Főkép

Az 1926-ban Vietnámban született zen szerzetes, Thich Nhat Hanh számos könyvet publikált már, amelyekben mindennapi életünk dolgaira összpontosítva, közérthető stílusban mutatja be a buddhizmus lényegét, alapvető filozófiai és erkölcsi tanításait. Tanítások a szeretetről című kötetében, mint ahogy a cím is egyértelműen utal rá, a szeretetről fejti ki nézeteit.

Fura dolog a szeretet. Ünnepek, de különösen karácsony táján mindenki erről ömleng, miközben laza, ám nem éppen barátságos könyökmozdulatokkal tör utat magának a végkimerüléstől támolygó, egyre idegesebb bevásárlók tömegében.

Fura dolog a szeretet. Mindenki keresi, de csak kevesen tudják, mi is az, és hol kell keresniük. Már maga a szó is a legfélreértettebbek és legelcsépeltebbek közé tartozik. Éppen azért, mert a szerelemtől kezdve a kedvenc édességünkkel kapcsolatos érzéseinkre (pl. szeretem a lekváros palacsintát) is ezt használjuk, nem is beszélve az előszeretettel elkövetett cselekvésekről (pl. szeretek tévézni).

Pedig a szeretet valójában egy olyan erő, amely áthatja a létezés minden szintjét. Ráadásul nem is kell nagyon keresnünk, hiszen önmagunkban hordozzuk. Nem kell tehát elkeseredetten hajszolnunk, vagy másoktól várni, hogy megkeressék helyettünk, elég, ha mozgósítjuk a lényünk mélyén rejlő erőt, az át fogja hatni életünket és kapcsolatainkat.

Aki képes szeretni, szeretetet adni, szeretetet sugározni, figyelemmel, felelősséggel és segítő szándékkal fordulni társaihoz, az sokszorosan kapja vissza. Mert a jó vonzza a jót. Még ha ez sokak számára hihetetlen is. Persze nehéz jónak lenni, nehéz szeretni azokat, akik kihasználnak, átvernek, bántanak (akár szavakkal, akár tettekkel), vagy egyszerűen tudomást sem vesznek rólunk. Sőt, akkor is nehéz jónak lenni, ha szeretteinkkel teszik ugyanezt.

Ilyenkor kell mélyen önmagunkba nézni, meglátni és mozgósítani azt, amire a legjobban szükségünk van: a szeretetet. Mert ez az egyetemleges erő mindent képes legyőzni, csak megfelelően kell alkalmazni. Olyan ez, mint a mágia – megfelelően alkalmazva hihetetlen dolgokra képes. Hiszen ha jobban belegondolunk, ez is egyfajta mágia. Mégpedig hétköznapi mágia. Ám úgy tűnik, bármennyire is hétköznapi, ezt is tanulni kell. Ehhez is vannak gyakorlatok.

Thich Nhat Hanh Tanítások a szeretetről című könyve éppen ilyen gyakorlatokat tartalmaz – elsősorban persze haladók számára, de bizton állíthatom, mindenki, akit csak egy kicsit is érdekelnek a keleti tanítások, élvezettel fogja olvasgatni az egyszerűen, közérthetően megfogalmazott gondolatokat. Kérek mindenkit, nézzen egy kicsit önmagába. Tetszik, amit lát?