Főkép A Veszélyes övezet sorozat következő kötetében ismét Dél-Amerikába utazunk, pontosabban a perui Andokba.
Ezúttal focicsapat helyett két angol táborozik a hegyek között, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megmásszanak egy kevésbé ismert csúcsot (Siula Grande). A feladathoz szükséges tapasztalattal mindketten rendelkeznek, bár eddig csak Alpokban tették próbára erejüket.

Mint annyian mások, ők is elfeledkeztek arról, hogy egészen más kihívást jelent négyezres csúcsokra feljutni, és egészen más öt-hatezer méter magasban mászni. Ennek a tévedésnek meg is lett a következménye, amit torokszorító részletességgel oszt meg velünk az egyik résztvevő, Joe Simpson.
 
Könyvét nem a mászás nagyszerűsége teszi egyedivé, hanem az a képessége, ahogyan a vele megtörténteket, a személyes élményeit, érzéseit leírja. Ebben a könyvben minden benne van: az érzés, amiért az emberek a megbízható völgyek és síkságok helyett a sziklabércek közé vágyakoznak, és újra meg újra nekivágnak magasnak.
Annak a nehezen leírható csodának a hangulata, ami a felhők felett elfogja az embert, amikor rájön, rajta (és mászótársán) kívül nincsenek mások a közelben, csak a hegyek, időtlenségükkel, szépségükkel és közömbösségükkel.

Nagyszerűen adja vissza az oxigénhiányos magasságban fellépő nehézségeket, a hideg, a hó és a szél okozta kínt, amit ugyan ellensúlyoz a csúcsra feljutás pillanatának eufóriája, de a fagymarta végtagok nem sok időt hagynak az örömködésre.
 
Ráadásul a hegymászás sosem egyirányú kaland, nem ér véget a csúcson megejtett fényképezéssel és körbebámulással, hátravan még a neheze, elvégre az alaptábor ugyanolyan messze, vagy még messzebb van, mint idejövet.
 
Simpson a történéseket annyira közvetlen stílusban írja meg, hogy az olvasó nem csupán az éjszaka sötétjét látja lelki szemeivel, hanem a magányt és a szenvedést is átéli vele, miközben az alaptábor felé araszol a jeges-havas hegyoldalon lefelé.
 
„A végtelen kék égboltról tündöklőn tűzött a nap, és a kristálytiszta levegőben élesen rajzolódott ki a hólepte csúcsok tengere. Ezért a látványért jöttem. Milyen ősi, milyen érintetlen. Égbe emelkedő, tökéletes, csodálatos. A napfény megannyi gyémántként csillogtatta a fagyott hókristályokat.”
 
Különös módon a hegyekben történtek csak jóval később változtatták meg Joe Simpson életét, amikor megjelent a visszaemlékezése, majd ez alapján elkészült a film. Bár a szövegben nem fogalmazódnak meg olyan igazságok, mind a Csoda az Andokban című könyvben, személyes hangvétele miatt igencsak felkavaró olvasmány.