Főkép

Mit jelent neked, mint szemlélőnek a zsidóság? Mit idéz fel benned ez a szó? Pusztán egy esztétikai kategóriát, kipával, pajesszal vagy a hagyományos ortodox/haszid fekete öltözettel? Vagy csak vallási kérdés? Esetleg egy népcsoportot jelent, a kiválasztottakat? Vagy a fösvény pénzéhes gonoszság megtestesítői, akiktől távol áll minden tisztesség? És elgondolkodtál azon, mit jelent egy zsidónak a saját zsidósága?

 

„Zsidónak lenni arról szól, hogy azon gondolkozol, mit jelent zsidónak lenni” – mondta egy klezmer zenész egy filmelőzetesben. Howard Jacobson valószínűleg nem ismerte ezt a mondatot, de regényével mégis igazolja megalapozottságát. Vette A velencei kalmárt, lehántotta róla a nevetséges, bár kétségkívül szórakoztató szerelmi szálat és átformálta a saját képére. Így lett Shakespeare egyik legvitatottabb komédiájából egy identitását kereső férfi útjának krónikája.

 

Simon Strulovich gazdag műkereskedő, aki Anglia egy előkelő részén él családjával. Egy nap találkozik Shylock-kal a felesége sírjánál, és meghívja magához. A két férfi párbeszéde megkísérli értelmezni az öreg zsidó réges-régi cselekedeteit, de közben a darab elkerülhetetlen eseményei is megindulnak a maguk útján. Vajon van lehetőség újraélni azt, amit már régen megtörtént, és megváltoztatni a kimenetelét? Lehet boldog a végkifejlet az izraelita számára?

 

A regény tökéletesen dolgozza át a színművet úgy, hogy annak minden jelentős fordulatát, eseményét átveszi, de teljesen megváltoztatja azok hangsúlyát. Itt szinte mindent Shylock/Strulovich szempontjából látunk, megismerjük az ő életét, múltját, hogy ki is ő valójában. A két figura nem egyezik meg teljesen, de pont annyi egyezés van közöttük, hogy kapcsolatuk dinamikája teljesen leképezze az eredeti darab konfliktusait. Shylock múltja hat Strulovich jelenére, de nem köti gúzsba: beszélgetéseik lehetőséget teremtenek arra, hogy a modern kor zsidója eltérően cselekedjen. Persze a kérdés mindig az, akar-e egyáltalán.

 

Finom különbségek vannak más pontokon is; nekem legjobb ötletnek az tűnt, hogy míg a Shakespeare-műben Shylock tűnt már-már karikatúraszerű figurának, itt a másik pólus emberei, D’Anton a kalmár és barátja, Barney tűnnek szinte fajankónak. De emellett sokkal hangsúlyosabbá vált az apa-gyermek viszony Strulovich és lánya között, ami az eredeti darabban az események egyik fő alkotója, itt azonban érzelmekkel és ellentmondásokkal telik meg. Jacobson olvasatában így sokkal megérthetőbbé válik a főhős „egy font hús” iránti megszállottsága azzal együtt is, hogy a konfliktust itt sem csak a szülői szeretet, hanem nagyon valós egyéb érzelmek, így a megalázottság és megvetettség is táplálják.

 

A legfőbb konfliktus pedig a főhős lelkében támad: hogyan határozza meg a karaktert a saját zsidósága, milyen negatív érzések, megalkuvások kapcsolódnak ehhez a „kategóriához”, még akkor is, ha szeretünk azzal kérkedni, hogy a modern korban az antiszemitizmus már közel sem olyan erős, mint pár száz évvel ezelőtt. De nemcsak erre kell folyamatosan reflektálnia Strulovich-nak, hanem hogy milyen terhet jelent a „kiválasztott nép” tudata, mintha minden egyes napját ez a tény határozná meg – hogyan tud ennek megfelelni, meg tud-e ennek egyáltalán. Ezek a témák összekapcsolva a modernitás problémáival egy mélyen elgondolkodtató egyveleget alkotnak.

 

De a végső kérdés mégis csak az, hogy megváltoztatható-e a múlt, hozható-e hasonló körülmények esetén azonos döntés, elvétetik-e az a bizonyos egy font hús? Ezt nem árulom el, de számomra nagyon nagy élvezetet okozott a végkifejlet olvasása. Mert lehet, nem is az a lényeg, hogy újat olvasunk, hanem az, hogy eltérő nézőpontból tudjuk megvizsgálni a darab kérdéseit. És néha az is elegendő, ha magunkat meg tudjuk váltani, nem kell és nem is lehet mindig az egész világot.