FőképA könyv kiváló összegzés a német történelem kevéssé ismert fejezeteiből: sokoldalúan, fordulatosan, de nem szenzációhajhász módon mutatja be a Hitler elleni 1944. július 20-i merényletet és az oda vezető utat.

Az újabb történeti kutatások szellemében a kötet szerzőpárosa is elsősorban a történelem „szoft” oldalára koncentrál, amikor az események mozgatórugóit vizsgálja.
Ezzel a német kultúra történetének a magyar olvasó előtt jórészt ismeretlen oldalairól lebbenti el a fátylat, amely eddig legfeljebb a hatásvadász ponyvairodalomban vagy a felületes angolszász munkákban bukkanhatott fel.

A könyv nagyszerűen illeszkedik a második világháborúról szóló, regényesen megírt történelmi munkák sorába (például Ludovic Kennedy: Óriások csatája – a Bismarck elsüllyesztése, Ryan Cornelius: Messze volt a híd) – jóllehet a megszokottnál jóval nagyobb időtávot ölel fel.
 
Érdemes talán a könyv formai kérdéseivel kezdeni. Ebben a tekintetben bátran kiállja a tudományosság próbáját, a megírásához széleskörűen használtak fel forrásokat, levéltári-, szakirodalmi-, oral history-, és képanyagokat egyaránt.

Az utóbbiakat illetően mégis, halvány hiányérzetünk támadhat: a fotó- és egyéb képanyag kulcsfontosságú és jól illusztrálja a kötet lényeges eseményeit és szereplőit (sőt, némileg a fogalmait is!), de talán lehetett volna több is, a szigorúan vett „kötelezőn” kívül.

Ez az egyetlen kis hiányérzet, ami a formai jegyeket illeti. A többi tekintetében nyugodtan kijelenthetjük: a szerkesztést illetően is rutinos mesterekkel van dolgunk.
A jegyzetek diszkréten végjegyzetek formájában a kötet végén bújnak meg, nem zavarják a folyamatos olvasást (ebből is látszik, hogy nem elsősorban tudományos olvasónak szánták a munkát).

A könyv tagolása is jól mutatja a szerzőpáros felfogását arról, hogy egy-egy esemény vagy jelenség sokkal több, mint önmaga, illetve sokkal több bújik meg mögötte. Magáról a Hitler elleni merényletről csak az első rész szól.

A könyv nagyobbik fele, a középső három rész a jelenség megértését szolgálja, s ezek az igazán izgalmas részek. Az utolsó, ötödik rész különösen fontos témát, a XX. századi hősiesség témáját részletezi.

Ezen részek révén egy pillanatra betekintést, méghozzá alapos betekintést nyerhetünk abba az eszmei kavalkádba, amely Németországra (s egyébként jószerivel egész Európára) jellemző volt a XIX. század utolsó harmadától kezdve.

Nem véletlenül prédikálta Nietzche Isten halálát – csak abban tévedett, hogy a keresztény Isten helyett más istenek bukkantak fel. Méltán idézik a szerzők Heinrich Heinét, a nagy költőt, aki szerint a kereszténység hanyatlásával elő fognak bukkanni a pogányság panteista istenei.

Hátborzongató olvasni azt a teljesen világos gondolatmenetet, amely megmutatja, hogy Thor isten Krupp ágyukban megtestesülő harci pörölye hogyan zúzta szét a katedrálisokat már az első világháborúban…

De nem felejthetjük el, hogy ezeket az erőket a felvilágosodás agresszív francia apostolai szabadították fel hódító háborúik nyomán, amelyek egyúttal tradícióellenes kampányok is voltak – s a keresztény tradíció helyére egy sokkal ősibb és elemibb erő lépett.

Ezt a folyamatot követhetjük végig az írópáros vezetésével. Gyakran nagyobb időtávokat is oda-vissza ugorva az egyes részek között, mégis érthetően és az egyes kronológiai darabokat mozaikszerűen összeillesztve pontos képet kaphatunk Németország sodródásáról a nemzetszocializmus politikai és misztikus válaszai felé.

Ezzel együtt megtudhatjuk, amiről oly ritkán hallunk: létezett egy másik Németország is, a Titkos Németország mozgalma, amely készen állt arra, hogy méltó választ adjon a hitleri kihívásra: eszmei, kulturális és talán misztikus síkon is – illetve a háború előrehaladtával akár egy puccs formájában.

A közép-európai vájt fülű olvasónak egy pillanatra talán kényszeredett gondolata támadhat, hogy a szerzőpáros a „jó német” történetét próbálja bemutatni az angolszász olvasótábornak, azonban ettől sokkal többről van szó, még akkor is, ha eredetileg létezett is ilyen szándék.

A könyv mindenesetre megerősíti azt a tudatot, miszerint Hitler és a német történelem hátterében az ezoterika lényeges fontosságú volt; a misztikus gondolkodók és okkult társaságok nélkül ez a történelem nem magyarázható.

Nehéz vitatkozni az írók azon a felfogásával, amely a hitleri eszméket az Antikrisztus művéhez hasonlítja, de az is igaz, hogy amennyiben Hitlert démonizáljuk, úgy tabuvá merevedik, s érthetetlen és magyarázhatatlan lesz.
Az újabb történeti kutatások (pl. Brigitte Hamann: Bécs és Hitler – egy diktátor tanulóévei), – sőt, a populáris alkotások is már jelentősen finomítják ezt a képet.

Utóbbiakra jó például szolgálnak az olyan nagy sikerű és hitelesnek tekinthető filmek, mint a Bukás és a kevésbé pontos, Hitler fiatalkoráról szóló Max.

Egyébként is, egy ilyen értelmezésben különösen is a közép-európai olvasó számára marad kényelmetlen kérdés a totalitárius Szovjetunió szerepe, a saját, milliós nagyságrendben elkövetett háborús és emberiség elleni bűneivel együtt.

Nem segít az új, közös európai történelmi tudat kiformálódásában sem, ha a második világháborút egyszerűen jó és rossz küzdelmének tekintjük, s nem látjuk meg mögötte az európai polgárháborút, amely egyszerre zajlott politikai csoportok és népek között.

Ezzel együtt kifejezetten lebilincselő, hiánypótló munkát tarthat a kezében a történelem iránt érdeklődő olvasó.