FőképB. S. Johnson kisregénye, az 1969-ben megjelent Szerencsétlenek igen becses érték a gyűjtők szemében, mert még egy ilyen könyv nemigen jelent meg ezen kívül. Ugyanis a szerző elképzelése szerint ezt a művet nem kötötték egybe (csak az egyes fejezeteket), és így, ömlesztve, „dobozolva” került azon könyvesboltok polcaira, amelyek hajlandóak voltak árusítani.

A Szerencsétlenek az egyik első tetszőleges sorrendben olvasható regény, ebből a szempontból hasonlít a Sántaiskolára, és mint ilyet, mindenki a saját ízlése szerint olvashatja, vagy akár köttetheti be. A 70-es években, Bart István kitűnő fordításában megjelent magyar kötet persze nem ilyen. Az hagyományos módon könyvalakba van kötve, hivatalos indoklás szerint az akkori magyar nyomdai technika nem volt elég fejlett ahhoz, hogy ebben a formabontó alakban állítsa elő ezt a művet. Persze valószínűbb, hogy a kulturális vezetés mondott nemet, de ez ma már szinte lényegtelen is.

B. S. Johnson ma Magyarországon szinte teljesen ismeretlen, kár érte. Ugyanis több szempontból is kiemelkedő ez a könyv. A 40 évesen öngyilkosságot elkövető író ugyanis legalább olyan szinten képes ábrázolni az emlékeket, az emlékezet működését, mint Proust, vagy a 90-es évek talán legnagyobb írója, W.G. Sebald.

A kisregény története mindössze annyi, hogy a sportújságíró elbeszélő egy közép-angliai kisvárosba érkezik, hogy tudósítson a nem túl jelentős helyi futballcsapat és a tavalyi ezüstérmes összecsapásáról. Mikor megérkezik, veszi csak észre, hogy ez az a város, ahol a nemrég elhunyt barátja, Tony lakott. Persze azonnal, szinte automatikusan beindul az emlékezés, és eszébe jutnak apró-cseprő dolgok, események, amik Tonyhoz köthetőek. Az emlékek sokszor pontatlanok, csapongók, hiányosak, de még így is sikerül Johnsonnak egy rendkívül élénk és nehezen felejthető portrét megrajzolnia a rákban elhunyt egykori irodalomkritikus és a bohém, irodalmi ambíciókat dédelgető, erősen túlsúlyos sportriporter barátságáról. A másik igazán kiemelkedő ebben a kötetben az elbeszélői nyelv. Johnson többszörösen összetett óriásmondatokkal dolgozik, ezek azonban meglepően könnyen olvashatók, zenei hatásúak, szinte magukba rántják az olvasót.

A rossz hír, hogy ez az egyetlen magyarra fordított B. S. Johnson kötet, a jó az, hogy viszonylag könnyen és olcsón beszerezhető az antikváriumokban.