FőképWim Wenders 1987-ben, Rainer Maria Rilke egyik versének ihletésére gyönyörű filmet forgatott, Berlin felett az ég címmel. Brad Silberling (Holdfényév, Casper) rendezőt ez a csodálatos film ihlette az édes-bús szerelmi történet, a halandóság és halhatatlanság között lebegő romantikus dráma, az Angyalok városa elkészítésére, ami alapötletén kívül nagyjából semmiben sem hasonlít Wim Wenders azóta kultfilmmé vált eredetijéhez.

Charles Roven producer már 1988-ban megszerezte a történet megfilmesítésének jogát, de csak hosszú eredménytelenség után talált nagy stúdiót, aki hajlandó volt foglalkozni a dologgal. Persze Wim Wenders beleegyezését senki sem kérte. Sőt, a véleményére sem voltak kíváncsiak, pedig valószínűleg szívesen elmondta volna, mit szól ahhoz, hogy intellektuális filmjéből közönségfilmet készítenek.

Mindenesetre az Angyalok városa egy angyalról és egy szívsebésznőről szól. Seth, miután jelen volt Maggie életének egy megrázó eseményekor, amikor is mélyen megrázta őt egyik páciensének látszólag értelmetlen elvesztése, beleszeret a doktornőbe, és elkezd vágyódni mindaz után, ami neki, a halhatatlan, az emberek számára haláluk pillanatáig láthatatlan angyalnak nem adatik meg.
Érezni akarja az érintést, az ízeket, az arcon legördülő könnycseppet, a tenger hullámainak simogatását, és egyáltalán bármit, amit eddig soha nem érzett. Ő valójában egy csupa érzelem, csupa megfoghatatlan, behatárolhatatlan szellem, akinek sokan még a létezésében sem hisznek.

Az Oscar-díjas Nicolas Cage (Az időjós; A nemzet aranya; Trükkös fiúk; Adaptáció; A fegyverek szava; Corelli kapitány mandolinja; Segítség, apa lettem!; Tolvajtempó; Holtak útja; 8 mm; Isten hozta Hollywoodban; Az utolsó dobás; Ál/Arc; Con Air - A fegyencjárat; A szikla; Las Vegas, végállomás; Megérint a halál; Az öreg hölgy és a testőr; A Paradicsom foglyai; Sorsjegyesek; Amos és Andrew – Bilincsben; Nászút Vegasba; Red Rock West - Amikor egy bérgyilkos is több a soknál; Zandalee; Veszett a világ; A vámpír csókja; Arizonai ördögfióka; Holdkórosok; Előre a múltba; Gengszterek klubja; Madárka; Versenyfutás a Holddal; Rablóhal; Változó világ) hihetetlenül jó a hosszú fekete kabátot viselő, felhőkarcolók tetején üldögélő, a napfelkelte hangjait hallgató, végtelen idejét az emberek között töltő, gondolataikat kihallgató, de sorsukba bele nem szóló angyal szerepében.
Álmodozó, puha, meleg, biztonságot és békét sugárzó tekintete, sőt, egész lénye olyan, hogy halála pillanatában bárki szívesen követi (követné) őt bárhová. Ez az alakítás is ékes bizonyítéka annak, hogy Nicolas Cage képes bármilyen sablont vagy szabályt felrúgni, ha úgy gondolja, ezzel valami újat, valami egyedit hozhat létre.

Bár az angyalok nem emberi lények, mi több, soha nem is voltak azok, végtelen empátiájukkal meggyászolják a halottakat, vigaszt nyújtanak a rászorulóknak, átérzik és megértik az emberekkel kapcsolatos eseményeket, érzéseket és gondolatokat. Csakhogy ez nem mindannyiuk számára kielégítő.
Számára az ő saját világa az, ami természetes és megszokott, ezért az emberek világára vágyik. A filmben is sokkal többet szerepel ez a világ, annak ellenére, hogy ezt mi, akik benne éljük mindennapjainkat, egyébként is jól ismerjük, az angyalok világáról viszont, amiből Seth szívesen kilépne, szinte semmit nem tudunk meg, bár, ha a szívünkre tesszük a kezünket, ennek ellenére vágyunk rá.
Tagadhatatlan, hogy mindkét világnak megvannak a maga szépségei és csodái, de persze mindenki arra vágyik, ami nem az övé. Ettől olyan szép, és egyben mérhetetlenül szomorú ez az egész.

