FőképWilliam Somerset Maugham 1874. január 25-én született Párizsban. Apja a párizsi angol nagykövetségen dolgozott követségi jogtanácsosként. Tízéves korától (ekkor ugyanis árva lett) lelkész nagybátyja neveltette. Canterbury-ben, Heidelberg-ben, a párizsi festőakadémián tanult, majd Londonban elvégezte az orvosi egyetemet.
Egy ideig praktizált is – ez az időszak ihlette korai naturalista regényeit. Első írói sikerei után Párizsba költözött. Drámáit egyszerre játszották Párizsban és Londonban. Sokat utazott, és már az első világháború előtt az angol felső tízezerhez tartozott.

A háborúból tevékenyen kivette részét: az elején egészségügyi tiszt volt, később a titkosszolgálatnak kezdett dolgozni. Ez az időszak is számos irodalmi alkotásához adott ihletett (mint ahogy későbbi utazásai is). A húszas években London színházi életének koronázatlan királya volt – talán nem véletlen, hogy a témához kapcsolódó regénye (Színház) nagy siker lett.
Utolsó éveit megkeserítette kínos kitagadási pere, valamint egészségi állapotának romlása. 1965. december 16-án, szinte teljesen süketen és vakon halt meg Nizzában.

A Színház című regény díszlete a színház, főszereplője egy korosodó, ámde nagyszerű színésznő, aki soha nem volt képes különbséget tenni a valódi és a játszott világ között. Élete úgy telt, mintha az egész egy nagy és hosszan tartó színjáték lenne.
Amikor aztán beleszeret egy, a fiával csaknem egykorú fiatalemberbe, majd viszonyt is kezd vele, rádöbben, milyen fájdalmasak tudnak lenni az igazi érzelmek: a szenvedély, a szenvedés, a féltékenység, a düh, a megalázottság, a bosszúvágy.

Maugham férfi létére nagyon jól ábrázolta a női lélek kuszaságát, kiszámíthatatlanságát, megannyi furcsa rezdülését. Esze ágában sincs idealizálni a Nőt. Sőt, talán úgy is tekinthetünk művére, mint „leleplező” alkotásra.

Miközben alaposan megismerhetjük Júlia fizikai és lelki életét, akaratlanul is belecsöppenünk a színház csillogó, művi világába, melyet Maugham tisztes távolságtartással, szinte kiábrándultan ábrázol. Pedig neki is része volt benne, mint ahogy azt az életrajzban is említettem.

Olvasás közben többször éreztem, hogy rá kéne kiabálnom Júliára: Ne tedd! Ne hidd, hogy hamissággal bármit is elérhetsz! Merd vállalni önmagad, merd feladni mindazt, amit eddig elértél: a szerelemért – vagy ne is vágyakozz rá! De nem tehettem. Hisz ez csak egy regény. De még milyen regény…

Kapcsolódó írás:Csodálatos Júlia