Főkép Végre a magyar olvasók is kezükben tarthatják Stephanie Meyer sikersorozatának utolsó darabját, a Hajnalhasadást. Mivel a kötet a Twilight-saga záródarabja, így sok rejtélyre és titokra derül fény, olyan titokra, amelyek teljessé teszik az egész sorozatot és sok, eddig talán kevésbé érthető dologra adnak magyarázatot.
 
A történet ott folytatódik, ahol az előző kötetnek vége szakadt. Edward és Bella, a könyv középpontjában álló vámpír-ember pár kétségek és félelmek közt vergődve tervezgetik közelgő esküvőjüket. Jövőjük bizonytalan, s Bella, bár egyre inkább vonzza őt a vámpírlét, a végső órához közeledve ragaszkodik az emberi világ törékenységéhez, megannyi szépségéhez, amelytől a vámpírélet megfosztja majd őt.
 
Az egyik dolog, amely egészen biztosan elveszni látszik a vámpírrá válással, az anyaság. Bellának újjászületett alakjában ugyanis nem lehetne része ebben, s ezzel a gondolattal addig a pillanatig nem is játszik el, amíg teste furcsa változásba nem kezd. A terhesség jeleit észleli magán, és bár biztosnak tűnik az, hogy nem lehet gyereke, a tények mást mutatnak. Ettől a pillanattól kezdve görcsösen kezd ragaszkodni a benne növekvő „szörnyeteghez”, aki elpusztítja őt, az embert, és választást nem adva neki megpecsételi a sorsát: vagy vámpírrá válik, vagy a félig vámpír, félig ember gyermek pusztítja el őt hatalmas testi erejével.
 
A kínzó heteket, mikor Bella élete csak egy hajszálon függ, legjobb barátja, a vérfarkas Jacob szemével látjuk. Ő az, aki saját fájdalmán keresztül bemutatva az eseményeket, új színezetet ad a történetnek, és megmutatja a harmadik oldalt is az emberek és a vámpírok csoportja mellett. Láttatja a vérfarkasok és vámpírok törékeny szövetségét, amely bármelyik pillanatban felbomolhat, a vámpírgyermek miatt két részre szakadt falkát, a bizonytalanság fájdalmát, az aggodalmat és a várakozás őrjítő pillanatait.

A történet során mindvégig Jacob az, aki az érzelmeket képviseli, és sokszor úgy tűnhet, ő az egyetlen, akinek igazán számítanak az olyan érzések, mint a szeretet, a kötődés, a fájdalom és az őrjítő düh, amit a tehetetlenség kínja okoz.
 
Ezt a szálat az írónő egy meglehetősen fantáziátlan fordulattal zárja le. Mivel Bella ragaszkodott a gyermek megszületéséhez, ezért saját emberi életét kellett feláldoznia és egy új testben, vámpírként született újjá, gyermeke, Renesmee pedig a várakozásoknak megfelelően, a világ legelbűvölőbb teremtménye lett azzal, hogy vegyültek benne a vámpírok és az emberek legjobb és leghasznosabb tulajdonságai.
 
Éppen a kislány volt azonban az is, aki a további bonyodalom középpontjában állt: egy közeli barát, Irina, aki egy korábbi nézeteltérés után megsebzetten és dühösen fordult a Cullen család ellen, megpillantotta a lányt, akiről úgy vélte, a veszélyes „halhatatlan gyermekek” egyike. Panaszával a Volturi klánhoz fordult, akik a vámpírvilág leghatalmasabb és legbefolyásosabb uralkodói, élet és halál urai, amerre csak járnak. Ők jönnek el a Cullen családért, hogy bosszút álljanak az el sem követett bűnért…
 
A csaknem 800 oldalas regény legfeszültebb pillanatai ezek. A korábbi események itt nyernek értelmet és magyarázatot, itt derül fény mindenre, amivel kapcsolatban eddig csak homályos elképzeléseink lehettek. Bár a könyv maga nem lebilincselő és úgy tűnhet, hogy az írónő sokszor feleslegesen sokat ír bizonyos dolgokról, az utolsó oldalak elfeledtetik ezt.
 
Mivel a kötet egy egész regényfolyamot zár le, ezért az írónőnek ügyelnie kellett arra, hogy ne maradjanak bennünk kételyek a történettel kapcsolatban. Nem alkalmazott különös írói módszereket, nem törekedett arra, hogy megfoghatatlan és bonyolult legyen a befejezés. Amilyen zavaros volt sokszor az eseménysor, olyan egyszerű a lezárás: csak jó érzéseket hagy az olvasóban és emlékeztet a mesék „boldogan életek, míg meg nem haltak” lezárására, azzal a különbséggel, hogy sejthető, ennek a történetnek sosem lesz halál a vége.