Főkép

Megint Budapest, és még megint Gordon Zsigmond. Szinte vártam, hogy mikor találkozhatok újra az eddig megismert szimpatikus és kevésbé szimpatikus figurákkal.

Hihetetlen, hogy mikbe bele tud keveredni Gordon Zsigmond. Ismét. 1943 decemberében Budapest egyik fele már a háborúra készült, míg a másik fele meg kétségbeesetten próbálta elkerülni a nyílt összetűzést a szövetségesekkel. Kállay Miklós annyira komolyan gondolja, hogy Magyarország még megúszhatja, hogy különbéke-tárgyalásokat kezdeményez, amiről – lévén hivatala tele van német kémekkel – idővel szinte mindenki tudomást szerez. Főleg Wayand Tibor, Gordon régi ellensége. 

Wayand annyira maga az ősgonosz, hogy Larry Hagman (Jockey Ewing-ot alakította a Dallasban) játszaná, ha megfilmesítenék a regényt. Pont ezért remek ellenpontja az igazi úriember főszereplőnek. És megint egymás ellen játszanak. Legutóbbi afférjuk – Bűnös Budapest – óta sokat változott a világ, és már nem egyszerű bűnözők ellen (vagy mellett) kell harcolniuk, hiszen a tét Magyarország kimenekítése háborúból.

Mivel a kémkedés nem kifejezetten főhősünk terepe, ezért még annyira sem mozog otthonosan benne, mint a budapesti alvilágban. Persze a jó modor, a becsület és a régi barátok sokat segítenek. És ez a legszebb az egészben, hogy tényleg úgy tűnik, hogy ennyi elég. Persze ez nem így van, mert igazából elég sokszor kiderül, hogy Gordon nem mindig alkalmas arra, hogy irányítsa az eseményeket, sőt, az esetek nagy többségében utólag rájön ő is, hogy mennyire nem ő irányít. Viszont aktívan részt vesz mindenben, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy éppen megvereti magát valakivel.
 
Mint említettem, a tét sokkal nagyobb, mint azt eddig megszokhattuk, ezért az igazi mozgatórugók is sokkal homályosabbak. Mondhatni tökre nem értettem semmit. Kondor Vilmosban viszont pont ez a jó, hogy annyira nem lehet sejteni, hogy ki kivel van, hogy végig érdekes és izgalmas marad a könyv. Olyannyira, hogy egy annyira nyilvánvalóan nem bekövetkezett dolognak, mint a magyar különbéke is simán lehet szurkolni.

Sőt, én végig abban reménykedtem, hogy egyszercsak kiderül, hogy kötöttünk egy ilyet és be sem szálltunk a világháborúba. Sajnos pont ezért nagyon sötét a befejezés, hiszen rá kell döbbennünk, hogy tényleg benne voltunk, és megint a gonoszok győztek, még akkor is, ha a főszereplők túlélték. Sőt, régi ismerősökkel is találkozunk, ami azt jelenti, hogy a következőkben talán jobban megismerhetjük a most felbukkant karaktereket. Csak várni tudom a folytatásokat, mert Kondor elég szűkmarkúan méri a szerepelők bemutatását.

Részlet a regényből