Főkép

Kondor Vilmos első regényével rendkívül magasra tette azt a bizonyos lécet. Azoknak is, akik első regényüket készülnek kiadni, na meg egyáltalán azoknak, akik a Budapest Noir után magyar krimit akarnak írni. A szerző nyilván feltette magának a kérdést: Van-e magyar krimi? A válasz egyértelmű volt: Nincs! Ő pedig fogta magát, és változtatott a helyzeten.

A félreértések elkerülése végett még az elején le kell szögeznünk, miről van szó. Bizonyára most sokan teszik fel a kérdést, hogy ha nincs magyar krimi, akkor vajon ki az a Lőrincz L. László, ki az a Nemere István, ki az a temérdek szerző, aki eddig képzeletbeli gyilkosokat kergetett magyar nyelven?

A helyzet az, hogy krimiíró éppenséggel rengeteg akad, csakhogy mindegyikük külföldi helyszínre helyezi a cselekményt, külföldi neveket használ, és távoli kultúrák távoli problémáival foglalkozik. A szó legszorosabb értelmében vett MAGYAR KRIMI tehát a Budapest Noirral született meg, azaz: magyar helyszínen, magyar szereplőkkel, valóságos, magyar problémákkal…

A regény 1936-ban játszódik, s közvetlenül Gömbös Gyula halála után veszi kezdetét. Pár évvel a világ lángba borulása előtt, amikor már érezhető, hogy lassan robbanni fog az a nagy puskaporos hordó, amelyen Európa ül. Akkor, amikor már egyre félelmetesebb dolgok történnek Németországban, és amikor egy zsidó lány holttestét találják meg egy pesti kapualjban.

Az Est bűnügyi újságírója, Gordon Zsigmond chandleri lelkiismeretességgel és elszántsággal veti magát az igazság nyomába, akkor is, ha ez az ügy senkit sem érdekel, sőt akkor is, amikor őt magát félholtra verik, majd szeretteit is halálosan megfenyegetik.

Kondor Vilmos aprólékosan, élethűen érzékelteti a háború előtti Budapest minden kis rezdülését, ebben leginkább Caleb Carrhoz tudnám hasonlítani (no nem mintha szüksége lenne bármiféle hasonlítgatásra). A légkör mindvégig fojtogató, a feszültség egy percre sem enged a szorításból (ez alól talán csak a vidéken játszódó pár fejezet képez kivételt), a cselekmény pergő és eredeti, a karakterek alaposan kidolgozottak, a párbeszédek tökéletesen élethűek.

A történelmi érdekességek, utalások közül egyik kedvencem, amikor lencsevégre kapnak egy bizonyos Gerő Ernőt, aki akkor még csak egy kis kommunista besúgó senkiként éli életét.

A Budapest Noir tökéletes címválasztás: bebizonyítja, hogy Magyarországon is játszódhat igazi karcos, kemény, izgalmas krimi. Csaknem nyolcvan évvel maradtunk le ezzel a Nyugattól, de a kezdet igazán erős. Várjuk a folytatást!

Részlet a regényből