Főkép

Kathleen Joan Toelle „Kathy” Reichs első magyarul megjelent regénye, a Csont és vér kapcsán számos dolgot leírtam már a szerzőről és a saját magáról mintázott szereplőről, ezért ezt most kihagynám. Aki kíváncsi rá, olvassa el, vagy nézzen utána a neten. Amiről viszont akkor nem beszéltem, az az aggodalom, amit a befejezés váltott ki belőlem. Ha nem tudtam volna, hogy sorozattal van dolgom, komolyan aggódtam volna Dr. Brennanért, hiszen nem csupán szörnyűségek történtek vele, de legjobb barátnőjét is elveszítette, mégpedig nem éppen kellemes körülmények között. Csakhogy Tempe keményebb fából készült, mint azt sokan hiszik. Ráadásul hihetetlenül fejlett az igazságérzete, és nagyon nem szereti, ha hülyének nézik, ha át akarják verni, vagy ha nem állnak össze a dolgok, éppen ezért szinte minden idejét a munkájának szenteli, ám amikor végre kikapcsolódna kicsit, a munkája, vagy annak bármely része úgyis utoléri – bárhol, bármikor. Sajnos ezúttal sincs ez másként.
 
Egy évtizedekkel korábban eltemetett apáca földi maradványai egy kolostorban. Emberi maradványok a Murtry-szigeten, ahol jelenleg négyezer-ötszáz majom él a főemlősközpont irányítása alatt, ember pedig csak különleges engedéllyel léphet be oda (kivéve persze a személyzetet). Három felnőtt és két csecsemő holtteste egy leégett St. Jovite-i házban. Ráadásul a csecsemőket brutálisan megcsonkították. Külön-külön is elég érdekesek és rémesek, különösen az utolsó eset, ám Dr. Brennan abban a szerencsétlen helyzetben találja magát, hogy így vagy úgy, de mindegyikhez köze van. Persze ez az áldozatok vagy azok családtagjai számára szerencse. Talán...
 
Kedvenc törvényszéki antropológusunk saját vérmérséklete szerint lát neki a munkának, ami a két második esetben egyértelműen az áldozatok azonosításával kezdődik. És természetesen számos kérdés feltételével folytatódik. Ami egyeseknek nagyon szúrja a szemét. De vajon kiknek? És melyik üggyel kapcsolatban? Esetleg vannak összefüggések Ilyen, és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják őt - és persze minket is.
 
Szeretem, ahogy Kathy Reichs elindítja, biztos kézzel szövögeti, majd kész mintává alakítja a cselekmény szálait, miközben egyre több információval lát el bennünket a szereplőkről – akár a munkájukkal, akár a magánéletükkel vagy éppen az aktuális üggyel kapcsolatban. Ezúttal például vallástörténetből és szektaismeretből vehetünk részt gyorstalpaló tanfolyamon, valamint megismerhetjük egy boldoggá avatásra felterjesztett nővér, Elisabeth Nicolet életének bizonyos részleteit. Többek között. Mondjuk azon némileg meglepődtem, hogy Dr. Brennan ezúttal is személyesen érintetté válik – ezúttal a testvére révén, aki ugyan önként jelentkezett egy életviteli tanácsadó tanfolyamra, ám akit később akarata ellenére tartottak fogva egy szektánál, amelyről időközben kiderült, hogy közel sem olyan békés, mint amilyennek látszik. Szerencsére ezúttal nem történik tragédia, bár többen maradandó élményekkel távoznak a helyszínről.
 
Minden borzalma ellenére a könyvet átlengi valamiféle finomság, amitől valahogy távolibbnak tűnik minden. Mintha Kathy Reichs ezáltal távol akarna tartani bennünket a dolgok durvábbik aspektusától, miközben belevisz minket az események sűrűjébe. Nem tudom, milyen lenne, ha nem arról írna, amihez ért, ha nem azt a közeget ismertetné meg velünk, amiben otthonosan mozog, de úgy tűnik, egyelőre nem is kell megtudnom, hiszen főszereplője továbbra is Dr. Temperance Brennan, a nyughatatlan törvényszéki antropológus…

A kötet korábban más kiadó gondozásában, más címmel már megjelent magyarul.