Főkép

A „Roma Sub Rosa” sorozat egy viszonylag rövid, ám annál mozgalmasabb időintervallumban játszódik. Mint nyilatkozta, ez Ön számára az emberiség legizgalmasabb korszaka. A Rómának sokkalta tágabb az időtengelye, ha jól tudom, egy egész millenniumot ível át.

 

Ezer évet, igen.

Milyen megfontolások alapján történt ez a nyitás?

 

Tulajdonképpen azért került erre sor, mert a brit kiadóm azt akarta, hogy egy nagy könyvet írjak. Ezeket a szavakat használta. A kiadók mindig nagyban gondolkodnak. Egyszerűen egy nagy könyvet kértek tőlem.
Így elkezdtem fontolgatni, hogy megírom Róma történetét. Regényformában még nem láttam ilyet. Róma eredetét akartam megírni, a legkorábbról ismert vaskori településtől, amely kereskedelmi állomásként szolgált, s még csak egy sziget volt a Tiberis folyón.
Hosszú, átfogó regényt akartam írni, amely ezer évet ölel fel, ugyanakkor egy család története is. Ezért átnéztem és megkerestem a szóban forgó ezredév legérdekesebb eseményeit, és végigkövettem egyetlen család sorsát ezen az évezreden át.
Egyszóval eltávolodtam a tőlem megszokott történetektől, de azért azokkal sem hagytam fel. Vissza fogok még térni Gordianushoz is. De egy írónak néha valami mással, újjal kell próbálkoznia.

A Róma ezek szerint önálló regény?

 

Igen. Habár valószínűleg meg fogom írni a folytatását. Az eddigi sikere alapján a kiadóim nyilván újabb hasonló könyvet szeretnének majd. Természetesen az Róma második évezredéről szólna majd. Aztán következhet egy harmadik - ezertől kettőezerig. [Nevet.]
Nemrég fejeztem be az új Gordianus-regényt, éppen mielőtt Budapestre jöttem volna. Egy nappal az indulás előtt küldtem el a szerkesztőnek. Ezt körülbelül egy év múlva fogják kiadni, Magyarországon is. Szóval a következő könyv, amibe belefogok, valószínűleg a Róma második része lesz.
Ehhez rengeteget kell majd kutatnom, mivel sokkal többet tudok Róma és a Római Köztársaság korai történelméről Cézár idejéig, mint a császárokról és Róma bukásáról. Ezért teméntelen forrást kell majd elolvasnom. De szívesen gyarapítom az ismereteimet.

A forrásokat eredetiben vagy angol fordításban olvassa?

 

Angolul az összes klasszikus latin és görög szerzőt a Globe kétnyelvű kiadásaiban adták közre. Az eredeti szöveget találjuk az egyik oldalon, a fordítást pedig mellette a másikon, ami rendkívül hasznos. De semmiképp sem tartom magam klasszika-filológusnak.
Általában ezeket a kétnyelvű kiadásokat használom, felváltva olvasom a görög és latin szöveget meg a fordítást. És kifejezetten szerencsésnek mondhatjuk magunkat, amiért mostanra a klasszikus szerzők minden szavát lényegében a világ összes nyelvére lefordították már. Általában tehát az angol szöveget és az eredeti forrást is elolvasom.

És kiket tart a leghitelesebb ókori krónikásoknak? Kiknek a műveire támaszkodik leginkább?

 

Az új könyvet, a Rómát Titus Liviusnak ajánlottam, aki Róma őstörténetének legalaposabb ismerője volt, és Augustus idejében alkotott. Ő maga még korábbi történészek munkáiból merített, akiknek a művei később elvesztek. Tehát nem tudjuk pontosan, ki volt az első római-latin szerző, aki Róma történetéről írt.
Livius életműve azonban fennmaradt, és némelyik történész őt tartja az első történelmi regény-írónak. Úgy rögzítette a történelmi eseményeket, hogy a legérdekesebb történeteket igyekezett elbeszélni, miközben történelmi alakjai szájába szavakat adott, például hosszú eszmefuttatásokat olvasni tőlük, melyek tárgyalásokon hangzottak el.
Liviusnak köszönhetően így érzékletes képet alkothatunk arról, hogyan gondolkodtak az emberek akkoriban. Tőle ezért nagyon sokat merítettem.
Van még egy maroknyi más forrás, amit használtam, a „Roma Sub Rosa” sorozat pedig köztudomásúan Ciceró perével kezdődik, ami eredetileg ezeket a regényeket ihlette.

A hajdan volt római hétköznapok megjelenítésében mennyire támaszkodik saját fantáziájára?

