Főkép Amíg a második világháborúról szóló regények, filmek és egyéb művészi megnyilatkozások többsége a náci koncentrációs és haláltáborok iszonyatát ábrázolja, zömében gyomorszorító részletek bemutatásával, a szovjet Javítómunka-táborok Főigazgatósága (??????? ?????????? ?????????????-???????? ???????), azaz, közismertebb nevén a Gulag büntető lágereinek kegyetlenkedéseiről viszonylag kevés mű számol be.
 
Pedig nem szabad elbagatellizálni a Szovjetunió bűneit sem, ám a vesztes Németországgal szemben a sztálini hatalmat nem kényszerítették arra, hogy szembenézzen önmagával, saját intézményesített gonosztetteivel.
 
Ezért lehet érdekes számunkra Galgóczy Árpád költő, műfordító személyes hangú beszámolója a kazahsztáni Szpasszk lágerében, valamint az odavezető, viszontagságos úton szerzett élményeiről.
Azé a Galgóczy Árpádé, aki a németek Magyarországról való kiűzetésekor két társával együtt antibolsevista, saját szavaival élve „nemzeti indíttatású” diákszervezetet hozott létre, amiért orosz hadifogságba került.
 
A Magyarok a Gulág haláltáboraiban-trilógia első kötetében Galgóczy azt meséli el, fogolytársaival miként igyekeztek túlélni az alultápláltság, a kemény fagyok vagy épp a rekkenő hőség miatt életveszélyes kényszermunkát, és hogyan illeszkedtek be politikaiként a többségében köztörvényes bűnözők közé, akik szigorú hierarchiájuknak és kapcsolatrendszerüknek köszönhetően lényegében teljhatalommal irányították a lágerek belső életét.
 
Megtudhatjuk, hogy a megmaradást mindenekelőtt a kórházi kezelésre való jogosultság biztosíthatta, amiért Galgóczy és egykori szervezkedő társa, Tóth László kisebb-nagyobb önsanyargatásra is képesek voltak a cél, vagyis a tüdőbetegség gyanújának kiváltása és fenntartása végett.
 
Ám sokszor nem is kellett tettetni a bajt. A csak Laliként emlegetett Tóth nehezen múló, magas lázzal járó mellhártyagyulladást kapott, Galgóczynak pedig az egyik lábujja fagyott le, és szinte a menthetetlenségig elgennyesedett az egyik táborból a másikba vezető, hosszú menetelés alatt.
 
Ugyanakkor pozitív aspektusait is megismerhetjük a hadifogságnak. Megtudjuk, mennyire összetartottak a messzi Ázsiában a magyarok, hogy köztük sok tehetséges, könnyedén váltani képes, jóravaló egyén akadt, akik közül nem egy orvosként segítette baj- és lágertársait.
 
Galgóczy pedig itt bontakoztatta ki rajzolói tehetségét, és egyik orosz rabtársa itt ismertette meg vele előbb Lermontov, majd az orosz klasszikusok költészetét, ami végül a műfordítói és költői pályához kövezte ki az utat.
 
E kevésbé elkeserítő részletek számomra talán kissé a háttérbe szorítják a haláltáborok zord mindennapjait bemutató, dokumentarista részleteket, de nem meglepő, ha valaki, aki megjárta a Gulag lágereit, inkább a kellemes pillanatok emlékét igyekszik megőrizni és felidézni a rettegés, a megaláztatás rovására, amelyeket viszont lassanként elhomályosít a feledés köde.

A kötet itt is megvásárolható