Főkép

Nagyon sokáig az egyik legunalmasabb szuperhősnek tartottam a Vasembert, azon egyszerű indoknál fogva, hogy egy olyan hősről van szó, akinek gyakorlatilag nincs semmiféle különleges ereje vagy képessége: egyetlen fegyverzete a páncélja, nélküle „legfeljebb” csak egy rendkívül okos tudósról beszélhetünk. Aztán néhány éve a filmváltozat során a készítők (elsősorban Jon Favreau és Robert Downey Jr. ténykedésének köszönhetően) megmutatták, hogy igenis van elég lehetőség egy kevésbé „szuper” figurában is, csak a megfelelő közeg hiányzik a kibontakozásához. Így 2013-ban, amikor már a harmadik filmet is megcsodálhattuk a mozik vásznain, azt hiszem, épp ideje volt egy önálló Vasember-kötet megjelenésének is, elvégre talán a legjobb pillanatban vagyunk, hogy a mozgókép rajongóit is lenyűgözze a képregény médiuma.

 

Ezért aztán különösen fontos, hogy olyan történet lásson napvilágot, mely egyformán érdekelheti azokat, akik már régóta forgatnak színes-fényes lapokat, és akik még csak most kezdenek közelebbi ismeretséget kötni a műfajjal, ráadásul arról sem szabad megfeledkezni, hogy miután korábban még nem jelent meg kizárólag Vasember főszereplésű füzet, önállóan is érthetőnek és élvezhetőnek kellene lennie a cselekménynek. Nem kis feladat hárult a Kingpin kiadóra, de úgy gondolom, a magyarul kissé esetlen (amolyan B-kategóriás ponyvákat idéző) Gyilkológép címre keresztelt történet remek választásnak bizonyult: nemcsak, hogy tökéletesen kiegészíti (hovatovább folytatja) a harmadik mozifilm eseménysorát, de remekül illeszkedik a Polgárháború központú magyar Marvel-képregények közé is. És akkor még arról nem szóltam, hogy tulajdonképpen nagyon szórakoztató.

 

Egy korábbi ütközet folyamán Tony Starkot megfertőzte az Extremis-vírus, melynek köszönhetően gyakorlatilag szuperkatonává változott: öngyógyító képessége mellett gondolati úton képes azonnal csatlakozni bármilyen számítógépes rendszerre, amely minden korábbinál szorosabb kapcsolatot hoz létre Tony és a páncélja között. A vírus segítségével teljesen új emberré lesz, ám bajtársai közül néhányan fenyegetést is látnak benne, hiszen ki tudja, hogy mennyire változtatta meg az agyát a vírus… A helyzetet bonyolítja, hogy Stark régi ellenségei sorra halnak meg, ami a kívülállók számára úgy tűnhet, hogy régóta vágyott bosszúját elégíti ki, de ő maga semmit sem tud az esetekről – viszont alkalmanként emlékezetkiesései vannak. Vajon valaki szórakozik Tony agyával, vagy csak be akarják mártani? Mi történik, ha már saját magában sem tud megbízni?

 

Az Extremis-vírussal az érdeklődők már találkozhattak a mozivásznon, annyi különbséggel, hogy ott Stark nem kapja meg, csupán küzd a használói ellen. A képregényben viszont ezzel az új képességével igen jelentős előnyre tesz szert úgy a gonosztevőkkel, mint saját társaival szemben is, noha az írópáros érezhetően próbálja visszafogni, hogy megmaradjon az emberi mélysége a karakternek. A magam részéről üdvözlöm ezt a fejleményt, nagyszerű volt figyelni Tony személyiségének változásait a különböző események fényében, különösen, mivel a végére részletes képet kapunk a Polgárháborúban bemutatott regisztráció előzményeiről. Legjobb pillanatai mégis azok voltak, amikor az önmagát legyőzhetetlennek és csalhatatlannak hívő milliárdos elmélkedik saját hatalma és korlátai felett: hiába minden páncél, ha a benne küzdő ember tévedhet.

 

A cselekmény maga viszonylag kevés meglepetéssel szolgált, viszont ettől függetlenül egy pillanatig sem unatkoztam, elvégre a lendületes történetszövés alapkövetelmény egy hasonló képregénynél, s persze a néha megcsillanó humor vagy az akciójelenetek magas száma sem engedte lankadni a figyelmem. Talán csak a Vasember erejét éreztem egy kicsit eltúlzottnak: mellette a többi szuperhős mintha csak most kezdte volna a „szakmát”, csak asszisztáltak Tony ténykedéséhez, ami annyira nem illett egyébként erős karakterükhöz. A rajzokat illetően sem a meglepetéseké volt a főszerep, a modernebb kötetekre jellemző szokásos stílus művelője Patrick Zircher, s nem is csinálja rosszul: a nagyjelenetek látványosak, a részletek a megfelelő mértékben kidolgozottak, a panelek átláthatóak, úgyhogy igazából nem is lehet panaszom (azért az eredeti borítók festményszerű hatásáról érdemes megjegyezni, hogy hatalmas mellélövés).

 

Az igényes magyar kiadáshoz még egy adatlapot is mellékeltek, ami jól jöhet azoknak, akik nem ismerik a cselekményt megelőző eseményeket. Ám mivel elvileg a kiadó csupán egy Vasember-kötet megjelentetését tervezte a közeljövőben, ezért némileg szomorú vagyok, mert mindenképpen szívesen olvastam volna a valamelyest érdekesebbnek ígérkező folytatásokat is, bár azért reménykedek, hogy kellő siker esetén nem kell lemondanunk kedvenc páncélos igazságosztónk további kalandjairól sem. Idén ünnepelheti ötvenedik születésnapját Tony Stark karaktere, így szerintem keresve sem találhatunk jobb alkalmat arra, hogy kézbe vegyük a Gyilkológépet, már csak azért is, mert egy ötletes, korrekt színvonalú, nem utolsó sorban igen élvezetes képregényről van szó, amit nyugodtan ajánlanék azoknak is, akik inkább a mozitermekben szeretik figyelni a szuperhősöket. Nem fognak csalódni.