Főkép

Annak ellenére, hogy manapság mindenki a nőket tartja a kisebbségnek, az úgymond hátrányos helyzetű csoportnak a férfiakkal szemben, az érzésvilágot és saját helyzetemet tekintve én valahogy mindig azt gondoltam, hogy lánynak lenni sokkal könnyebb, jobb, helyesebb.
 
Kicsi koromtól kezdve szemüveges voltam, és általában örökölt ruhákban jártam. Már önmagában ez a tény gúnyolódásra, kirekesztésre adott okot. De hát kik csúfoltak leginkább? Hát nem a lányok. A fiúk. Ez persze nem volt feltétlenül kellemes, de megnyugvást okozott, hogy ezzel szemben a csajok abszolút elfogadtak, rengeteg barátnővel dicsekedhettem. Ugyanakkor sajnálkozva néztem a hasonló adottságokkal bíró fiúkat, akik állandó bunyók, cikizések céltáblái voltak. Mondhatni, rettenetes mindennapokkal kellett számolniuk. No nekik csak a legritkább esetben akadt védelmező barátjuk, többnyire ellenségekről számolhattak be.
 
Gondolom mostanra már persze, ahogy bennem, bennük is elhalványultak a mindennapos szorongásokkal, megpróbáltatásokkal kapcsolatos emlékek, de minden valószínűség szerint ők még nálam is nagyobb szimpátiával, empátiával olvassák majd Sherman Alexie regényét a Junior – Egy indián naplóját, nem beszélve azokról az ifjakról, akik éppen ezekben a percekben élik át a fent említett keserveket. Alexie legfrissebben megjelent regényének főszereplője ugyanis egy minden képzeletet felülmúló módon, halmozottan hátrányos helyzetű fiúcska, Junior, avagy becsületes nevén Arnold Spirit Junior, aki egy kisgyerekkori betegség miatt nemcsak, hogy rosszul lát, de beszédhibás, hajlamos epilepsziához hasonlatos rohamokat kapni. De ami a fiúk körében a legrosszabbnak számít: szinte esélye sincs egy bunyóban való győzelemre.

Na és akkor csak a mikrokörnyezetről beszéltünk. Tágabb helyzetét tekintve egy rezervátumban él, lévén indián a lelkem. No, hát ez aztán nemcsak a napi boldogulását lehetetleníti el, hanem a jövőjét is beárnyékolja. Az ő számára mindennapos jelenségek: a szegénység, alkoholizmus, mint ahogyan gyakran kopogtató ismerős a halál. Évente több halott szerettel számolhat, mint közülünk bárki egy életen át. Gondolhatjuk, hogy ehhez képest micsoda nagy erőfeszítést jelent Junior számára, hogy kitörjön a közegéből, és indiánként elinduljon egy úton, amely a rezervátumból kifelé vezet: hogy iskolát váltson, és egy tisztán fehérekből álló intézményben állja meg a helyét. Ebben a vállalkozásában olyan tulajdonságai kísérik, amiket még nem említettünk: kitartása, rendkívül élesen vágó esze, humora, mérhetetlen kreativitása, és nem utolsósorban árnyalt, sokrétű látásmódja.
 
Sherman Alexie rövidke, önéletrajzi ihletésű regényébe sok mindent belesűrít: könyve szól saját kitöréséről az addig hermetikusan zárt környezetéből; szó esik arról, milyen nehéz úgy túllépni a gyökereinken, hogy időközben ne bántsuk meg a hátrahagyottakat, hogy azok ne éljék meg árulásként a fejlődés iránti vágyunkat. A barátság, mint támogató közeg itt is egyedi jelentőséggel bír, mint számos más ifjúsági regényben. Alexie írása továbbá rendkívüli hitelességgel bír. Junior hangja valóban az övé, őszinte, valódi kiskamasz személetmódot tükröz. Junior, aki kész a változásra, felvállalja a félelmeit, szorongásait, és bár igyekszik minden helyzetben a lehető legjobbat kihozni magából, éppen azok faramucisága miatt saját megítélése szerint bakikat is elkövet.
 
A könyv továbbá beszámol a hamisítatlan amerikai közegről, amelyben Junior mozog. Itt a sportban, nevezetesen a kosárlabdában való győzelem, sikeresség elengedhetetlen része az elfogadásnak.
Bár az osztálykülönbségek igen erős érzelmi ellentéteket okozhatnak kisdiák és kisdiák között, ezek tapasztalati úton mégis gyakran áthághatónak bizonyulnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Junior által kötött barátságok az új gimiben.
 
A regényt, könyv a könyvben jelleggel Ellen Forney, azaz Junior humorral teli képregényei illusztrálják. Ezek sajátos könnyedséget visznek az írásba, és tovább erősítik a regény mindenféle mesterkéltséget nélkülöző, egyedi hangnemét, ezt a kedves, megmosolyogtató és mégis fojtott szomorúsággal teli szólamot, amelyen Alexie mesél nekünk a kisebbségi kamasz lét viszontagságairól, küzdelmeiről, egy félig-meddig ismerős, feledésbe merült, bizonyos értelemben mégis ismeretlen világról.