Főkép

Vannak bizonyos élethelyzetek, amik elsőre megfekszik az ember gyomrát. Sőt, másodikra és harmadikra is. Megítélésem szerint meglehetősen ciki, ha az ember gyerekének közel harminc évesen kell megtudnia, hogy a nevelőapjának valójában semmi sem lógott a lába között – és nem azért, mert műtéti úton eltávolították, hanem egyszerűen nem is volt neki. Merthogy „szegénykém” nőnek született.

És ami még rosszabb, az ember gyerekének ezzel az információval akkor és úgy kell szembesülnie, amikor és ahogy az orvos kiállítja a halotti bizonyítványt. Még véletlenül sem azoktól tudja meg, akiktől hallva talán képes lenne feldolgozni.

Joss Moody világhírű dzsessztrombitás volt. Életének hetven éve alatt bejárta szinte az egész világot – legalábbis azokat a részeket, ahol szerették (szeretik) ezt a fajta zenét. Szegény fia meg csak vágyakozhatott a normális, hagyományos, klasszikus családi élet után. De nem…

Nem csoda hát, ha Coleman (ő lenne a fiú) teljesen kiakad, amikor megtudja, hogy nem mindenki az, aminek vagy akinek hitte. Főleg az apja nem. Olyannyira megzuhan a hírtől, hogy képtelen szóba állni a nevelőanyjával. Mert igaz ugyan, hogy évek óta nem jött ki az öregével, de mégiscsak egy eszmény dőlt romba.

És ha már dől, dőljön nagyot: Coleman furán értelmezett bosszúvágytól vezérelve segít egy újságírónőnek, aki az eredeti, egyedül hiteles életrajzot szeretné megírni – jó pénzért, szaftos részletekkel…

Gondolom, ezek alapján mindenki azt szeretné (mint például a szóban forgó újságíró is), hogy a könyv botrányos megközelítésből írjon erről az igazán fura helyzetről. Hát, jelentem, nem arról van szó. Nincsenek pikáns és szaftos részletek, amelyek az azonos neműek között létrejött házasságról rántanák le a leplet.

Jackie Kay könyve elsősorban bizonyos szereplők vívódásairól, énkereséséről szól, miközben megismerjük (és „meghallgatjuk”) a család ismerőseit, szomszédait, Joss zenésztársait és rajongóit.

A többeket foglalkoztató kérdésre – mely szerint miért adta ki magát egy nő férfinak – nem kapunk választ, de mire eljutunk az utolsó oldalig, ez már nem is hiányzik annyira. Hiszen, ha jól odafigyelünk, menet közben valami sokkal fontosabbat „szedhetünk” fel a szeretetről, a hűségről, a toleranciáról, a gyerek-szülő viszonyról, a barátságról, a hitvesi kapcsolatról.