Főkép

A könyv, ami Viant gazdaggá és igazán híressé tette hazájában. A könyv, ami eredetileg Vernon Sullivan név alatt jelent meg, és ami hamarosan országos botrányt kavart hiszen 1946-ban, amikor első ízben megjelent, még merésznek számított, hasonlókat legfeljebb a pornográf irodalom elzárt világában olvashattak a kíváncsiak.
 
Mindez azért is meglepő, mivel Vian eredetileg stílusparódiát tervezett: Raymond Chandler vagy James Hadley Chase keménykötésű krimijeit kívánta kifigurázni.
Meglátásom szerint célja nem valósult meg, annak ellenére, hogy a történet Amerikában játszódik, a szereplők isznak és időnként erőszakoskodnak egymással.

A szó hagyományos értelmében a regény nem krimi, sokkal inkább szépirodalom, ahol a főszereplő életének egy meghatározó szakaszát ismerjük meg.

Azt persze egy pillanatig sem állítom, hogy Lee Anderson lelkülete hosszas elemzést kap majd bármely vasárnapi iskolában, mivel alapban hiányzik belőle – nos, majd minden hiányzik belőle, amit kis kutakodással megtalálunk bármely „átlagos” emberben morális elvei között.
Talán a testvéri szeretet, ami emlékeztet a hajdani gyerekre, és lopni se látjuk, de egyébként...
 
Vian könyve ennek ellenére remek. Ha vidéki szülő lennék, biztosan ezt nyomnám nagykorú csemetém kezébe, ha nagyvárosi munkavállalással állna elő. Merthogy felsorolja mindama csábításokat, melyek ott leselkednek a fölös szabadidővel rendelkező ifjakra: alkohol, zenés mulatságok és nem utolsó sorban a szex.
 
Ez utóbbi elem nem újkeletű Vian életművében, de a meghökkentően intenzív leírások túllépik a tőle korábban megszokott szintet. Ezért aztán mindenki csak saját felelősségére olvassa nyilvános helyeken.
Az aktusokból hiányzó érzelmi töltés miatt azonban az egész lesüllyed arra a szintre, amikor a résztvevők számára mindez nem jelent többet, mint egy jól sikerült vacsora vagy mozilátogatás…
 
Egy biztos, a történet fontosabb szereplőinek nincs tartalmas, teremtő energiákat felszabadító elfoglaltsága, és unaloműzésként vesznek részt a fenti időtöltésekben.
Na persze a két férfi főszereplő esetében ez nem egészen igaz, mivel esetükben mindezt még más indíték (például perverzió) is kiegészíti.
 
Az mindenesetre biztos, hogy a főszereplő bosszúvágytól vezérelt hetei a vidéki kisvárosban fakóbb nyelvezettel rögzítődnek, mint mondjuk a Tajtékos napok gyönyörűséges szövege.
Viszont még ebben a formában is letehetetlen olvasmány, ami ugródeszkául szolgálhat mind Vian életművének, mind a parodizálni kívánt szerzők regényeinek megismeréséhez.

Kapcsolódó írás:

Boris Vian: 1959–2009