Főkép

Alessandro Baricco 1958-ban született Torinóban. Harmincegy évesen, első regényével kezdte gyűjteni a díjakat. Három regénye után van egy francia és egy olasz díja, köztük a legrangosabb, a Viareggio-díj. Jelen regényét valamennyi világ- és sok kis nyelvre lefordították. Most magyarra is.

„Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika.”
 
A barátnőm, akitől ajándékba kaptam ezt a könyvet, a következő szavakkal adta át nekem:
„Én az olyan könyveket szeretem, amivel ha fejbe vágnak, akkor sem lesz komolyabb bajod. Ez pont ilyennek tűnik.” Tévedett. A Selyem eltalált, mintha az alig száz oldalon minden szó ólomból lenne. Hogy lehet ilyen kevés szóval ennyire sokat elmondani?
 
A történet 1861-ben kezdődik, egy Lavilledieu nevű francia kisvárosban. A város polgárai jólétüket egy zseniális életművésznek, Baldabiou-nek köszönhetik, aki meghonosította a selyemszövő ipart. Ám ez a jólét borzasztóan törékeny, hiszen az egész közösség megélhetése pár apró selyemhernyótól függ…

... és bekövetkezik a baj. Az európai hernyó-tenyészeteket megfertőzi egy ismeretlen kór. Baldabiou és emberei arra kényszerülnek, hogy kockázatos utakon át külföldről szerezzék be a petéket.
 
Hervé Joncour, a polgármester fia és Baldabiou barátja kapja a feladatot, hogy egészséges petéket vásároljon a város számára. Miután a betegség megtámadja az afrikai tenyészeteket is, a feladat szinte lehetetlennek tűnik.

Egyetlen hely maradt a világon, amit még nem ért el a fertőzés: Japán. Így hát főhősünk, ifjú feleségét hátrahagyva, elindul egy hosszú és veszélyes útra... Hajón, vonaton és szekéren töltött három hónapos utazás után Joncour megérkezik Japánba. Az ország több évszázados elzártság után megnyitotta kapuit a nyugat előtt, ennek ellenére a selyemhernyó-kereskedelem továbbra is tiltott dolog.

Titkos csempész-utakon Hervét elvezetik egy nagyhatalmú japán úr, Hara Kei falujába. A nagyúr barátsággal fogadja, és vendégül látja a saját házában. Itt pillant meg Hervé egy lányka arcú nőt, akinek nem keleti vágású szemei vannak. Hervé tudja jól, hogy a nő Hara Kei szeretője, mégis képtelen száműzni őt a gondolataiból.
 
Ebben a könyvben egészen új arcát mutatja meg a szerelem. Visszafogott és mindent felforgató, életre szóló és halálos. Ilyen az, ha valaki akár az egész életét képes kockára tenni egy érzésért. Aztán rá kell döbbennie, hogy az igazi nőt mégsem ott találta meg, ahol kereste.

Baricco úgy bánik a szavakkal, ahogyan a régi japán mesterek a tussal: egyetlen ecsetvonással meg tudja ragadni az ábrázolt dolog lelkét. Minden vonal pontosan ott van, ahol lennie kell, egy hajszállal sem hosszabb vagy rövidebb. Könnyűnek tűnik, mégis számtalan év tapasztalata szükséges hozzá, hogy valaki ilyet alkosson.