Iain M. Banks: Közelkép
Írta: Veres Kristóf György | 2014. 09. 19.
A galaxis fejlett civilizációi már évszázadok óta rendelkeznek azzal a technológiával, melynek segítségével biztonsági mentést lehet készíteni egy ember tudatáról. Így az illető gyakorlatilag halhatatlanná válik, hiszen teste halála esetén tudatát egyszerűen csak feltöltik egy virtuális „mennyország” szerverére, ahol az idők végezetéig élhet boldogan egy saját maga által kreált paradicsomban. Azonban ha a tudománynak sikerült megvalósítania a lélek halhatatlanságát, amire évezredekig csak a különféle vallások tettek ígéretet, akkor mi akadályozza meg abban, hogy teljesen átvegye az egyházak szerepét? Legyen örök élet a jutalma a törvénytisztelő mintapolgároknak, de sújtsa örök kárhozat azokat, akik letérnek a helyes útról!
Így született meg a tökéletes büntetés! Államilag létrehozott, intézményesített virtuális pokol, ahova a deviáns lelkek kerülnek haláluk után, hogy örökkön-örökké szenvedjenek szörnyűbbnél szörnyűbb kínok között, a megszabadulás legapróbb reménye nélkül. Chay és Prin azonban nem büntetésből érkezett erre a borzalmas helyre, hanem azért, hogy megcáfolhatatlan bizonyítékokat szerezzenek a virtuális poklok embertelenségéről, és a galaxis közvéleménye elé tárva azokat elérjék a virtuális alvilágok felszámolását. Kettejük szörnyű megpróbáltatásai azonban csak egy újabb mellékhadszínterét jelentik annak az évtizedek óta tartó, az egész galaxist behálózó virtuális háborúnak, amit a Kultúra által támogatott Mennypárti Liga indított az intézményesített alvilág felszámolásáért. Több ezer véres csata és hadjárat után azonban a „Pokolklub” áll nyerésre, melynek diadala esetén a harc átkerülhet a valóság síkjára, lángoló pokollá változtatva a galaxist.
A Közelkép újra a Kultúra furcsa, utópisztikus világába kalauzol minket, ahol a technológiai fejlődés gyakorlatilag mindenhatóvá tette az állampolgárokat, akik egy decentralizált, sok szempontból anarchista, végletekig multikulturális társadalom tagjaiként csak az élvezetekért élnek. A regény olvasása közben legtöbbször csak egy-egy rövid anekdota erejéig nyerünk betekintést a Kultúra világába, ugyanis a cselekmény a galaxis peremvidékein, sokkal primitívebb civilizációk területein zajlik. Bár a Közelkép már a kilencedik Kultúra-regény, Iain M. Banks a tőle megszokott módon most is tartogat néhány őrülten elrugaszkodott ötletet, melyek közül a virtuális pokol páratlan koncepciója csupán egy a sok közül. Így a regény már csak egy kitalált világ útikönyveként is magával ragadó olvasmány lenne, fordulatos és szerteágazó cselekménye nélkül.
Utóbbi különlegességét elsősorban az adja, hogy a négy-öt egymástól eleinte teljesen független cselekményszál között az olvasó egészen a könyv utolsó harmadáig nem sejti, hogy merre tart a történet. A bizonytalanság érzését csak tovább növeli, hogy bár a szereplők rendszeresen összetett terveket szövögetnek, melyeket az író már a megszületésük pillanatában az olvasó elé tár, az események legtöbbször egyáltalán nem úgy alakulnak, mint ahogy azt kigondolták. Ugyanis Banks világában – mindenható technológia ide vagy oda – a véletlennek hatalmas szerepe van, és egyik szereplőnek sem adatik meg, hogy kezébe ragadhassa az irányítást.
Minden sci-fi rajongónak ajánlom a Közelképet, melyet azok is nyugodtan a kezükbe vehetnek, akik még nem olvastak Kultúra-regényt; akik viszont már ismerik Banks világát, azoknak csak azt ígérhetem, hogy az író ezúttal sem okoz csalódást.