FőképKel írnok arra ébred, hogy elkésett a munkájából. Sietve összekapja magát, s már indul is a tolmácsirodába, mely az egyiptomi diplomácia egyik legfontosabb hivatala. De munkatársait és az iroda vezetőjét mind, vagyis egyetlen barátja kivételével holtan találja.
A kegyetlen mészárlás láttán megrémül, és nehogy összetalálkozzon a merénylőkkel, eliszkol a helyszínről.

Ám nem a gyilkosok tértek vissza, hanem a rendőrök érkeztek meg, hogy a tettesek nyomába eredjenek. Kel ideális bűnbaknak tűnik. Vagyis nem csak tűnik, hanem a jelekből ítélve az elkövetők szándéka éppen az lehetett, hogy a fiatal és kivételesen tehetséges írnokra tereljék a gyanút.
Megindul tehát a hajsza, az egyre kíméletlenebb eszközök bevetését kilátásba helyező embervadászat.

Kelnek csupán néhány jó lelket sikerül meggyőznie ártatlanságáról. Kizárólag az írnok régi barátja, Bébon, rajta kívül pedig Wahibré, Néith templomának főpapja, és Nitisz, Néith szépséges papnője hisznek neki és segítik őt a sokszor kilátástalannak tetsző menekülésben és nyomozásban.

A jelek Naukratiszba, az egyiptomi görög enklávéba vezetnek, mely a görögbarát Amaszisz fáraó kiváltságait élvezi. Kel itt rátalálhatna az ártatlanságát igazoló tanúkra és bizonyítékokra.
A bujdosás közben történt szerencsétlenségek azonban lassanként teljesen ellehetetlenítik őt, és a Két Föld elöljárói immár akkor sem hinnének neki, ha kezdetben erre még esélye lett volna.

Kelnek egyetlen ütőkártyája marad, egy kódolt üzenet, amelynek megfejtésével felfedhetné a fennálló rend ellen szövetkezők kilétét. De vajon ezek után tudja-e majd használni?

Ha a cselekmény nagy vonalakban Philip K. Dick némelyik történetére, mindenekelőtt a „Különvélemény”-re emlékeztetne bennünket, nem tévednénk sokat. A körülmények áldozataként menekülő, ártatlanságát bizonyítani képtelen, és így az eseményekkel leginkább csupán sodródó hős alakja jellegzetesen fél évszázaddal ezelőtti toposz, a hidegháborús életérzés szimbolikus megtestesülése.

Az okot, hogy Jacq miért eleveníti fel ezt a tematikát, legfeljebb sejthetjük. De nem feltétlenül kell találgatásra hagyatkoznunk, hiszen a régi értékeket felváltó anyagias szemlélet, a misztériumokat háttérbe szorító gazdasági érdekek és szükségszerűségek elfogadásának problémája nyilvánvalóan ma is aktuális kérdések.

Akár azt is hihetnénk, hogy a világ az ókori dinasztiák, a hanyatlás felé csúszó ókori Egyiptom kora óta semmit sem változott, legfeljebb a gonoszság és züllés mértéke növekedett. Nem tudhatjuk.
Annyi azonban bizonyos, hogy Christian Jacq regényei tökéletesen rátapintanak kultúránk néhány olyan akut pontjára, melyeknek jelentőségét a történelmi háttér nem elmossa, hanem éppen kiemeli.

Akár a többi Jacq-regény, az Embervadászat is letehetetlen kötet. A hiánytalan élvezetből mindössze az von le, hogy a történet szinte összes szála nyitva marad, miközben nekünk hónapokat kell várni arra, hogy kezünkbe kerülhessen a folytatás.