 

Regényíróként nyilván nagy mértékben. Mindig a történelemből indulok ki, aztán a köré építem fel a regény cselekményét. Sohasem változtatok a tényleges történelmi eseményeken.
Nem egy regényíró megteszi ezt. Náluk előfordul, hogy valaki még tíz évvel azután is él, hogy a valóságban meghalt. Én soha nem tennék ilyesmit. Mindig ragaszkodom a történelmi tényekhez.
Amikor kigondolom a regényeim cselekményvázát, különösen a Gordianus-könyvek esetében, hiszen azok detektívregények, igyekszem olyan történetet, témát kitalálni, amiben tükröződnek a történelmi események is. Így ezek együttesen alakítanak ki egy bizonyos képet.

A Gordianus név valóban a gordiuszi csomóból származik?

 

Igen, ez ihlette a nevet. A gordiuszi csomó. Nagy Sándornak meg kellett oldania a gordiuszi csomót, ő pedig, mint tudjuk, úgy birkózott meg a problémával, hogy egyszerűen elvágta a csomót. Úgy gondoltam, ez illik egy detektívhez, aki mindenen átvágva eljut a végső igazsághoz.
Ezen kívül nem szerettem volna egy akkoriban köznapinak számító nevet használni. Nem létezett túlzottan sok római családnév. Kifejezetten kevés Marcushoz vagy Gaiushoz hasonló keresztnevet ismerünk, csak egy maroknyit. Nem többet egy tucatnál. A családok nevei szintén elcsépeltnek tűnnének.
Ezért olyan nevet akartam választani, ami valójában nem abból a korból származik. A Gordianus tehát egyedi név.

Az imént azt mondta, folytatni fogja a sorozatot. Mire számíthatunk még?

 

Soha nem állt szándékomban lezárni a történetet. Tudom, hogy szeretnék eljutni legalább Cézár meggyilkolásáig. Ez felettébb logikus helynek tűnik számomra a befejezéshez.
A legutóbbi két könyvben, a Cézár ítéletében [The Judgement of Ceasar] eljutottunk Kleopátráig. Ezt is célul tűztem ki magam elé, hogy Kleopátráról írhassak. Abban a regényben pedig, amit most fejeztem be, melynek címe Cézár diadala [The Triumph of Ceasar] lesz, Cézár visszatér Rómába a Pompeius elleni polgárháborúban aratott győzelmei után, és végre megünnepelheti a diadalait és minden más hódítását Galliában és a Földközi-tenger mentén.
Pár nap leforgása alatt négy elképesztő diadalra kerül sor, így rengeteg a látványos elem a regényben, de nyilván sor kerül egy gyilkosságra is. Cézár életéből pedig még két esztendő van hátra ebben a könyvben, egyszóval sok minden történhet még. Így nem igazán tudom, meddig megy majd el a sorozat.

A döntéseibe mennyire szól bele a szerkesztője és a kiadója, és mennyire befolyásolják Önt az olvasói?

 

A kiadónak és a szerkesztőnek szinte semmi szava nincs. Egyszerűen megmondom nekik, miről akarok írni. Nem nagyon szerkesztik át a könyveket, hiszen én végzem a történelmi kutatásokat, ők pedig nem értenek ehhez, az olvasóimnak ellenben sokkal nagyobb a befolyása rám.
Amikor belefogtam ezekbe a regényekbe, egyszerű író voltam, aki egymaga dolgozott egy szobába zárkózva, és még egyetlen könyvet sem publikált, és fogalma se volt arról, hogy odakint emberek vannak, akik elolvassák majd a könyvet, és elgondolkodnak rajta.
Így amikor elkezdték kiadni a könyveimet, a kiadóm elküldött dedikálásokra, felolvasásokra, a honlapomon pedig email üzeneteket kaptam, és rá kellett jönnöm arra, hogy léteznek emberek, akiket rettentően érdekel a római történelem, és tetszenek nekik a regényeim, és elgondolkodnak felettük.
Ezen kívül mostanra olyan sok regényt megírtam - azt hiszem tizenkettőt, és Magyarországon meglehetősen hamar meg is jelentetik mindegyiket -, hogy az olvasók, akik egymás után kiolvassák a könyveket, olyan mintázatokat látnak meg, melyek számomra túlságosan kiterjedtek, hogy észrevegyem azokat. Én túl közel állok mindehhez. Szóval kapok ötleteket az olvasóimtól.
Gyakran megkérdezik tőlem, hogy mivel Gordianus idős, ugye az egyik gyermeke veszi majd át tőle a feladatait? És emlékszem, hogy az egyik olvasóm egy amerikai rendezvényen kijelentette, hogy nyilvánvalóan a lánya, Diana lesz az, hiszen ez a legvalószínűbb. Ő Gordianus vér szerinti gyermeke. Nekem ez előtte eszembe sem jutott.
Egyszóval kapok ötleteket az olvasóimtól. Általában olyasmiket mondanak, amik eleve a fejemben lappanganak, és az ötleteik mintegy a felszínre hozzák a gondolatokat. De el kell ismernem, hogy igazuk van. Olyasmit látnak meg, amit magam nem láttam volna meg.

