Főkép

Úgy hiszem, aki szívesen merül el egy élvezetesen könnyed, mosolyogtatóan szórakoztató történelmi romantikus történetben, az nagy valószínűséggel már hallotta Julia Quinn nevét, akinek nagy sikert elért regényeit már több ízben rangos díjjal tüntették ki. A magyar olvasóknak 2010-ben mutatkozott be, amikor a Gabo Kiadó gondozásában megjelent a Bridgerton-család sorozatának első része A herceg és én címmel, és szerencsére azóta minden évben újabb és újabb kötetek kerülhetnek fel a könyvespolcokra. Idén a szinte ropogósan friss Smythe-Smith széria folytatása (Micsoda éjszaka) után, az írónő legelső alkotása került lefordításra. A Csudajó lapjain a Blydon-család tagjai és barátai közé csöppenünk, s a magam részéről alig várom, hogy visszatérhessek majd hozzájuk a trilógia további darabjaiban.

 

„- Sose mennék önhöz feleségül!

- Ez nagyon helyénvaló, mert nem emlékszem arra, hogy megkértem volna a kezedet.”

 

A húsz esztendős amerikai örökösnőt, Emma Dunstert édesapja Angliába küldi, hogy unokanővéréék vendégszeretetét élvezve bemutatkozhasson a londoni társaságban, s alkalmasint kérőt is találjon magának. Ám a kissé rakoncátlan kékharisnya nem hazudtolja meg kalandvágyó természetét az óceán innenső partján sem, s ahelyett, hogy az akkoriban roppant módon divattalannak számító répaszín tincseinek minél ügyesebb feltűzését, vagy a gyönyörűséges virágkompozíciók rendezgetését gyakorolná, nem által cselédlány ruhába bújva a piacra indulni. Ez az ő részéről roppant balga tett természetesen, de a Ridgely-család számára valóságos áldás, hiszen így jókor volt jó helyen, és megmenthette a kis Charlie életét, akit nélküle minden bizonnyal eltiportak volna a bérkocsis lovai.

 

A megrögzött agglegény hírében álló Alexander Edward Ridgely, Ashbourne hercege, az első pillanattól kezdve többet érez puszta hálánál, teljesen elbűvöli a lány szépsége és bátorsága. S bár tökéletesen tudatában van, hogy főnemesként nem csaphatja a szelet egy szolgálólánynak, mégsem tud ellenállni a késztetésnek, hogy legalább egy csókot ne lopjon az őt megigéző telt ajkakról. Sőt, szakítva abbéli szokásával, hogy a báltermeket messzire elkerüli, még aznap este tiszteletét teszi egy fogadáson, amely hol máshol, mint abban a palotában kerül megrendezésre, ahová a neki Megként bemutatkozó konyhalányt látta besurranni.

 

Nem kis döbbenetére Emma, akinek tiszteletére az egész estélyt rendezték, kísértetiesen hasonlít a délután megismert cserfes szolgálóra, így amikor a lány pár percre visszavonul a szobájába, Alex követi, hogy dühös felháborodásának hangot adjon. Ám a csípős és gúnyos riposztok között valahol győzedelmeskedik a vágy, és újabb csók csattan, bőven nyújtva gondolkodni valót mindkettejüknek. Meglehetősen szokatlan módon indult ismeretségük innentől már szinte majdnem a szokásos mederben folytatódik. Majdnem, mert ahogyan telnek a hetek, s a házasságtól való makacs irtózásuk dacára egyre erősödik egymás iránt érzett vonzalmuk, a kotnyeles családtagok egyszer csak elvesztik türelmüket, és úgy határoznak, ideje kicsit noszogatni a fiatalokat.

 

„- Milyen volt? (…)

- Csudajó!”

 

Valóban az, és én roppant módon élveztem minden egyes üde, mulattatóan szellemes lapját. Az írónő elérte, hogy ne csupán a pergő szócsatákon és évődéseken szórakozzak nagyszerűen, hanem még a szereplők önmagukkal folytatott perlekedésbe forduló elmélkedései is kacagásra ingereljenek. Mi több, úgy érzem, a regény olvasása közben végig mosolyogtam vagy nevettem, mintha öröm áradt volna minden egyes szóból. Tetszett, hogy ezúttal is egy minden lében kanál rokonságot álmodott a szerzőnő a lapokra, ahol ráadásnak jól megférnek a gazdáiknál is dölyfösebb, valódi egyéniség komornyikok csakúgy, mint a kötekedő kedvű, de végletekig hű barátok. Imádtam a főszereplők temperamentumosságát, azt, ahogyan egymásra hangolódtak, és lassanként felismerték az érzéseiket. És őszintén értékeltem, hogy valahányszor felmerült bennem a gondolat, látszólag már minden olyan szépen alakul, hogy érthetetlen a még hátra lévő oldalak száma, a cselekmény tudott meglepő és ismét mindent alaposan összekavaró fordulatot hozni, s ráadásul úgy, hogy a karakterek végig hűek maradtak jellemükhöz.

 

Számomra ez a regény a legcsekélyebb mértékben sem tűnt kiforratlanabbnak vagy kevesebbnek, mint a későbbi írások, az összes olyan vonást megleltem benne, amely miatt káprázatosan tehetséges mesélőnek tartom Ms. Quinnt. Kizárólag a legnagyobb elismeréssel tudok szólni erről a bájos és szellemes történetről, így csak azt ajánlhatom minden történelmi románc kedvelőnek, ki ne hagyja az olvasmányai közül.