Főkép

A kötet minden további nélkül viselhetné borítóján a „Panoráma” feliratot, hiszen a benne szereplő tizennégy novella igencsak széles palettán helyezkedik el, mondhatni a világhírű szerző munkásságából mind műfajilag, mind hosszúságban, mind színvonalban széles panorámát villant fel. Talán ennek a változatosságnak köszönhetően kimondottan élvezetes végigolvasni a könyvet. Mivel szó sincs egysíkúságról, legalább egy, számára tetszőt mindenki talál majd benne – a rajongók pedig önfeledten élvezhetik a Mester prózáját, nem kell tisztázatlan körülmények között született, némileg zavaros regényen rágódniuk (mint ahogy arra azért előfordult ilyesmi az utóbbi években). De tényleg, ez a válogatás is példa arra, mivé fejlődött King.

Jelenleg arról ír, ami az eszébe jut, és bizony több olyan novellája is van, amelyeket nem lehet horrornak nevezni, mert a címén kívül (A halálszoba) tulajdonképpen semmi horrorisztikus nem történik benne (legalábbis a szerzőtől megszokottakhoz képest). Sőt, már-már happy endnek is mondhatjuk a befejezését. Ez azonban csupán egy „fekete bárány” a nyájból, és a többi írás azért igyekszik megborzongatni az olvasót.

Számomra az olvasottak közül legjobban a Setét Torony történet tetszett. Talán azért, mert ez már megjelent korábban magyarul a Legendák című antológiában, és mint ilyet, régi ismerősként üdvözöltem, de az is lehet, hogy egyszerűen szeretem azt a misztikus világot, ahol Roland, a harcos igyekszik teljesíteni küldetését (és idén végre megjelenik a sorozat ötödik kötete is). Egy biztos, az „Eluria nővérkéi” című írás jól ki van találva.


Igen, ha jobban belegondolok, az ilyen történetekért szerettük meg annak idején ezt a józan ésszel megítélve némileg elborult íróembert.
 

A szerző életrajza
 
Kapcsolódó írások:

Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
Halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete

Magyar Stephen King HQ