FőképMár a regény címe is különleges, némileg ellentmondásos kettőséget sejtet. Az általános köztudatban a szamuráj kifejezés a harcot, az erőszakot jelenti – bár szigorúan szabályozott formában –, a kert azonban a csend, a nyugalom a béke szigete.
Ám ha jobban belegondolunk, ez a kettősség nem is annyira ellentmondásos, hiszen egy szamuráj akkor tud megfelelni a vele szemben támasztott követelményeknek, ha képes megtalálni önmagában azt a nyugalmat, békét és kiegyensúlyozottságot, amit az egyszerű földi halandók általában a természetben, szerencsés esetben saját kertjükben lelnek meg.
Ám ugyanez a dolog nagyon szimbolikus is lehet. Hiszen a japán kert (ahol a mesterséges tavacska fölött átívelő híd a szamuráj életét jelképezi) évszakonkénti építése-újraépítése-szépítgetése egyben jelentheti az ember lelkében újra és újra lejátszódó változásokat, amik mindig egy irányba tartanak: megtalálni és megélni személyes történetünket.

1937-ben Japán és Kína hadban áll egymással. A császári csapatok előretörése megállíthatatlannak tűnik, mind nagyobb részét hódítják meg a kontinensnyi országnak. Az intelligens, nagyvilági Stephen (aki a neve ellenére született kínai) ekkoriban hagyja maga mögött Hongkong nyüzsgését, és anyja nyomasztó aggódását.
A fiú – igaz, családja unszolására – a Japánban eltöltött gyerekkori nyaralások helyszínén, egy tengerparti, japán házat formázó villában szeretne felépülni tüdőbajából, itt akarja rendezni alaposan összekuszálódott gondolatait. Érkezésekor már teljesen maga alatt van, ezért érthető, ha környezetével semmiféle kapcsolatot nem kíván kialakítani.
A ház és a hozzá tartozó kert gondnoka, Macu, aki már Stephen nagyapját is szolgálta, mintha megérezte volna a fiú lelkében dúló érzelmeket, igyekszik minél kevésbé zavarni őt, szinte már-már szellemként végzi a házimunkát.

Amikor hetek múlva a fiú testileg kezd megerősödni, feltámad benne az érdeklődés közvetlen környezete iránt. A közte és Macu közötti, kezdeti hűvös kimértség apránként feloldódik a kölcsönös tisztelet és kíváncsiság melegében, és idővel kialakul az a meghatározhatatlan kapcsolat, ami jóval túlmutat a hagyományos szolga-úr viszonyon.
Miközben változnak az évszakok, Stephen egyre jobban megismeri Macut és a falusiakat, újra megtalálja önmagát és helyét az itteniek között. A fiú közvetítésével elénk tárulnak a falu ünnepei, szokásai, viseletei és viszonyrendszerei is.
A jelen gyógyulása alatt múltbéli szerelmek és tragédiák idéződnek fel, a háború pedig csak átmenetileg okoz zavaró légáramlatokat a kialakult szélcsendben.

Aki látott már olyan japán vagy kínai filmet (természetesen nem kungfu vagy szamurájos darabra gondolok), ami nem a nyugati piacra készült, annak nem kell részleteznem, milyen a hangulatuk. A szerző jóvoltából beléphetünk az egzotikus bambuszerdők, a japán metszeteken látott meredek hegyek, torz fenyők és tajtékos tenger világába, ahol az órák és a percek nem számítanak, mert a vidéki emberek ráérősen, a természettel összhangban élnek. Ugyanez a különlegesség sugárzik ebből a naplószerűen megírt könyvből is, melyben a cselekmény finoman belesimul az időtlenséget sugárzó környezetbe.