Főkép Furcsának tűnhet, hogy habár a kezdeti megaláztatásról, az elviselhetetlennek tűnő kilátástalanságról a Magyarok a Gulág haláltáboraiban-trilógia első két kötete szól, éppen a harmadik rész az, amelyben ugyan pillanatokra csak, mégis folyamatosan feltűnnek az agyondolgoztatott, csontsovánnyá aszott foglyok képei.
No meg a halálé. Azé a halálé, ami a náci koncentrációs táborokhoz teszi hasonlatossá a szovjetek javító munkalágereit.
 
Ennek nyilvánvaló oka, hogy az elbeszélő, Galgóczy Árpád javarészt kivételezettként vészelte át a Kazahsztánban eltöltött rabéveket.
Mivel az író a más népekhez képest szokatlanul összetartó magyar kolónia segítőkészségének és leleményességének köszönhetően hol betegként, hol portrérajzolóként, hol munkaszervezőként, a halálos, de mindenképp maradandó tüdőkárosodásokkal járó réz- és ólombányai munkától azonban mindig kellő távolságban és biztonságban boldogult, voltaképp nem sokszor kellett szembenéznie a haláltáborok tényleges valóságával.
 
Ahogy korábban egy cigányprímás, Berkes Bandi, ezúttal egy harmonikán és szaxofononon egyaránt virtuózként játszó muzsikus, Ilkánich Ákos érkezése hoz némi fényt a vaksötétbe.
Ám a történelem sohasem ismétli teljesen önmagát, így az előző évéhez hasonlóan a melegebb időszakra tervezett koncertre végül sosem kerül sor.
Ákos etapra, vagyis más táborokba induló szállítmányba kerül, így felbomlik a zenekar, akik magyar operett-betétek és nóták előadásával akarták volna szórakoztatni a szögesdrótok mögött tengődőket.
 
Az első kötetben megismert Válja ugyanakkor egy orosz nyelvű Petőfi-kiadással örvendezteti meg a később költővé és műfordítóvá avanzsált Galgóczyt, hogy együtt élvezzék, véleményezzék és magasztalják nemzeti költőnk verseit és a fordításokat.
Ezzel párhuzamosan Galgóczy is egyre inkább belemélyed az orosz irodalom remekeibe, s így a művek bensőséges ismerete mellett magas szintű nyelvtudásra is szert tesz.
 
Hamarosan azonban meghal Sztálin, a zsarnok, és végre feltűnni látszik az alagút vége. Galgóczyt Szpásszkból kellemesebb környezetbe, egy karagandai lágerbe irányítják át, ahol nagy örömére Ilkánich Ákos várja őt újdonsült zenésztársaival.
Nem sokkal ezután azonban egy ennél sokkalta örömtelibb hír érkezik: a még fiatalkorúként elítélt Galgóczy büntetését elengedik, így hazatérhet hőn szeretett hazájába.
 
A kötet valódi tanulsága, hogy semmi sem az, aminek látszik. A jóságos segítő egykor kegyetlen csekásként irtott ki egész családokat, a morózus felügyelő vörös csillagos sapkában is Jézust imádja, a terveket mindenekelőtt papíron kell teljesíteni, és általában véve a feje tetejére állt a világ.
Egy olyan világ, ami szerencsére már régen letűnt, és ebben a formában remélhetőleg nem is tér vissza már.

A kötet itt is megvásárolható