Warhols, esetleg a Smashmouth. Hagyjuk, őket úgyis elegen méltatják. A magyarok közül ki dobott fel eddig? Például az a nem is tudom milyen címet viselő magyar Hendrix-album, amin Tátrai Tibor és Tóth János Rudolf gitározik/énekel. Meg Charlie dupla whyskis jege, meg ugyancsak Charlie szimpátiája az ördöggel. A megasztáros Oláh Ibolya, amikor Janis Joplin volt. Kábé ennyi. Ja, és most a Kowalsky meg a Vega, akik többet érdemelnének annál, amit pillanatnyilag kapnak.

Hogy mit kapnak? Az egyik zenecsatorna időnként lenyomja a klipüket. A boltokban ott a lemezük, némelyik bolt falán ott a lemezt reklámozó plakát. Mit kívánhat még egy zenekar? Talán azt, hogy ha 2003 novemberében megjelenik a lemez, akkor ne csak 2004 áprilisa körül kerüljenek fel a plakátok a falakra, és ne csak ekkor legyen észrevehető, hogy a polcokon ott a lemez. Persze lehet, hogy bennem van a hiba, én nem vettem észre, eszembe sem jut, hogy a boltok nem rendeltek belőle, á, ilyet ők nem csinálnak, miért is csinálnának, hiszen a piacról élnek, nem igaz? De akkor nem értem, hogy a „miben segíthetek” kiscsaj, akitől ezt a lemezt kértem, miért nézett úgy, mint Ignác bátyám akkor, amikor rájött, hogy a tenger gyümölcsei között nincs se szilva, se cseresznye, csak „egy csomó vízi giliszta”.

Oké, nem morgolódom tovább, elfogadom, hogy ebben a műanyag világban, amiben élünk, Kajlaminyon és Csitriszpírsz kisasszonyok, meg Enyim-nem és Jaj-zé urak a menők. Már azon is túljutottam, hogy a két kis orosz műleszbi számait(???) énekelték a 12-14 közötti tinilányok. Már az sem érdekel, hogy nyomul a teknó, a háuz, a dípháuz, meg az országháuz. Csupa-csupa hepi dolog, nem? Aztán ne csodálkozz, ha eszedbe jut, hogy reggel nem kéne felkelni, mert minek.


Megmondom én, minek. Annak, hogy lásd amit érdemes. Mert oké, ez sem stimmel, az sem jó, már megint te vagy alul, de… De, ahogy Őze Lajos mondta a „Megáll az idő” c. filmben: a szar is le van szarva. (sic!) Igen ám, csak hogy juss el odáig, hogy ezt te is ki bírd jelenteni? Kell valami löket, valami, ami azt súgja, hogy nem te vagy az örök lúzer, hogy oké, sötét van meg hideg, de holnap felkel a nap, és világos lesz meg jó idő. Ez a löket, ez az antidepresszáns lehet mondjuk egy zene. Charlie. Ibolya Joplin. És Kowalsky meg a Vega. Főként ők.

Ők, akik többet érdemelnek.

Most igazság szerint a lemezről kellene írnom valamit. A számokról. Hogy ilyen nagy ívű riff, olyan dzsesszes betét, amolyan effekt, és a sikerre erőltetett slágereket megszégyenítő dallam. Hát, nem fogok írni róluk. Hallgasd meg, és rájössz, hogy miért lehet tőle oda-vissza lenni. Na, rajta, szerezd meg, és hallgasd meg! (Csak megjegyzem: egy Csitri-CD áráért ebből akár kettőt is vehetsz.) Még a rap-szerű betétek is nagyon a helyükön vannak, pedig ha valaki, én aztán tényleg nem viselem el a dumagépeket.


Nekem, a nagy Zep- és Audioslave-fannak pimaszul bejött a grimaszoló Kowa meg a Vega. Annyira bejött, hogy amíg nem sikerült beszereznem a lemezt, addig a feleségem mindig felhívott, ha a Viván lenyomták a „Többet érdemelsz” klipjét, és odatartotta a telefont a tévéhez, csak hogy feldobjon egy kicsit. Hallgatom a lemezt, és közben pimaszul jókedvem támad. Nem is kell odafigyelnem a szövegekre (azért azok se semmik, érezni belőlük, hogy a szerzőjük nagyon pozitív ember, hisz valakiben, akiben talán mindannyiunknak hinnünk kellene), egyszerűen feldob a zenéből áradó lazaság.

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Fekete lepke
2. Mintha bankot rabolnék
3. Pimasz grimasz
4. Aszfalt sé fehér csík
5. Többet érdemelsz
6. Lesz jobb!!!
7. „Csak egy vicc”
8. Akit a pénznem boldogít
9. Budapest éjjel
10. Szabad rég
11. Utolsó tangó
12. Októberben levertem a Keletinél
13. Te vagy a legjobb fej
14 Egy kis csend

Diszkográfia:

Pimasz Grimasz (2003)
Pesti Est Café Koncert (2004)
Vegasztár (2005)
Forradalom Rt. (2006)
Szemenszedett igazság (2008)
5 Év Forradalom (2009) DVD
Ötcsillagos (2010)