Sam Taylor: Erdő Köztársaság

Sam Taylor 1970-ben született Angliában, ám 2001 óta családjával Franciaországban él. Ezért annyira nem meglepő, hogy regényének (amely egyben élete első regénye) főszereplői szintén Angliából Franciaországba került gyerekek. Mégpedig tizenéves testvérpárok. Az egyik pár Michael és Louis, a másik Alex és Isobel.

Nem tudom, mi inspirálta a szerzőt a regény megírására, abban sem vagyok biztos, hogy mit is akart mondani, azt viszont egész lényemmel érzem, hogy ez egy nagyon különleges, erőteljes érzelmi töltetű regény, amely amellett, hogy totálisan megdöbbent, komoly önvizsgálatra késztet.

Azt, hogy ez az alapvetően ifjúsági regénynek szánt darab milyen hatással van az ifjúságra, nem tudom, mert nem volt alkalmam tapasztalatot szerezni ezen a téren. Azt viszont tudom, hogy felnőtt fejjel milyen szociálpszichológiai és egyéb kérdéseket vet fel az emberben. Amikre egyáltalán nem könnyű válaszolni.

Sam Taylor regénye emlékeztet William Golding A Legyek Ura című zseniális művére, bár mind az alapszituáció, mind az eszmeiség egy kicsit más. Mondjuk annyi mindenképpen közös a két műben, hogy gyerekek próbálnak meg felnőttek irányítása vagy felügyelete nélkül felnőttként viselkedni.

Az Erdő Köztársaság szereplői nem muszájból, hanem önszántukból kerülnek ki a társadalomból. Tulajdonképpen gondolnak egyet, és kivonulnak az erdőbe, hogy a családi kötöttségektől megszabadulva létrehozzák saját utópisztikus köztársaságukat.

Ehhez a vállalkozáshoz egyedüli szellemi útmutatóként Jean-Jacques Rousseau (1712. június 28. – 1778. július 2.) könyvét, A társadalmi szerződést viszik magukkal, hiszen ez éppen arról szól, amit ők meg akarnak valósítani: a tökéletes társadalomról. Ami Rousseau szerint nem előrehaladást jelent, hanem visszalépést a történelem rég elhagyott alsóbb fokai felé. Vagyis: vissza a természethez.

Aki iskolai tanulmányai során tanult filozófiát, vagy olvasta A társadalmi szerződést, tisztában van vele, milyen veszélyes gondolatokat tartalmaz. Legalábbis bizonyos szempontból. Talán nem véletlen, hogy saját korában a Sorbonne és a párizsi parlament is elítélte.

Rousseau eszményi államnak egyébként a kis demokráciákat tarja, hisz ezekben a népgyűlés működése kiegyensúlyozott, a polgárok erkölcsei egyszerűek, jogi és vagyoni szempontból egyenlők. Nagy kiterjedésű és nagy lélekszámú államok esetében ez nem valósítható meg, ilyen esetben Rousseau elveiből egy diktatórikus hatalmi rendszer vezethető le.

Ez így elkülönítve szépen hangzik, de mi van akkor, ha valaki nem úgy értelmezi, ahogy azt a szerző gondolta. Vagy ahogy általában mások értelmezik. Vagy egyszerűen nem látja meg, vagy nem érti meg az összefüggéseket. Na akkor van baj. Mégpedig nagy baj. Mint ahogy azt Sam Taylor Erdő Köztársaság című regényében is olvashatjuk, ahol az események békésen indulnak, és egy pont után megállíthatatlanul haladnak a tragikus végkifejlet felé.