Kate Morton: Az elfeledett kert

1913: Egy négyéves kislányt magára hagynak egy Angliából Ausztráliába tartó hajón. Hordók mögött kuporogva várja, hogy visszajöjjön érte az Írónő, aki elbújtatta, de hiába. A hajó kifut, a kislány barátokra lel a többi gyerek közt, s mire Ausztráliába érnek, már nem emlékszik sem a nevére, sem arra, hogy kinek kéne érte jönnie. A kikötőmester fogadja be, s feleségével sajátjukként nevelik fel.
 
1975: Nell Andrews, a Brisbane-ben élő, magányos hatvanöt éves asszony régiségkereskedését hátrahagyva Angliába indul, hogy felderítse saját és családja múltját. Kalauza egy fehér gyerekbőrönd, benne egy mesekönyvvel, melyet nevelőapja halála után juttattak el hozzá. A sziklás angol partvidéken, egy elhagyott kis házban váratlan emlékek tömkelege tolul fel benne – ám amikor már úgy véli, megfejtette származása rejtélyét, s kész arra, hogy családja régi lakhelyére költözzön, minden máshogy alakul.
 
2005: A negyvenes éveiben járó, saját tragédiáit hurcoló Cassandra nagyanyja végrendeletéből szembesül azzal, hogy Nell ráhagyott egy kis házat a távoli Angliában – s vele egy halom titkot. Maga mögött hagyja megszokott életét, fájdalmakkal teli múltját, és nagyanyja nyomában útra kél, hogy befejezze a nyomozást. Olyan meglepetések érik, amikre legvadabb álmaiban sem gondolt volna, s a távoli múlt felderítése talán segítségére lehet abban is, hogy újrakezdje saját életét.
 
Kate Morton több idősíkon játszódó, szövevényes, évtizedes családi titkokkal, irodalmi rejtélyekkel, művészettel, szenvedélyes vonzalmakkal és szenvedélyes gyűlölettel teli regénye egyszerűen elvarázsolt. Elsőként megjelent kötete, a Felszáll a köd magasra tette a lécet – ám Az elfeledett kert sikerrel megugrotta, sőt, kis híján túl is szárnyalta azt. A cselekmény bonyolítása elképesztő profizmusra vall: olyan magabiztosan, hatásosan és mégis követhetően szövi az írónő egymásba a különböző szálakat, amivel ritkán találkozni a romantikus műfajban. A három idősík csak a kiindulópont, melyektől gyakran eltér, ahogy a három központi nőalak nézőpontját is folyamatosan tarkítja a legkülönfélébb mellékalakokéval.
 
A jellegzetes gótikus családregény középpontjában Nell származásának rejtélye áll, s a kérdés: ki a titokzatos Írónő, és miért hagyta magára a kicsi lányt egy óriási hajón? Emellett azonban kapunk még számtalan szép és fájdalmas titkot, szövevényes családi kapcsolatokat, megismerkedünk egy tipikus vidéki angol udvarház mindennapjaival, a körülötte lévő, élő, titkokkal terhes labirintussal és egy elfeledett kerttel, mely veszélyes tudás hordozója. Ahogy a hasonló regényekben megszokott, a hely, a ház, de különösen a labirintus és a kis kert szinte önálló szereplőként jelenik meg, s már-már azt várjuk, mikor szólalnak meg, hogy végre elfecseghessék, mit láttak.
 
Nell és az Írónő mellett főszerephez jut egy beteges, anyja által aranykalickában tartott lány, Rose, akit épp az elzárt, megközelíthetetlen kert gyógyít meg – ami nyilvánvaló utalás F. H. Burnett A titkos kertjére, az meg különösen kedves lehet minden irodalomrajongónak, hogy az írónő személyesen is megjelenik a könyv lapjain. Ám nem ez az egyetlen nyalánkság, amivel a szórakoztató romantikus regényen túlmutatva kínál meg minket Morton. A nyomozás során újra meg újra előkerülő, Eliza Makepeace által írt tündérmesék a történet előrehaladtával egyre nagyobb szerepet kapnak, míg a végére nyilvánvalóvá nem válik: minden kérdésre a mesék hordozzák a választ. Ez a megoldás A. S. Byatt Mindenem című regényét idézi, bár persze Az elfeledett kert jóval könnyedebb, mint Byatt remekműve.
 
Mindez gyönyörű kiadásban: bár a borító hangyányit giccses az én ízlésemnek, a történethez illik, az pedig külön dicséretet érdemel, hogy a tündérmesék a könyvben csodaszép külsőt kaptak – átadva valamit abból a hangulatból, ami a szereplőknek jutott a mesék olvastakor. Az egyetlen, ami ront az olvasás élményén, a fordítás. Ami már csak azért is fájdalmas, mert Morton stílusa remek, nyelvezete gördülékeny, elegáns – ezt jórészt sikerül visszaadnia a fordításnak, ám sajnos került bele jó néhány magyartalan és stílusidegen fordulat, kifejezés. Tudom, hogy a kiadás rohamléptekben készült, sokáig bizonytalan is volt, hogy sikerül-e a karácsonyi időszakra megjelentetni, talán emiatt is maradt el az alaposabb szerkesztés. Kár érte, de szerencsére ez az apróság eltörpül a könyv erényei mellett.
 
Szándékosan nem szóltam a cselekményről, egyrészt, mert oly szerteágazó, hogy lehetetlen egy ajánló keretein belül még csak felvázolni is, másrészt, mert a legkisebb utalással is el kéne áruljam egyes fordulatait. Márpedig ez a regény úgy az igazi, ha hagyjuk kibomlani a saját tempójában – s noha a „titok” félúton könnyen kikövetkeztethető, még utána is jócskán tartogat meglepetéseket. És mint a jó regények általában, bőven hagy maga után gondolkodnivalót – az emberi gonoszságról, önzésről, féltékenységről, s a saját mániáink hatalmáról. Szomorú és szép könyv, igazi magával ragadó mese, ami bebizonyítja, hogy a tündérmeséknél csak a valóság lehet kegyetlenebb.

Részlet a regényből