Főkép

A Fumax Kiadó gondozásában eddig leginkább különböző képregények, illetve játékadaptációk láttak napvilágot, így amikor szóba került, hogy a következő kiadványaik között fantasy is lesz, én mindenképpen érdeklődve vártam a fejleményeket. Mark Lawrence tavaly megjelent könyvét választották, aminek csak örülhetünk, hiszen ezáltal egy friss mű jutott el hazánkba, ráadásul még a külcsínre sem lehet igazán panasz: a keménytáblás kivitel mindenképpen pozitívum, mint ahogyan a lapok között megbúvó térkép is, jóllehet a borító nem sikerült túl hatásosra. A beltartalmat tekintve sem lehetünk tökéletesen megelégedve, hiszen több hibával is küszködik a regény, noha ennek ellenére nagyszerűen szórakozhatunk, sötét légköre miatt sokáig emlékezetes marad.
 
Honorous Jorg Ancrath herceg kilencéves korában kénytelen végignézni, ahogy az ellenséges birodalom urának bérencei meggyilkolják édesanyját és fiatal öccsét, miközben ő nem képes szabadulni egy tövisbokor ágairól, s ez az élmény még évekig elkíséri útja során. Kiszabadulva a bokor rabságából bosszút esküszik, ezért megszökik apja, a király udvarából, hogy tucatnyi kegyetlen rablóval és útonállóval társulva fosztogasson és gyilkoljon a szomszédos területeken. Alig telik el néhány év, már a banda vezére lesz, s ugyan ellenfelét még nem győzte le, visszatér hazájába, hogy örökségét átvéve folytassa bosszúhadjáratát. Apja azonban nem fogadja tárt karokkal, próbára teszi fia harcászati képességeit, s Jorgnak hamarosan rá kell döbbennie, a játszmában a tét immár a saját élete.
 
A véres küzdelmekbe bonyolódó meglepően ifjú főszereplőről olvasva óhatatlan is eszünkbe juthat a Gépnarancs, s a hasonlóságot tovább erősíti a szókimondó, kifejezetten durva nyelvezet és az egyes szám első személyű elbeszélői stílus is. Ez nem csak a véletlen műve, a Tövisek Hercegét a borító hátoldala szerint valóban a kultikus Anthony Burgess mű inspirálta, bár a fülszöveggel ellentétben én közel sem nevezném szépirodalmi igényességűnek a regényt, sőt az első oldalakon kifejezetten nehézkesnek, darabosnak hat a szöveg. Később viszont egyre jobban magával ragad a cselekmény, az izgalmak növekedésével némi cinikusan morbid humor és érdekes gondolatiság is keveredik a kisebb-nagyobb fordulatokhoz, míg végül az utolsó oldalakra szinte letehetetlenné válik.
 
Ezzel azonban nem palástolhatja azt az író, hogy a karakterek terén viszonylag kevés ötlettel rendelkezett. A „főhős” és még egy-két szereplő kivételével a többiek elég vázlatosan lettek csak ábrázolva, nem ismerjük érzelmeiket és motivációikat, nem tudunk velük együtt érezni (így az olykor előforduló drámai események is elvesztik hatásukat). Az egyes fejezetek között ugyan olvashatunk egy-egy rövid, ötletes átvezetőt a figurák életéről, de ez még mindig vajmi’ kevésnek bizonyult. Jorgot legalább megpróbálja árnyalni a szerző, a történetbe illesztett visszaemlékezésekből eljutunk jellemének kifejlődéséhez, s pontosabb képet kapunk cselekedeteinek mozgatórugóiról. Még ha pszichopata személyisége nem is tűnik túl vonzónak, olykor betekinthetünk az élvezetből gyilkoló fiú álarca mögé, így közelebb kerül hozzánk.
 
A Tövisek Hercege egészen különös helyszínen játszódik, ugyanis hiába találkozunk számtalan ismeretlen tájegységgel vagy mágiát használó teremtménnnyel, a szöveg mégis tele van földi analógiákkal. Jorg minden gond nélkül utal Shakespeare-re, vagy Nietzsche-re, előkerülnek a spártaiak és a rómaiak, ezáltal meglehetősen zavaros világkép bontakozik ki az olvasóban is. Lassacskán kapunk némi magyarázatot is az anomália okára, ám számomra ettől még nem vált megkedvelhetővé ez a furcsa „hibrid” univerzum. Mégis, az atmoszférát csak dicsérni lehet, az emberi életekre fittyet hányó banda, az erőszak nagymértékű jelenléte, a kegyetlen főszereplő gondolatai mind-mind elősegítik a sötét légkör kialakulását, s a mocskos, sáros utcák bűzével és a lovagi páncélok csörgésével együtt kitűnő elegyet alkot.
 
Mark Lawrence első regényében a karakterek kidolgozásából fakadó hiányosságokat inkább a kemény, realisztikus hangulattal próbálta pótolni, összességében több-kevesebb sikerrel. A sodró lendületű, bár sok újdonságot nem tartalmazó történet könnyen lenyűgöz, a durva stílus és a főszereplő fiatalsága pedig biztosítja a nem mindennapi hangnemet, bár sajnos még így sem lett tökéletes a szórakoztatás. Ettől függetlenül érdemes elolvasni azoknak, akik kíváncsiak a fantasy zsánerének véresebb és brutálisabb oldalára is, de nem riadnak meg a trágárabb nyelvezettől sem. A folytatás a hírek szerint augusztusban jelenik meg az angolszász országokban, talán hazánkban sem kell sokat várnunk rá.