FőképHuh. Elolvastam, letettem, és csak ültem a szobában, magam elé bambulva. Annyi minden volt ebben az eredeti nyelven először 1982-ben megjelent regényben, hogy egy valamirevaló forgatókönyvíró biztosan ihletett meríthetne belőle – amolyan igazi amerikai sorozathoz.

A borító kalandot, romantikát, izgalmat és rengeteg gyémántot ígért. A szerző pedig – hírnevéhez méltóan – meg is adta olvasóinak a tőle elvárt színvonalat. Szinte minden fejezet tartogatott meglepetéseket, megdöbbentő vagy inkább elrettentő helyzeteket.
A lüktetés mindvégig elkísért, és még az utolsó mondat is önmagában hordozta a folytatást.

A Mesterjátszma több mint kalandregény. A Mesterjátszma családregény. Egészen pontosan Kate Blackwell regénye.
Kate Blackwell az apja által alapított „világbirodalom” ura. Már gyerekként is mindig tudta, mit akar, és mindig el is érte azt. Alapelve volt (és még most, 90 évesen is az), hogy a „cél szentesíti az eszközt”.
Arra azonban ő sem gondolt, hogy lesz a családjában olyan, aki még rajta is túltesz. Sőt, túlmegy minden határon.

Kate Blackwell egy legyőzhetetlen, mindig nyerni akaró asszony, aki hála elszántságának és okos manipulációinak, jó úton halad afelé, hogy a legesleggazdagabb legyen. Kate Blackwell figurája a siker szimbóluma.

Sidney Sheldon (1917. február 11.–2007. január 30.) szakértő vezetésével az emberi lélek legsötétebb zugaiba szállhatunk alá.
Gátlástalanság, brutalitás, szexuális perverzió, fajgyűlölet, gyilkosság, hatalom és pénz utáni vágy – csupa olyan „csemege”, amik teljes mértékben meghatározzák a végkifejletet.