FőképRitkán, felettébb ritkán fordul elő, hogy egy könnyűzenei előadó legnagyobb sikereit egybegyűjtő válogatás füzetecskéjében újra kinyomtatják a szövegeket.
Az efféle önismétlésnek önmagában is üzenete van; mégpedig az, hogy maguk a dalok is mély jelentéssel bírnak, nem csak a sebesség, a szex, vagy a drog mámorát éneklik meg, és e jelentést nem lehet elégszer hangsúlyozni.

A zenéjükben a nu metal, a rap és a reggae elemeit keverő Payable On Death (és kiadójuk) kellően fontosnak tartotta, hogy újfent nyomtatott formában is hozzáférhető legyen az üzenet, egy megrendíthetetlen hittel útnak indult banda keresztény üzenete.
A P.O.D. minden egyes dalát áthatja a szeretet, Isten szeretete, ugyanakkor az „új evangéliumot” hamisítatlanul mai formában hirdetik.

Nem beat-misére hívnak, és nem is az utcai evangelizáció apokaliptikus rémisztgetésével operáló, sokszor dobozgitáros keresztény zenekarok útját járják, hanem a szükség ellenére kiváró, a mainstream hullámaira felkapaszkodó meggyőződésesek módszerét választották.
Mégpedig azért, hogy muzsikájuk és szavaik minél többekhez eljuthassanak, és ne tűnjenek el a keresztény kiadók pártfogoltjainak relatív süllyesztőjében.

Hiszen ki ismerné ma például az Evanescence dalait, ha Ben Moody és Amy Lee hirtelen pálfordulással nem vált a gótikus, alternatív metál vonulata felé? És ki ismerné a Payable On Death muzsikáját, ha nem várnak ki, amíg az Atlantic Records menedzsere fel nem figyel rájuk, s szerződést nem köt velük?

Sikerüket mégsem kizárólag elszántságuknak és a kitartó, kemény munkának köszönhetik (manapság ez önmagában kevés, nevetségesen kevés), hanem a gondviselés keze is belenyúlt sorsuk alakulásába.
„Alive” című himnuszuk videóját, melyben azt hirdetik: hálásnak kell lennünk az élet minden kis csodájáért, éppen 2001. szeptember 11-én, a WTC elleni terrortámadás napján játszották le a televíziós zenecsatornákon, s e véletlen (a tragédia ellenére szerencsésnek mondható) egybeesés is hozzájárult ahhoz, hogy a dal az év legjátszottabb slágere legyen.

Ám a többi nóta, többek között a szintén e tragikus napon boltokba került Satellite albumról másodikként kimásolt, ismét csak himnusszerű „Youth Of A Nation”, vagy a Testify első slágere, a „Goodbye For Now” éppily remekbe sikerült dal.
És akárcsak a többi szám esetében, valószínűleg ezeknél sem értjük, hogyan, miképpen másztak bele fülünkbe a melódiák, miért dúdolgatjuk azokat egyre, miután párszor meghallgattuk az albumot.

Talán mert a P.O.D. folyamatosan jelen volt életünkben a zenecsatornák, esetleg a rádió révén, és mire tudatosan is megszerettük, agyunk egy rejtett zugába már befészkelte magát szinte minden slágerük.
E slágerek gyűjteményét kaphatják meg jelen válogatással azok, akik nem rögtön az első albumok megjelenésekor figyeltek fel a San Diego-i crossover zenekar munkásságára.

Az együttes tagjai:
Wuv Bernardo – dob
Traa Daniels – basszusgitár
Sonny Sandoval – ének
Marcos Curiel – gitár (1992-2003, 2007)
Jasson Truby – gitár (2003-2006)

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Southtown
2. Boom
3. Going In Blind
4. Roots In Stereo
5. Alive
6. Youth Of The Nation
7. Sleeping Awake
8. Rock The Party (Off The Hook)
9. Lights Out
10. Goodbye For Now
11. Execute The Sounds
12. Will You
13. Truly Amazing
14. Satellite
15. Set Your Eyes On Zion
16. Here We Go
17. If It Wasn’t For You

Diszkográfia:
Brown (1996)
Live at TomFest (1997 – élő)
The Warriors (1999 – EP)
Limited Edition Bonus EP (1999 – EP)
The Fundamental Elements Of Southdown (1999)
Satellite (2001)
Payable On Death (2003)
The Warriors, Volume 2 (2005 – EP)
Testify (2006)
Greatest Hits: The Atlantic Years (2006 – válogatás)