Főkép A napjaink egyik legkeresettebb magyar jazz zongoristája, Nagy János vezetése alatt álló Free Style Chamber Orchestra-t a közelmúltban, a Szegedi Jazz Napokon élőben is volt alkalmam látni és hallani.
Akkor az a nem túl hálás feladat jutott nekik, hogy ők nyithatták meg a műfaj két napos ünnepét.

Szerintem nem igazán jó első fellépőnek lenni, mert egyrészt – jó magyar szokás szerint – sok a későn érkező, ezért hosszú időn keresztül tapasztalható nagy izgés-mozgás, fészkelődés a nézőtéren.
Másrészt a hallgatóság füle még nincs „bemelegedve”. Mindezek ellenére Nagyék remekül szerepeltek és maradandó élményt nyújtottak a jelenlévők népes tábora számára.

A fentieket azért tartottam fontosnak leírni, mert a tavaly novemberi koncert anyaga döntően a most bemutatásra kerülő albumra, a Pannon Celtic Dance-re épült.

A zenekar a saját filozófiáját röviden így határozta meg: „Az együttes, ahová mindenki máshonnan érkezett, de ugyanoda talált haza.”


A zenekar hajtómotorja Nagy János, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett diplomát jazz-zongora, zeneszerzés és hangszerelés szakon.
Fiatal életkora dacára számos nagy presztízsű díj boldog tulajdonosa (pl. „Év hangszeres szólistája” eMeRton-díj 2003-ban, Artisjus díj 2005-ben), az elmúlt évek során pedig olyan jól ismert magyar előadók lemezein szerepelt - többek között -, mint Balázs Fecó, Horgas Eszter és Téli Márta.

A Free Style Chamber Orchestra (Free-SCO) nevű saját együttesének 2006 tavaszán jelent meg bemutatkozó korongja, a Pop Music.
Egy évvel később a hazai élet kiemelkedő jazz formációjával, a Borlai Gergő vezette European Mantrával készítettek közös hanghordozót, amelynek egyszerűen a 21 címet adták.

A 2008-ban piacra dobott Pannon Celtic Dance a harmadik tétel a lemezeik sorában.
Az új produkció hét szerzeményt (valamennyit Nagy János komponálta és hangszerelte) és egy bonusz track-et tartalmaz.
A művek viszonylagosan kis száma azonban ne tévesszen meg senkit, ugyanis a kompozíciók játékideje átlagban bőven meghaladja a tíz percet. Vagyis szép, hosszú, kifejtős tételeket hallhatunk.

Úgy gondolom, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, rendhagyó produkcióról van szó.
Nem tudom, hogy a Free-SCO-n kívül létezik-e még egy olyan kamarazenekar - itthon vagy külföldön -, amelyik hegedűkből, fafúvókból, jazz-combóból és tekerőlantból áll. Pedig az összhangzás és az atmoszféra, ami így születik, semmihez sem fogható.
 
A lemez vezérfonala - ahogyan ezt az album címe és az egyes kompozíciók, mint például a „Pannon Celtic Ballad” és a „Pannon Celtic Dance” is sugallja -, a magyar-kelta világ körül „tekeredik”.

Az együttes által képviselt zenei stílust nagyon nehéz lenne meghatározni, ugyanis abban ugyanúgy jelen van a magyar népzene, a világzene, a swing, mint a bebop és a latin zene. A sok gyökérből táplálkozás ellenére mégis nagyon egységes az egész.
Olyan ez a lemez, mint egy jó film: sem itt, sem ott nem lehet tudni, hogy mi történik a következő percben, és azt sem lehet kitalálni, mi lesz a vége.
 
Annak ellenére, hogy nagyon izgalmas az anyag, mégis csak egy „konzerv”, ezért azt javaslom, hogy aki csak teheti, élőben is hallgassa meg Nagy Jánosékat, lehetőleg minél többször.
Személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a Szegedi Jazz Napok után egészen más élmény ez a korong.
 
Az együttes tagjai:
Nagy János - zongora
Balázs Gergely - hegedű
Frankie Lato - hegedű
Kézdy Luca - hegedű
Szirtes Edina - hegedű és ének
Csonka Gábor - hegedű
Czenner Krisztina - hegedű
Raposa-Ablonczy Krisztina - hegedű
Molnár Bea - hegedű
Pados Krisztina - hegedű
Haraszti Krisztina - brácsa
Benkő Gyula - brácsa 
Kertész Endre - cselló
Sturcz András - cselló
Háry Péter - cselló
Pálhegyi Máté - fuvola
Blaskó Mihály - fagott
Zsemlye Sándor - szoprán szaxofon és tárogató
Ablonczy Keve - klarinét
Fehérvári Attila - basszusgitár
Szappanos György - basszusgitár
Berdisz Tamás - dobok


Szerényi Béla - tekerőlant
Mohai Tamás - gitár
Lukács Péter - gitár

Kóta Judit - ének











 
A lemezen található dalok listája:
1. Hámán
2. Dance of Denial
3. Blues for Russel
4. Pannon Celtic Ballad
5. Pannon Celtic Dance
6. Western
7. Swineherder’s Dance
8. When I departed (bonusz)
 
Diszkográfia:
Pop Music (2006)
21 (2007)
Pannon Celtic Dance (2008)