Meg Ryan (Sarokba szorítva; Kate és Leopold; Női vonalak; Túszharc; A szerelem hálójában; Zűrzavar; Anasztázia; Meglesni és megszeretni; A bátrak igazsága; Francia csók; Változások kora; Ha a férfi igazán szeret...; I. Q. - A szerelem relatív; Hús és vér; A szerelem hullámhosszán; Előjáték egy csókhoz; Doors; Joe és a vulkán; Harry és Sally; Bűntény a támaszponton; Holtan érkezett; Vérbeli hajsza; Fegyvere van, veszélyes; Top Gun; Gazdagok és híresek) tökéletesen alakítja az érzékeny, gyakorlatias és racionális doktornőt. Vidám, nyílt arca, magabiztos fellépése megnyugtatóan hat környezetére, ezért az ember nyugodtan rá meri bízni saját, vagy szerettei életét.

Maggie alapvetően a tudományban, a kézzel fogható, irányítható és bizonyítható dolgokban hisz, de egyik páciensének látszólag értelmetlen elvesztése olyan mélyen megrázza, hogy miután Seth felfedi előtte alakját, nem a teljes elutasítás biztonságos fedezékébe bújik, hanem szenvedélyes kíváncsissággal kezd megismerkedni a misztikus idegennel. Pedig régi barátja megkérte a kezét. És neki, a józan ész szabályai szerint hozzá is kéne mennie.
Ehelyett olyan gyengéd érzelmeket fedez fel magában, amelyeknek jelenléte először elbizonytalanítja, majd, mivel sebezhetővé teszi, dühíti. Nem csoda, hiszen az általa felépített racionális világ egyszerűen összeomlott.

Seth a halhatatlanság és a halandóság, Maggie pedig a racionalitás és az érzelmek között ingadozik. Mindketten tisztában vannak azzal, hogy valamit fel kell áldozniuk azért, hogy szerelmük beteljesedhessen. Mivel Maggie nem válhat angyallá, Seth-nek kell feláldoznia angyali létét. Hát, egyikük feladata sem egyszerű.

Mint ahogy a stáb tagjainak sem volt az, ha jó filmet akartak csinálni. Márpedig biztos vagyok benne, hogy azt akartak. Bár minden képkockáról tagadhatatlanul lerí, hogy hollywoodi produkcióról van szó, meglepően jól sikerült darab. Ami nem is csoda, ha figyelembe vesszük, hogy az operatőr ugyanaz a John Seale, aki Az angol betegért Oscar-díjat kapott; a látványtervező az a Lilly Kilvert, akit a Szenvedélyek viharában című filmben végzett munkájáért Oscar-díjra jelöltek; a vágó pedig ugyanaz a Lynzee Klingman, akit szintén Oscar-díjra jelöltek a Száll a kakukk fészkére című filmért.

Bár a befejezés miatt (ami azért a tapasztaltabbak számára nem lehetett akkora meglepetés) sokan fanyalognak, és kemény kritikával illetik az alkotókat, én úgy gondolom, éppen ettől olyan jó, misztikusságában is hihető a történet.
Ami igazából észrevétlenül ugyan, de beeszi magát az ember bőre alá. Akit elkap a film különleges, melankolikus hangulata, egészen biztosan nem szabadul egészen addig, amíg le nem peregnek az utolsó képkockák, elsötétül a vászon (vagy jelen esetben a képernyő), sőt, talán még utána sem. Hiszen először az ember értékeli, majd átértékeli a látottakat. Feltéve, ha meg tud szólalni egyáltalán.

A lemezen található extrák:
- Interaktív menük
- Jelenetek közvetlen elérése
- A forgatásról
- „Angyalok készítése” dokumentumfilm
- Kimaradt jelenetek B. Silberling és L. Klingman kommentárjaival (2 különálló hangsáv) csak a B oldalon
- Peter Gabriel és Alanis Morissette-interjú a VH1-on