Főkép

Mikor befejeztem Jászberényi Sándor első önálló prózakötetét, mely Az ördög egy fekete kutya és más történetek címet viseli, nemcsak abban voltam biztos, hogy a szerző az egyik legtehetségesebb kortárs elbeszélésírónk, hanem abban is, hogy azon hazai alkotók szűk köréhez fog csatlakozni, akiknek új megjelenéseit, publikált szövegeit fokozott figyelemmel kísérem nyomon. Azóta persze olvasgattam az itt-ott megjelenő írásait, így némely szöveg ismerős volt az újonnan megjelent könyvből, A lélek legszebb éjszakájából. Bár ez egyáltalán nem volt probléma.

 

Már az alcím, a Történet álmatlanságról és őrületről is előrevetíti, hogy ezek az elbeszélések sokkal inkább alkotnak összefüggő egységet, mint a korábbi műben. A legtöbb szöveg elbeszélője Maros Dániel, aki a szerzőhöz hasonlóan fiatal magyar haditudósító, aki keresztül-kasul bejárja a mai Közel-Keletet, és aki a maga kemény, cinikus, megkeseredett voltában (hiába találkoztunk már számtalan műben hozzá hasonló figurákkal) mégis igazi élő, lélegző és hihető karakter.

 

Aki ismeri Jászberényi írásait, az tudja, hogy mire számíthat; aki nem, az pedig már a legelső elbeszélést olvasva rájöhet (az álmatlansággal küzdő újságíró egy beduin varázsló, vagyis a „szellemlovas” segítségével akarja megátkozni feleségét, aki elhagyta őt, és magával vitte közös gyermeküket; ám ez az egész nem várt módon végződik), hogy a szerző elveti a szokásos, Kelettel kapcsolatos misztikus kliséket, és marad a véres – vagy éppen földhözragadt módon hétköznapi – realizmus talaján (ami pedig mégsem itt játszódik, az mind mélyen, belül, rejtve a lélekben történik, egy új olvasati szintet beléptetve ezzel). Ez a két fő motívum, az örökös álmatlanság és a gyermek hiánya végigkísér(t)i az egész művet.

 

Maros ebben a számunkra szokatlan, ám általa tökéletesen ismert világban igyekszik mind emberileg, mind morálisan egyre mélyebbre süllyedni, és hamar rájövünk, hogy a 21. századi Közel-Keletnél (az Iszlám Állam által megszállt területek, a Gázai övezet, a forradalom utáni Egyiptom) keresve sem találhatna erre jobb helyszínt. A cselekmény az ő egyszemélyes Purgatórium-, illetve Pokoljárásáról szól, ám, zömmel a sivatagi helyszínek miatt, itt még nagy sötétlő erdő sincs.

 

A könyv első felében főleg a külvilág eseményei miatt járunk a Pokolban; ütős, megrázó és megdöbbentő történeteket olvashatunk a különféle helyeken dúló háborúkról, harcokról, melyek a mi európai világunktól nagyon távol állnak, és amelyekről javarészt igyekszünk tudomást sem venni. A második szakasz viszont már az elbeszélőnk saját, privát, belső Poklára koncentrál, mely földrajzi koordinátáktól független. A fő kérdés, hogy lehet-e minden emberi köteléket és béklyót magunkról lefejtve élni? És ha igen, akkor milyen élet lesz az?

 

Jászberényi ezúttal is szikár, kíméletlen, cselekményközpontú prózát alkotott, igazi férfias elbeszéléseket, amelyek mind a történéseket, mind a lélek apró rezdüléseit középpontba állítva hitelesek, jól működők. Számomra az év három legjobb prózakötetének egyike.