FőképEgyiptom hatalma megroggyanni látszik, ereje egyre fogyatkozik. Nofertiti, akinek tündöklő szépsége az isteni kegyeltség jele, érthetetlen okokból visszavonult, immár nem erősíti férjét, a két föld urát.
Ehnaton fáraó a tényleges hatalomgyakorlás helyett a fényességes Aton istenhez írott himnuszán dolgozik, tudtán kívül lehetőséget adva ellenfeleinek és hűbérbirtokai engedetlen urainak a lázadásra.
Mi több, magát Egyiptomot, az újonnan épült fővárost is polgárháború fenyegeti.

Ehnaton új vallása, az Aton napistent egyedüliként imádó hit visszatetszést kelt az évezredes hagyományokat ápolni vágyó, a régi isteneket ugyanúgy tisztelni akaró köznépben és hivatalnokokban.
Minden jel arra mutat, hogy a fáraó alattvalói még nem képesek befogadni az egyistenhitet, ledönteni, eltörölni régi bálványaikat.

A helyzet kulcsa egy új erős uralkodó megjelenése lehet. A fáraó lányai közül kizárólag Anhészában (a francia eredetiben Akhésa, mely név furcsán rímel Anne Rice ugyancsak 1988-ban kiadott regényének, A kárhozottak királynőjének címszereplőjéére), a harmadik szülöttben van meg a kellő becsvágy, akarat, tudás és ösztönös értelem ahhoz, hogy leendő királyi hitveseként visszavezesse Egyiptomot a rendbe és nyugalomba.
Ám harmadik gyermekként esélye sincs a trónra jutásra, így eleinte kétszeresen is bosszantó számára a még szinte gyermek Tutanhaton herceg, a fáraói jogarról hozzá hasonlóan csak álmodozni merő királyi örökös udvarlása.

Hogy miként válik az alig serdülő fiúból ha nem is jelentős, a huszadik század elején megtalált, lényegében egyedüliként érintetlen síremlék miatt nevezetes fáraó?
Miként kerekedik felül hitvese segítsége – jobban mondva – irányítása révén nem csupán a trónöröklés lehetetlennek feltüntető nehézségeken, hanem a fáraó címére szintén pályázó, és nem mellékesen Anhészába szerelmes Horemheb tábornok állította akadályokon?
Erről szól Christian Jacq újfent lebilincselő regénye, mely a szerző első ókori Egyiptomban játszódó, hosszabb lélegzetű története.

A Napkirálynőben megtalálható minden, ami Christian Jacq későbbi műveit oly lebilincselő olvasmánnyá teszi.
A mindvégig izgalmas cselekmény bővelkedik a hatalmi harcok, intrikák, szerelmi kapcsolatok egymásba szövődő szálaiban, míg historikussága révén bepillantást enged egy régmúlt civilizáció mindennapjaiba és a Két Föld történelmét meghatározó néhány esemény hátterébe.

Aki akar, akár napjainkra vonatkozó, megszívlelendő példákra is találhat benne, vagy örök érvényű erkölcsi tanítást olvashat ki a sorok közül.
Annyi azonban mindenképp bizonyos, hogy leginkább letenni nehéz ezt a remekül, szórakoztatón megírt, ugyanakkor többszörösen tanulságos kötetet, melynek végén a többi Jacq-írástól eltérően részletes jegyzetekből kerekíthetjük ki e változásokban bővelkedő korról alkotott képünket.