Bíró Szabolcs: Ragnarök
Írta: Baranyi Katalin | 2014. 03. 27.
A Ragnarök a skandináv mitológiában az istenek végzete. Az utolsó harc, amely eltörli a benne részt vevő isteneket, óriásokat és más hősöket, s velük együtt véget vet a világnak is. Illetve: a Ragnarök Bíró Szabolcs új könyve. A Sub Rosa és a Non nobis, Domine népszerű szerzőjének újabb regényes kalandozása, amely ezúttal nem a magyar történelem, hanem a skandináv mítoszok és a viking harcosok világába vezet el.
A könyv remekbeszabott borítóján Jörmungandr, a saját farkába harapó világkígyó látható, aki testével körbefogja és őrzi a Földet. A Ragnarökre vár: hogy elérje célját, ölhessen, majd elpusztulhasson. A regény első oldalain pedig rettenetes, mitikus sárkány teszi a földdel egyenlővé a kis nyugati svéd falut, Eldhärdet: a Nídhögg, a dög, aki feketébb, „mint a haragos éjszakai égbolt”, sötétebb, „mint a legalantasabb gondolat”, s ibolyakék lángcsóvája pillanatok alatt szénné égeti az embert és az állatot, a férfit és a nőt, a házat és a cölöpfalat. Mintha elkezdődött volna a végítélet... A katasztrófa túlélői, az egykorvolt Eldhärd huszonkét férfilakója és a hozzájuk csatlakozó, bölcs, de elátkozott, a csatákban őrjöngővé változó harcos, a berserker azonban nem sokáig töpreng afelett, mi is a feladata. Elindulnak, hogy megkeressék és levadásszák a pokolbéli sárkányt, életük tönkretevőjét.
A regény tehát első olvasatban egy sötét mesékbe illő vándorút és egy hihetetlen kaland története, azé az eseménysoré, amelyről az Eddában, és más óészaki sagákban valahogyan elfelejtkeztek hosszabban regélni, ám mégis megtörtént – meg kellett, hogy történjen. Öt részen át kísérhetjük el a fogyatkozó, ám új tagokkal is gazdagodó csapatot Svagstenen és Ribén, majd a tengeren át Angliáig, s végül a tűz és a jég szigetére. Vajon sikerül-e a bátor csapatnak eljutni a világfához, annak is a legmélyebben fekvő gyökeréhez – sikerül-e végezniük a fekete döggel? Hogyan kerülnek kapcsolatba az Excaliburral, s azokkal a hősökkel, akik inkább Artúr király történetéből lehetnek ismerősek számunkra? És vajon lesz-e túlélője az utazásnak?
Miközben az izgalmas, próbatételekkel, cselszövésekkel, harcokkal teli út történetét olvastam, sok minden eszembe jutott. Változatos és inspiráló volt például az, ahogyan a szereplők közötti viszonyok változtak. Új értelmet nyert a barát és ellenség, a szövetséges és a kiválasztott fogalma, s bár a regény cselekménye igencsak férfias és harcias volt (nem is szerepelnek nők a könyvben, annyira férfivilágról szól), a szereplők számos olyan tulajdonságot hordoztak magukban, ami szinte romantikus példaként szolgálhatott, s engem, mint nőolvasót is azonosulásra késztetett. A torkokat kitépő harcos, aki mindenhová magával cipel egy néma kisfiút, a kalandozók kilencujjú, hatalomvágyó vezére, aki megtanulja megbecsülni a korábbi jarl ifjú leszármazottját, s maga Visbur, a kiválasztott, aki a szemünk előtt érik férfivá, nem is annyira testi értelemben, vagy ügyesség szempontjából, inkább lelkileg – tényleg emlékezetes hősökké nőttek a regény folyamán. De az is igazán élvezetes volt, ahogyan a könyv nyelvezete megidézte az óészaki hősi énekeket, ám helyenként mégis huszonegyedik századian naturalista, máshol pedig szinte tizenkilencedik századian romantikus, románcosan „nagyregényes” volt.
Ami meglepett, hogy mennyire monumentálisnak éreztem a cselekményt, mindent eldöntőnek az eseménysort, sokértelműen szimbolikusnak a leírásokat: miközben nagyon gyorsan és könnyedén befejeztem a regényt, amelynek a terjedelme a 250 oldalt sem éri el. Különös tekintettel a titokzatos befejezésre, elmondható, hogy a Ragnarök nem csak az igényes és „felhőtlen szórakoztatás”, hanem az igazi irodalmi élmény regénye is, bármit is gondoljon róla a szerzője. Úgy tud súlyos és nagy könyv lenni, hogy olvasmányos és rövid regény. Nem a múlt aprólékos, száraz rekonstrukciója, de nem is fantasytörténet. Erős és költői írás, mint az északi sagák. Titokzatos és fenyegető, mint a valódi Ragnarök. És jó könyv, mint Bíró Szabolcs minden regénye.