Említette a honlapját. Mennyire fontos Önnek az internetes jelenlét?

 

A honlap egyfajta hobbi. Magam szerkesztem. Használok néhány egyszerű programot. Valamennyire ismerem a grafikus felületeket. Minden nap hozzáteszek valamit. Például felraktam egy bannert a budapesti dedikálásról, mert szerettem volna, ha minél többen tudnak róla.
És rengeteg emailt is kapok az olvasóktól. A könyveimet immár húsz nyelven kiadták, ezért minden olyan országból kapok elektronikus leveleket, ahol a regényeim megjelennek, és ez csodálatos dolog. Így aztán elég sok időt töltök a weben, és remélem az olvasóknak teszik az oldal, és megtalálják rajta az információt, amit keresnek.

Épp az interneten olvastam, hogy Gordiuanus esetleg „Hollywoodba megy”. Van alapja a hírnek, hogy megfilmesítenék a regényeket?

 

Egyelőre konkrétan nem tervezik. Egy Donald E. Westlake nevű író, akit Oscar-díjra jelöltek a Svindlerek című filmjéért, valóban forgatókönyvet írt az egyik könyvemből, A végzet fegyveréből [Arms of Nemesis].
De nagyon nehéz hollywoodi filmet készíteni. Annyira sok pénzbe kerül. Először is kell találni hozzá egy sztárt, akiért az adott pillanatban befektetnek több millió dollárt. És egy adott időszakban ez négy vagy öt embert jelent. Most épp Brad Pitt jöhetne szóba. [Nevet.]
Ezért roppant bizonytalan az egész. Egyszer talán lesz belőle valami, van iránta némi érdeklődés, de pillanatnyilag nem tervezik.

Amennyiben realizálódna a dolog, és felkérnék rá, hogy írja meg egyik regényének filmforgatókönyvét, elvállalná a feladatot?

 

Ha valóban komoly érdeklődés lenne rá, ha ténylegesen filmet akarnának forgatni valamelyik könyvemből, nem hiszem, hogy én fogom megírni a forgatókönyvet.
Regényíró vagyok, és nem feltétlenül értek a forgatókönyvekhez. Sokan vannak, akik kifejezetten ezt tanulják, jómagam viszont sohasem vágytam rá, hogy a nagy stúdióknak írjak. Így aztán jobb kezekben lenne a munka egy jól képzett forgatókönyvírónál, mint nálam.
Másrészt sok olyan írót ismerek, akiknek a műveiből végül filmet forgatnak, és csalódást okoz az adaptáció. Szóval sohasem lehet tudni.

Mennyire változtatta meg Önt a Gordianus-sorozat sikere?

 

Mióta kiadják a könyveket, ez az életem. Az Egyesült Államokban 1991-ben jelent meg az első. Akkor még nem sejtettem, hogy sorozatot írok majd. Egyszerűen úgy gondoltam, megírtam egy regényt, és fogalmam sem volt róla, vajon írok-e még. Nyilván szerettem volna. De meg sem fordult a fejemben, hogy egy regénysorozatot írjak.
Az amerikai kiadóm kérdezte meg, hogy hol a következő kötet. Erre rádöbbentem, hogy érdemes lenne megírnom még egyet. Azt, hogy egy egész sorozatot írhattam a Római Köztársaságról, csodálatos lehetőségnek tartom. Az a tény, hogy ezzel keresem a kenyeremet, lehetőségem nyílik rá, hogy ellátogathassak külföldre, mint ide, Budapestre is, és beszélhessek a munkámról az olvasóimmal, egészen rendkívüli dolog.
Csodás, hogy találtam magamnak valamit, amiről szívesen írok, és ennek olvasóközönsége is akad a világ több országában.

És mennyire elégedett a magyar kiadásokkal?

 

Nagyszerűek. A borítók csodálatosak. Folyamatos email-kapcsolatban vagyok a magyar kiadómmal. Rendkívül jók a tapasztalataim.

Köszönöm az interjút.

A szerző életrajza