Főkép

Szeretnék végre olyan könyvet olvasni, ami azzal kezdődik, hogy alaposan megismerem a szereplőket, történik velük valami, aztán szépen elegánsan véget ér minden, egyértelműen jelezve, hogy lesz-e folytatás, vagy sem. Persze tudom, mindez az én szellemi tunyaságomat bizonyítja leginkább, de akkor is szeretnék ilyen könyvet.

Amiben nem az aktuális kaland során elejtett szavakból, mondatokból, ki nem mondott gondolatokból, belső monológokból kell összecsipegetnem a „szereplőket”, az éppen aktuális alternatív világot, meg úgy egyáltalán mindent.

Nincs ez másként Az ördög szolgálatában című regénnyel sem. Hiszen itt is az a koncepció, hogy rögtön az első fejezetben belecsapunk a lecsóba, a többi meg majd csak összeáll valahogy. Éppen csak azzal a különbséggel, hogy itt nem egy akciójelenetbe csöppenünk bele, hanem azt a pillanatot csíphetjük nyakon, amikor főszereplőnk ajtajában megjelenik a pokol egyik ura, hogy megbízást ajánljon neki. Pontosabban meghallgatásra hívja a fejedelemhez, aki átadja ezt a megbízást.

Ez a bizonyos főszereplő - a mostani trendnek megfelelően - nő, akinek természetfeletti képességei vannak. Neve is van persze: Dante Valentine. Hát, őszintén szólva nem kifejezetten az a nőies név. Mint ahogy viselője sem éppen törékeny virágszál. Legalábbis nem neveznék annak senkit, aki a hozzá bekopogó idegennek félig kihúzott karddal a kezében nyit ajtót, illetve aki hitelesített és tetovált nekromantaként teljes munkaidőben támasztja fel a holtakat. (Anita Blake lassan kezdhet aggódni, erősödik a „konkurencia”)

De persze még akkor is, ha nem éppen törékeny virágszálról beszélünk, érthető, ha Dante kissé beparázik, amikor az őt felkereső idegenről kiderül, hogy tényleg a pokol egyik ura, és azért jött, hogy audenciára vigye a fejedelemhez. Éppen őt. És persze sértetlenül.

Hiszen Dante tudja, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Örülhet, ha ép bőrrel megússza. Bár az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a pokol urának miért éppen őrá van szüksége ahhoz, hogy levadásszon valakit, aki éppen a pokolból szökött meg. Arról nem is beszélve, hogy amikor Dante legutóbb ezzel az alakkal találkozott, majdnem belehalt.

Ám volt valaki, aki nem csak majdnem. És ez igencsak érzékenyen érintette. Ha őszinték akarunk lenni, a mai napig nem heverte ki a veszteséget. Viszont most lehetősége nyílik a bosszúra. Kérdés persze, hogy ennek most érkezett-e el az ideje. A feladatot természetesen nem egyedül kell teljesítenie (a pokol ura azért ennyire nem amatőr), így a lány mellé adja az őt meglátogató és eddig kísérő démont. És persze még véletlenül sem mondja el a teljes igazságot…

Összességében véve jó kis történet ez, bár semmi újat nem tesz hozzá a műfajhoz, de még csak a kereteit sem feszegeti. Viszont pár órás kikapcsolódást jelent mindenkinek, aki nem ragaszkodik az eddig megszokott sztereotípiákhoz, legyen szó nekromantákról, varázslókról, démonokról, vagy bármiféle természetfeletti dologról.