FőképAnnyira súlyos, hogy az néha már fáj. Hogy valakinek ilyen ötlet egyáltalán gyökeret eresszen az agyában. Hogy a meggyilkolt pásztor ügyében a nyája kezdjen el nyomozni. Hihetetlen. Kreatív. És olyan szinten tolja bele az orrunkat saját piszkunkba, hogy az már szinte zseniális.
Ám ha figyelembe vesszük, hogy az írói álnév mögött rejtőző elsőkönyves szerző filozófiát, pszichológiát és angol irodalmat tanult, talán nem is csodálkozunk annyira.

De lássuk, mi is itt a fennforgás? A birkák egy reggel holtan találják a pásztort. Akiről rövid tanakodás után megállapítják, hogy az ásóba halt bele. Mi több, arra is gyorsan rájönnek, hogy az ásó nem betegség.
Vagyis George nem egyszerűen meghalt, hanem megölték. Nagy valószínűséggel egy ember. Esetleg egy nagy majom. Na jó, ez utóbbira nem sok esély van. De felmerül, mint lehetőség. Hiszen mégis csak birkák, akik a lehetőségeket latolgatják.

Még ha nem is mindennapi birkák. Hiszen közöttük van Miss Maple, a nyáj legokosabb birkája (talán Glennkill, sőt lehet, hogy a világ legokosabb birkája); Mopple the Whale, az emlékezőbirka; Othello, a titokzatos múltú fekete négyszarvú kos; Sir Ritchfield, a vezérkos; és még sokan mások, mind megannyi különleges egyéniség.

Lehetnek felületes szemlélők, akik Leonie Swann regényét esetleg párhuzamba állítják az úgynevezett állat-regényekkel (pl. Állatfarm), ám jobban megnézve gyorsan kiderül, egészen másról van szó.
Hiszen a főszereplők tényleg birkák, és nem emberi tulajdonságokkal felruházott állatok. Birkák, akik talán kicsit mások, mint a többiek. Nem nagyon, csak egy kicsit. Éppen annyira, hogy egyáltalán felmerüljön bennük a kérdés: ki ölte meg a pásztort?
No és persze az is, hogy George (ő volt a szóban forgó pásztor) igazán megérdemel annyit, hogy kiderítsék, mi is történt valójában.

Ehhez persze nem árt, hogy elkezdenek odafigyelni a körülöttük zajló eseményekre, beszélgetésekre, meg úgy egyáltalán mindenre. Hátha ki tudnak hámozni valami számukra is értelmeset ebből a fene nagy zűrzavarból.
És amikor már tudják, ki tette, amit tett, meg még sok minden másra is fény derül, de azok most nem annyira fontosak, szóval amikor már tudják az elkövető személyét, érdekes, ahogy mindezt megpróbálják a közösség, az emberek tudomására hozni.

Ez megint egy olyan húzás a szerző részéről, melyre soha a büdös életben nem gondoltam volna. De talán más sem. Még hogy színjáték. Birkákkal. Embereknek. Cö-cö.

És éppen ezektől az eredeti, ötletes megoldásoktól olyan zseniális a regény. És éppen ezektől van néha, hogy az ember az oldalát fogja a nevetéstől, máskor meg néz maga elé bután, és nem érti, hogy akkor most mi is van tulajdonképpen. Imádom.