Főkép

Azt hihettük, a Hagymahántás közben mindent elmondott, amit érdemes volt elmondani – vagy amit el lehetett mondani – a szerző életéről, de Günter Grass folytatja a történetet A doboz oldalain. Ezúttal a gyermekeit ülteti le, hogy meséljenek a családról, pontosabban a családokról, melyekben születtek és nevelkedtek, s melyeket az apa személye köt össze. Az ő kísérőjeként pedig Mariechen, a fényképész felesége, aki jobban kitanulta a szakmát, mint a férje, és a leégett otthonban misztikus módon sértetlenül maradt „Agfa Special”, avagy „Box1” segítségével a múltat vagy a jövőt, esetenként a vágyakat és kívánságokat fényképezi.
 
Tehát olyan családtörténetek rajzolódnak ki a sorok között, amelyeket folytonosan át- meg áthat a vágyak és kívánságok ereje ugyanúgy, mint a képzeleté. A képzeletben pedig megjelenik a lehetséges múlt és a lehetséges jövő, ami az előzőekkel együtt igen sokrétűvé teszi a szöveget. Bár a nyolc elbeszélő mindig arra törekszik, hogy tisztázza az aktuálisan szóban forgó helyzetet, többnyire ők sem képesek kibogozni a valóságot a valótlan hálójából. Így sajátos önéletrajzot kapunk, amely inkább Günter Grass általános családi életének rajza, mintsem személyének vagy történetének bemutatása.
 
Természetesen az Agfa piacra dobott egy ilyen dobozhoz hasonlító, háromlencsés fényképezőgépet, természetesen a szerző gyermekei is valós személyek – még ha át is nevezte őket a könyvben –, mi több, Maria Rama fényképalbumot állított össze Günter Grass műveit fotózva. De miből áll a mágikus realizmus, ha nem java részben realizmusból, amibe némi misztikum keveredik?
 
Félve szólom meg Günter Grass könyvét, mert egyébiránt kedvelem az írásait, de ez valahogy inkább kísérleti szöveg, vázlatok halmozása és ötletek dobálása, mintsem teljes mű. Szó szerint tele van félbehagyott mondatokkal, amelyeknek befejezése sejthető ugyan, mégis lemarad, és ez eleinte még érdekes, a közepe táján idegesítő, a végén pedig már kifejezetten unalmas. Márpedig, ha túl sokat kalapálunk, a kalapács állapota leromlik, egyszóval használt lesz, veszít értékéből és minőségéből. Ugyanez az amortizáció hatványozottan érvényesül az írói eszközök, mint irodalmi szerszámok esetében, amelyek inventívből közhelyessé, majd közhelyesből elnyűtté válnak a túl sok használattól.
 
Eltekintve e problémától, nem nagyon lehet kritizálni a könyvet. Günter Grass még mindig jól ír, amellett Győri László még mindig jól fordít, ami felüdülés a bizonyos munkatársak által felmutatott gyengécske eredmények mellett. Az Európa Könyvkiadó pedig még mindig jól teszi, hogy gondozza e művek magyar kiadását.
 
A szerző életrajza